nlc.hu
Sztárok
ByeAlex ezért nem akarta elvállalni az X-Faktort

ByeAlex ezért nem akarta elvállalni az X-Faktort

Egy dolog miatt aztán mégis meggondolta magát az énekes.

ByeAlex idén negyedjére lesz mentor az X-Faktor kilencedik szériájában, pedig az énekes korábban megfogadta, nem vesz részt többet az RTL Klub tehetségkutatójában.

„Az előzőbe úgy vágtam bele, hogy ez az utolsó, itt a vége, de aztán olyan nagyot ment a nyertes csapatom, a USNK, hogy az erőt adott, csinálnom kell.”

– mondta a Vasárnapi Blikknek ByeAlex.

Azóta már máshogy áll a műsorhoz, az elejétől fogva azt nézi, kivel szeretne együtt dolgozni, kinek írna dalt. Szeretne minél több tehetséges énekest felfedezni, és egyengetni az útjukat.

A nyáron Alexnek rengeteg koncertje volt, nem csoda, hogy az átlagosan heti 4-5 fellépés teljesen kimerítette. Még az orvosai is azt tanácsolták, hogy pihenjen, de ő inkább végigcsinálta.

Saját bevallása szerint inkább túlhajtja magát, mint hogy lemondja a koncerteket. Azzal nyugtatja magát, hogy majd januárban-februárban elmegy pihenni, de ez három éve nem jött össze.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top