Azt mondta Sebestyén Balázs a Nyerő Páros versenyzőinek, hogy biztosan érzik, milyen gyorsan megy az idő, hiszen nemrég még beszélgettek, most viszont eljött az a pont, amikor két szereplőnek távoznia kell a műsornak otthont adó házikóból. Három nap telt el, Sebestyén megjegyzi, jó látni a küzdelmet, de három naponta akkor is ki kell mennie az ajtón. A rövid kanapén két páros ült, Fésüs Nelly és Vajtó Lajos, illetve Kéri Krisztián és Lóránth Eni modellek, akik el is mondták, hogy három nap szerintük nem volt elég arra, hogy kibontakozzanak, és megmutassák, kik is ők valójában, és hát tényleg: a sok ismert ember között nehezen találták a helyüket, aminek meg is lett az eredménye. A hosszú kanapén ülők elmondták a véleményüket, a matek pedig úgy jött ki, hogy a modellek kénytelenek voltak haza indulni. Könnyes szemek 7:28-tól a videóban.