Van érezhető különbség abban, ha az ember egy köztévés vagy egy kereskedelmi tévés sorozatot forgat?
Annyira szembetűnő nincs. Talán a költségvetés nagyobb volt a Jófiúk esetében. Az Egynyári kalandot egy kamerával vettük, ezt meg kettővel, és a Jófiúk forgatása is hosszabb volt bő egy hónappal. Radikális különbség már csak azért sincs, mert a stáb nem a tévéé, hanem külsős cégek készítik a sorozatokat. Leginkább a PR esetében érzem a különbséget: a Jófiúkkal szinte mindenütt lehet találkozni.
Mindkét sorozatod egy-egy elég karakteres alkotóhoz kötődik. Az Egynyári kaland Zomborácz Virág, míg a Jófiúk Kapitány Iván sorozata. Miben látod kettejük alkotói módszereiben a legfőbb különbséget?
Ég és föld. Iván egy rendkívül laza, jó humorú csávó. A megjelenése és a viselkedése nagyon fiatalos. És ezt nem azért mondom, mert Virág öreges lenne. (nevet) Igyekszik mindent lazán kezelni, legalábbis nekem ez volt a benyomásom. Mondjuk, ha valami nagyon elromlik, azért fel tudja kapni a vizet. Virág alkotóként sokkal frusztráltabb. Ő a forgatókönyv írásakor sokat merít a saját és az ismerősei életéből. A humora neki is nagyon jó. Nyilván a kettejük közti különbség abból is adódik, hogy egy férfiról és egy nőről van szó, ami ebben a szakmában is meghatározó. Jóval kevesebb a rendező nő, és ők általában kevesebb lehetőséget kapnak. Olyan sokat azért nem beszélgettünk erről Virággal, de biztos vagyok benne, hogy sok konfliktusa adódik ebből.
Király Dániel (Fotó: Zsigmond László)
Sajnáltad, amikor véget ért az Egynyári kaland?
Igen, mert egyre jobb lett a sorozat, írásban és megvalósításban is. Mi színészek is egyre jobbak lettünk, és nagyon megszerettük egymást. Nehéz, amikor egy ilyen munka véget ér. Azt viszont sajnáltam, hogy nagyon keveset beszéltek az emberek az Egynyári kalandról. Főleg a negyedik évad kapcsán gondolkodtam el ezen, mert akkor kezdtek csak el hívogatni helyekről, hogy erről beszélgessünk. Tök fura volt, hogy akkor kezdte el foglalkoztatni az embereket, amikor véget ért. Nem tudom, hogy ez min múlott, de az biztos, hogy nagyon keveset reklámozták. Jóval kevesebben tudtak róla, mint ahányan szerették volna. Furcsa volt az is, hogy tinisorozatnak készült, közben meg leginkább harmincon felüli férfiak nézték. (nevet)
A Jófiúkkal viszont tele van plakátolva a város. Tudom, hogy most, amikor beszélgetünk, még csak két rész ment le, de már érzékelsz ebből valamit? Többen ismernek meg az utcán, amióta elindult a sorozat?
Egyelőre nem, de nem is nagyon voltam az utcán az elmúlt két hétben. (nevet) Ahogy véget ért a Jófiúk forgatása, elkezdtünk próbálni, sőt már közben is. A K2 társulattal próbálok egy tantermi színházi előadást, úgyhogy nem jártam el sehová. Arra sem volt időm, hogy olvasgassam a neten, ki mit gondol róla. A próbákon nagyon érzem, hogy nem volt időm pihenni a forgatás után. Igyekszem nagyon ott lenni fejben, de soha nem voltam még ennyire kimerült az életem során. Nemcsak ez a nyár tehet róla, hanem az elmúlt évek terhelése úgy összesen.
Hány éve nem nyaraltál?
Tavaly azért sikerült úgy intézni a dolgot, hogy elmenjünk nyaralni Horvátországba. Idén ezt valahogy elfelejtettem, és nem sikerült úgy alakítani a menetrendet, hogy ez beleférjen. Két napokra tudtunk egyszer-kétszer elmenni hirtelen.
A Jófiúkba egy sima casting során kerültél?
Elég sok embert hallgattak meg a három főszerepre. Közszájon forgott a dolog. Az eredeti spanyol sorozat címe nyomán csak Pacóként emlegettük, és rengeteg színész járt a castingon. „Te is voltál? Ja, én is” – hangzott egy csomó beszélgetésem akkoriban. Eredetileg Hevér Gábor szerepére néztek meg, de az még nagyon az elején volt, az alkotóknak nem volt pontos elképzelésük arról, hogy kihez passzolnának leginkább a figurák. Később hozzánéztek a többi színészhez, és a második kör után még aznap szóltak, hogy én leszek Bence. Alapvetően azon múlt a dolog, mennyire vagyok jó a kamerák előtt Gáborral és Balázzsal.
Általában egyetértesz ilyen helyzetekben a castingosokkal? Te is azt szoktad érezni, hogy azokkal voltál jó együtt, akikkel ők gondolták?
Nem feltétlenül. Van úgy, hogy ők meglátnak ebben valamit, amit én nem. De ha úgy is gondolom, hogy valakivel nem vagyok jó együtt, az ember a forgatáson úgyis nagyon ráfeszül, hogy jól működjön a dolog. Én legalábbis mindent megteszek érte.
Igyekszem nagyon ott lenni fejben, de soha nem voltam még ennyire kimerült az életem során (Fotó: Zsigmond László)
Legfeljebb utána nem lesztek öribarik…
Legfeljebb. (nevet) De a színházban is így működik a dolog. Előfordul, hogy aznap pocséknak érzem magam, aztán odajön a rendező, hogy most voltam a legjobb, miközben én ebből nem éreztem semmit. Ennek az ellenkezője is megtörtént már. Az esetek többségében más az élmény belülről, mint kívülről.
A Jófiúkból a beszélgetésünkig csak az első két részt láthattam, de ez alapján feltűnt, hogy míg Mihályfi Balázs és Hevér Gábor karakterének a magánéletéről is kiderül pár dolog, a te karaktered életéről nem sok mindent tudhatunk meg.
Dobos Bence egy olyan srác, aki nem szívesen teregeti ki a magánéletét a kollégái előtt. Nem beszél arról, hogy a szabadidejében mit csinál, de a későbbi részekben azért kaphatunk ebbe némi betekintést.
Javíts ki, ha tévedek, de az alapján, hogy a barátnőd, Piti Emőke is színésznő, rólad nem gondolom, hogy ne kevernéd a szakmát a magánélettel…
A barátaim nagyrészt színházból vannak, vagy az egyetemről a régi osztálytársaim. Ez mondjuk annak is köszönhető, hogy az elmúlt öt évben nem nagyon volt időm máshová eljárni. Csak azokkal találkoztam, akikkel napi érintkezésben voltam a színház vagy a forgatások miatt. De ez nem baj: nem tartom magam szakbarbárnak, de az érdeklődési köröm nagyrészt a művészetekre terjed ki, így leginkább olyan emberekkel tudom megtalálni a közös hangot, akik szintén művészek.
Idén felmondtál a Vígszínházban, de olvastam, hogy előtte egészen brutális mennyiségű előadásban léptél fel évente.
Az utolsó előtti évem volt a legdurvább. Az utolsó évemben már csak A Pál utcai fiúk előadások felében kellett szerepelnem.
Te ott afféle rekordernek számítottál, vagy a Vígszínházban mindenki ilyen sokat dolgozik?
Mindenki nagyon sokat dolgozik, főleg A Pál utcai fiúk szereplői, merthogy abból nagyon sok előadás megy. Mindenben benne vagyunk, ezek a fiatal srácok eléggé viszik ezt a színházat. Én a második legtöbbet játszó voltam egyébként, Csiby Gergő még nálam is többet játszott. Ő vitte a prímet. Az évadzárón mindig kiemelik a legtöbbet játszó színészeket, sőt még oklevelet is kapunk. Nehéz ez, mert arra sem volt időm, hogy színházba járjak, holott iszonyatosan fontosnak tartom, hogy tisztában legyek azzal, mi folyik a színtéren. Budapesten minden este van harminc színházi előadás, iszonyatosan pezsgő kulturális élet van itt, és én ebből kimaradtam az elmúlt néhány évben.
Olyan opciód nem volt, hogy maradsz a Vígben, csak a terhelésed csökkentik?
Biztos lehetett volna, de nem ez volt az egyetlen oka, hogy felmondtam.
Fotó: Zsigmond László
Sok kollégád elmondta már interjúhelyzetben nekem, hogy a tévé meg a mozi csinálhat sztárokat, de a színház az nem. Ehhez képest A Pál utcai fiúknak már sztárjai vannak, komoly rajongótáborral. Hogy lett ebből a darabból akkora szenzáció?
Mostanra már azért kicsit csillapodott. Nekem azért is volt nehéz megértenem mindezt, mert nem vagyok egy rajongó típus. Számomra nagyon nagy küzdelem volt ez, amióta elkezdődött. Nem tudtam mit kezdeni vele. Hihetetlen, hogy emberek versenyeznek, ki hányszor nézi meg.
Volt ennek valami előjele a Vígszínházban, vagy teljesen a semmiből jött?
Sejtettük, hogy nagy siker lesz, mert úgy volt kitalálva, hogy az legyen. Az volt a koncepció, hogy ez egy harminc évig futó darab legyen, mint anno A padlás. A regényt én nagyon szeretem, gyerekkorom egyik meghatározó olvasmánya. Olyan témákról szól, amik az aktuális fiatalságnak mindig sokat jelentenek. Ehhez csinált Dés László és Geszti Péter nagyon szerethető zenéket, olyanokat, amik slágerré válhatnak. Ehhez ők nagyon értenek, Geszti ráadásul a reklám oldalához is nagyon ért. Be tudták úgy harangozni, hogy az felkeltse az emberek figyelmét. Számunkra, akik játszunk benne – illetve én már csak játszottam – iszonyatosan meghatározó lett az életünkben. Első alkalommal pedagógusok és osztályok nézték meg, és mint a Beatlesnél, olyan visítozás volt a végén. Le akart szakadni a mennyezet. Azóta sem volt ilyen. Egészen döbbenetes volt. Emlékszem, hogy zavartan vigyorogva álltunk egymás mellett, és néztünk egymásra, hogy ez most mi…
Elsősorban fiatal lányok a legfanatikusabb rajongók?
Leginkább igen, de mindenféle korosztály képviselői megtalálhatók köztük. Az Éljen a grund nevű Facebook csoportban, ahol az igazán nagy fanok gyülekeznek, tíztől a hatvanévesig mindenki megtalálható.
Ez a mindennapi életedben hogyan csapódott le?
Facebookon jelölgettek, meg minden. Egy idő után némelyiküket mondhatni személyesen ismerem, merthogy annyiszor látták, és jöttek oda a művészbejáróhoz mindig. Aztán elkezdtek Víg napra, meg Víg majálisra járni, esetleg más előadásokat is megnéztek… Kedvenceim a Csizmazia ikrek, akik egy 11-12 év körüli lány ikerpár. Huszonvalahányszor látták a darabot, és mindig jönnek, hoznak sütit meg csokit. Összehaverkodtunk. Nagyon helyesek, eljöttek az első rendezésemre is, ami egy sci-fi, és kaptam tőlük egy UFO párnát.
Leginkább olyan emberekkel tudom megtalálni a közös hangot, akik szintén művészek (Fotó: Zsigmond László)
Hogy reagáltak a rajongók, amikor otthagytad a darabot?
Nem tudom még. Csak néhány kommentet láttam, akik sajnálták a dolgot. „Jaj, ne, elmegy a Király Dani!”
Tőled távol áll az a fajta színjátszás, amit a Broadway-re vagy a Westendre jellemző? Értem ezalatt, hogy sikeres musicaleket egy színész akár évekig játszik napi egy-két előadásban?
Szerintem, aki a Broadway-en játszik, annak nagy valószínűséggel a Broadway volt a nagy álma. Ez volt az ő célja. Én nem azzal a céllal lettem színész, hogy napról napra ugyanazt a darabot játsszam sikoltozó tinédzsereknek éveken keresztül. Nekem ezek az évek nagyon hullámzók voltak. Előfordult, hogy már elegem volt, aztán egyszer csak megint erőt kaptam attól a sok szeretettől, ami felénk áradt.
Mi a tapasztalatod, a rajongóid követik A Pál utcai fiúkon kívüli egyéb munkásságodat is?
Van rá példa. Van egy hivatalos Instagram oldalam, azon bárki láthatja, hogy miben szerepelek, vagy min dolgozom éppen.
Arra az oldalra gondolsz, amikor a saját ikertesódnak adod ki magad, és orrba-szájba nyomatod a másokkal közös szelfiket?
Neeem. (nevet) Van egy Király Dani Official. Király Atesz oldala kicsit most szünetel, leállt ezzel a dologgal.
Elárulod, hogy miért csináltál egy saját Instagram oldalt a fiktív ikertesódnak?
Régóta foglalkoztatott a szelfizés. Egyszer csak eszembe jutott, milyen érdekes fricska lenne. A művészbejárónál folyton szelfiznek velünk a csajok, és ennek kapcsán pattant ki ez a fejemből. Lenne egy srác, aki mindenkivel lelkesen szelfizni akar, nekik pedig nincs kedvük ehhez. Mindenki kelletlen arcot vág, csak Atesz mosolyog. Sokan találták szellemesnek. Egy olyan visszajelzést kaptam kommentben, hogy nem érti miért kell kifigurázni azokat az embereket, akik szeretnek szelfizni. Sajnos belementem abba, hogy karakterből válaszoltam, szóval Attilaként írtam vissza neki. Írtam neki, hogy „Én nem Dani vagyok, az a tesóm”. Atesz egy Úri muris estén született. Ritkán iszom alkoholt, akkor is keveset. Egyszer eljátszottam, hogy részeg vagyok, és be akarok szállni a kocsimba, ami természetesen nem az enyém, és ez nem sikerül. Szabó Zoli barátom és kollégám elkezdett Attilának szólítani. „Atesz, mit csinálsz? Ne csináld ezt!” Ebből valahogy megszületett ez a figura, és a dolog annyira jól sikerült, hogy van néhány barátom, akik évekig azt hitték, hogy valóban létezik egy ikertestvérem. A legtöbben azért levágják, hogy ez poén.
Király Dániel (Fotó: Zsigmond László)
Azzal, hogy a Jófiúkat elvállaltad, és így a szokottnál szélesebb közönséghez jutsz el, nem féltél attól, hogy a bulvár is megtalál majd?
De, és így is lett. Még annyira nem, de már érződik. Biztos lehet ezt is okosan csinálni. Különösebben nem szeretném, ha a magánéletemben vájkálnának, közben meg vannak olyan oldalai, amiről szívesen beszélek. Például a társasjátékozásról bármikor szívesen nyilatkozom.
Társasjátékozás? Ez a hobbid?
Inkább a szenvedélyem. Van otthon kb. nyolcvan játékom. Teljesen elmerültem ebben a világban, a Kickstarteren is támogatom az ilyen-olyan játékfejlesztéseket. Van egy csomó olyan játékom, ami közösségi finanszírozással jött létre, és akad néhány olyanom is, ami sohasem jelent meg az üzletekben.
Kikkel szoktál játszani?
A barátaim között akadnak páran, akik hasonló szenvedélyességgel tudnak ehhez viszonyulni. Még Ajkán kezdtem el játszani, 18 éves koromig ott éltem, és amikor Pestre költöztem Kovács D. Dani elhívott a pécsi barátaihoz. Beléptem, épp társasoztak, és azonnal éreztem, hogy hazaértem. Pár évvel később már ott laktam abban az albérletben. (nevet) A Vígben A Pál utcais csapatban én kezdtem el terjeszteni a dolgot, és néhány embert elég jól megfertőztem. Most elkezdtem ezt a K2-nél is.
Az, hogy tavaly megvolt az első színházi rendezésed, csak növelte az önbizalmad a témában, vagy inkább elvette a kedved tőle?
Nagyon szeretnék még rendezni. Én az a fajta fickó vagyok, aki azt érzi, hogy akármennyit is dolgozott valamivel, az biztosan szar lett. Ami persze nem igaz, de egy rendezéssel kapcsolatban ez fokozottan ott van bennem. Nagyon szerettem csinálni, minden nehézségével együtt.
