Sztárok

Ez állandó, és ez változott Stohl András életében az elmúlt 20 évben

Úgy tűnik, levetkőzte magáról korábbi botlásainak nyomait, és kiválóan működő mozaikcsaládban él, ráadásul most egy igazán aktuális és fontos filmmel tér vissza a moziba. Megnéztük a Google adatbázisában, mire keresnek az emberek Stohl Andrással kapcsolatban.

Mozikban a FOMO – Megosztod és uralkodsz című film, amelynek egyik főszereplője Stohl András, készül a TV2 új lakásfelújító műsora, az Újratervezés, amelynek házigazdája szintén ő – ráadásul régi munkatársa, Ördög Nóra partnereként –, és végre a színész-műsorvezető magánéletéről is csupa pozitív hír érkezik. Bőven van tehát mire keresni Stohllal kapcsolatban a neten, és a nagyközönségnél kopognak is rendesen a billentyűk és az érintőképernyők. Leginkább a következő témákban.

Amire a legtöbben keresnek: Stohl András, sorozat

Igencsak fellendült az elmúlt években a magyar sorozatgyártás, elég csak a Társasjátékra, az Aranyéletre vagy A mi kis falunkra gondolni. Stohl András Válótársakban tért vissza a műfajhoz, ahol a nejét többször megcsaló Bálintot alakította, idén tavasszal pedig a TV2 jelentette be, hogy új napi sorozatot készítenek Mintaapák címmel, amelyben a négy főszereplő, Fenyő Iván, Klem Viktor, Mészáros Béla és Szabó Kimmel Tamás mellett szerepet kap Stohl is. A Mintaapák a Dear Daddies című argentin széria alapján készül, ám a magyar sajátosságokat figyelembe véve a hazai közönség ízlésére formálják. Hogy mikor kerül képernyőre, arról még nincsenek hírek.

Stohl András

Fotó: Nagy Zoltán

Amire a legtöbben keresnek: Stohl András feleségei

A színész első felesége Éva volt, ő Rebeka és Luca édesanyja. A családhoz közel állók úgy nyilatkoztak Stohl és exe válása kapcsán, hogy korrektül intézték, viszonyuk normális, nem veszekednek, és mindent megtettek azért, hogy gyermekeik ne sérüljenek a válás miatt. Stohl András később az életéről szóló könyvben így beszélt: „Nagyon szeretett engem Éva. Én meg borzalmas dolgokat csináltam vele. Szörnyű. Nagyon sokszor megcsaltam. Azt hittem, hogy mindent lehet, mert annyira szeret, hogy bármit megbocsát. És mindent megbocsátott. Tizenhárom éven át. Éva egészen káprázatos párom volt. Amit végigcsinált egy ilyen elmebeteg mellett, mint én, az emberfeletti….”

Erről az időszakról a házaspár idősebb lánya, Stohl Luca is megszólalt, méghozzá Várkonyi Andrea műsorában. Luca azt mondta, elképzelni sem tudja, hogyan volt képes végigcsinálni mindezt az édesanyja. „Nem értem, hogyan tudott annyiszor megbocsátani – magyarázta. – Nekem egy percig sem volt rossz élmény. Mindkét szülőm jó fej. Apa is csodálatos pasi, szerető apuka, csak megvannak a maga hóbortjai, amikkel ő él. Anyunak tizenhárom év után betelt a pohár. Anyukám mondta azt, hogy ebből elég…”

Stohl András két legkisebb gyermekének édesanyja Ancsika, aki a Nemzeti Színház tánckarában táncolt, amikor megismerkedett a színésszel. Ancsika végig kiállt párja mellett még azokban az időkben is, mikor Stohlnak börtönbe kellett vonulnia. Kikezdhetetlennek, erősnek tűnt a kapcsolatuk, ám 2016-ban mégis különváltak az útjaik. A színész a BEST magazinnak úgy nyilatkozott, hogy hosszasan vívódott, mielőtt léptek. Viszonyuk egy évvel később rendeződött, baráti lett, és mint kiderült, Stohl máig „szívemnek” szólítja egykori párját. „A szülők nagy egyetértésben nevelik két közös gyermeküket, Franciskát és Andrist” – írta meg a Blikk két évvel a szakítás után.

Stohl András

Ancsikával (Fotó: Schumy Csaba)

Amire a legtöbben keresnek: Stohl András lányai

Stohl Andrásnak három lánya van. A legidősebb a huszonhat éves Luca, aki a Magyar Táncművészeti Főiskolán végzett, ám színházi elfoglaltságai mellett 2016-tól már a TV2 csoport műsorvezetője is. Dolgozott a Ninja Warriorban, az Innovátor, valamint a Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsorokban, majd szereplőként részese volt A nagy duettnek is. Amikor a tévézésről kérdezik, Luca azt feleli, hogy nem tartja magát műsorvezetőnek, ő csak egy táncművész, aki műsort vezet, de emlékezetes pillanat volt az is, amikor saját apjával készített interjút a Tényekben, és nekiszegezte a kérdést, hogy miért rontotta el az életét sikerei csúcsán több alkalommal is. „Valóban úgy van, hogy 10-12 évente, amikor már mindent újra felépítettem, pihentem egy kicsit, vagy így vagy úgy. Vagy kórházban voltam, vagy mindenki tudja, hogy hol. Nem szeretném soha többet a családomat bármilyen hasonló helyzetbe sodorni, sem magamat, és azt hiszem, még egyszer már nem bocsátanának meg az emberek” – válaszolta lányának a színész.

Stohl András középső lánya a vendéglátásban dolgozó Rebeka, ő 22 éves, a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója. Amikor idén tavasszal  a Fem3 Caféban arról kérdezték, hogy belekóstolna-e a tévézésbe, így felelt: „Nem szeretnék drága édesapám és nővérem babérjaira törni, meghagyom nekik ezt a csodás hivatást… A vendéglátásban szeretnék elhelyezkedni. Korábban szó volt a Színművészetiről is, de erről letettem, utána jött a vendéglátás. Iszonyatosan szeretek főzni, sütni, igazából ez a hobbim, ami kikapcsol. Talán szeretnék majd nyitni egy helyet is, de ez még a jövő zenéje.”

A színész-műsorvezető és Ancsika kapcsolatából született 2009-ben a most tízéves Franciska. Róla nővére, Luca korábban úgy fogalmazott, hogy jó értelemben megvan benne a művésznő és a dáma.

Stohl Rebeka, Stohl András, Stohl Luca - fotó: Réti Borbála

Stohl Rebeka, Stohl András, Stohl Luca (Fotó: Réti Borbála)

Amire a legtöbben keresnek: Stohl András fia

A színésznek egyetlen fia van, ő egyben a legfiatalabb gyermeke is. András Barnabásnak szintén Ancsika az édesanyja, és 2014-ben született. Stohl az apaságról így nyilatkozott 2018-ban a BEST magazinnak. „Minden gyerekben van egy kis simliskedés – bennem is volt kölyökkoromban, és talán még később is –, de szeretném megtanítani nekik, hogy nincs értelme hazudni. Az igazság mindig kiderül. Akkor is érdemesebb az egyenes utat járni, ha egy konfliktushelyzet esetleg kellemetlenül alakul, mert ha az emberek őszinték egymással, mindenre lehet megoldást találni.”

Amire a legtöbben keresnek: Stohl András, Vica

A férfi jelenlegi kedvesét Vicának hívják, és 2017 óta vannak együtt. Bár Vica 19 évvel fiatalabb Stohlnál, kapcsolatuk kiegyensúlyozott és boldog. „Nagyon jó tulajdonsága, hogy nem akar megváltoztatni, inkább bebizonyította, hogy olyan társai lehetünk egymásnak, ahol nincs főnök, nincs alá-fölérendelt viszony, nincs olyan, hogy nekem valamit lehet, neki meg nem. Egy kérése volt, hogy mindig merjünk egymáshoz őszinték lenni, mert akkor tudunk fejlődni és jobbá válni. Azt szokta mondani, azon van, hogy ne csak a szerelmem legyen, hanem a szeretőm, a párom, a legjobb barátom is, anyám helyett anyám, a testvérem, a cinkosom, a mindenem. Jó úton jár. Mindig meghallgat, figyel rám, ha tanácsot kérek tőle” – mondta a Best magazinnak a TV2 műsorvezetője. Hogy mit szólnak a színész gyermekei az apjuk boldogsághoz, arról Luca így beszélt idén a Borsnak„A mi mozaikcsaládunkban igazából szeretet és elfogadás uralkodik. Mindenki szeret mindenkit. Nekem a mai napig védőhálót jelentenek a szüleim és a párjaik… Az édesapám felnőtt ember, és ez az ő élete, az ő döntése. Ahogy ő engem, én is támogatom őt mindenben, és csak egy a lényeg, hogy boldog legyen.”

Stohl András

Fotó: TV2

Amire a legtöbben keresnek: Stohl András, TV2

Tényleg senki nem gondolt arra, hogy Stohl András 20 RTL Klub-os év után átigazol a konkurenciához, pedig 2017-ben pontosan ez történt. Ekkor még futott a Válótársak az RTL-en, ám Stohl aláírt a TV2-höz – először a Sztárban sztár negyedik zsűritagjaként volt látható a csatornán. „Korábban én is néztem a Sztárban sztárt, amit az egyik legszínvonalasabb ilyen jellegű műsornak tartok, s gondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha én is ott ülnék a zsűriben, de ez akkor még nem volt aktuális. Aztán egyszer csak kaptam egy ajánlatot a TV2-től, s az ember ilyenkor csak elgondolkodik. Nem volt egyszerű döntés, mert gondolkodsz azon, hogy erkölcsileg, művészileg és megélhetési szempontból is mit jelent neked ez az ajánlat.

Aztán arra jöttem rá, hogy ez butaság, hogy ide jutottunk, hogy ezen már gondolkodni kell, hogy valaki el tud menni egy csatornához, vagy nem… Azt gondolom, hogy nekem az a dolgom, hogy szórakoztassam az embereket, és mindegy, hogy az ember ezen az oldalon vagy azon az oldalon áll. Nyilván azt is tudom, hogy ez valamelyest azt is jelenti, hogy az arcomat adom egy műsorhoz, de én szeretném ehhez a műsorhoz az arcomat adni. Szeretnék egy normális TV2 és egy normális Stohl András közötti viszonyt kialakítani. Örülök annak, hogy a csatorna a művészi oldalamra kíváncsi, és művészként szeretnének engem foglalkoztatni” – nyilatkozta 2017 őszén a Mokkának Stohl, aki azóta A Piramis, valamint A Bank című vetélkedőkben is házigazda lett, a 2019-es év egyik nagy meglepetéseként pedig tíz év után újra közösen vezet majd műsort Ördög Nórával is, immár a TV2 képernyőjén. Az Újratervezés címmel induló lakásfelújító műsorban egy profi csapat olyan családok otthonát változtatja át, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy önerőből valósítsák meg álmaikat. A jelentkezők közül a két műsorvezető választja ki azokat, akik végül beléphetnek az újjávarázsolt családi fészekbe.

Amire a legtöbben keresnek: Stohl András-filmek

Stohl legfrissebb filmje az idén októberben mozikba került FOMO – Megosztod és uralkodsz, amely az ezredfordulón születettek hiteles története, és amely betekintést enged olyan gimnazisták életébe, akiknek életét mások véleménye és a lájkok befolyásolják.

 

Stohl két évvel ezelőtt a Pappa Piában volt látható, és sajnáljuk, de nem tudjuk elfelejteni az 1998-as Európa Expresszt sem – arról részletesebben itt írtunk.

Nyitókép: TV2

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top