nlc.hu
Sztárok
Polyák Lilla: „családi segítség nélkül ezt nem tudtam volna végigcsinálni”

Polyák Lilla: „családi segítség nélkül ezt nem tudtam volna végigcsinálni”

Nehéz időszak áll Polyák Lilla mögött.

Egy hónap szinte teljesen kiesett Polyák Lilla  emlékezetéből, miután a TV2 új sorozatában, a Mintaapákban elkezdett dolgozni – írja a Blikk.

„Mintha a feszített tempójú forgatás nem lett volna elég, a Budapesti Operettszínházban felújítottuk A szépség és a szörnyeteget, a Pinceszínházban pedig a C’est la vie-t mutattuk be. Amióta édesanya vagyok, olyan még nem volt, hogy késő este értem haza, és a gyerekeimmel csak hétvégén találkoztam. Mire felkeltek, már forgattam, és már aludtak, amikor hazaértem” – mondta Polyák Lilla, akinek ebben a nehéz időszakban is a férje, Gömöri András Máté volt a legfőbb támasza.

„Úgy éreztem, nem bírjuk majd, de Máté biztatására végül vállaltam. Azt mondta, most én következem… Gondoskodik a gyerekekről, de a srácok is megértőek. Családi segítség nélkül ezt nem tudom végigcsinálni. Most, hogy a Mintaapák első két részét láttam, azt kell mondanom, megérte minden fáradság, és remélem, a nézők is így gondolják majd” – mondta Polyák Lilla.

(Nyitó kép: smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top