nlc.hu
Sztárok
A Katona József Színház zaklatója elnézést kért – Gothár Péter maga állt nyilvánosság elé

A Katona József Színház zaklatója elnézést kért – Gothár Péter maga állt nyilvánosság elé

Tegnap adta ki a Katona József Színház a közleményt, ma maga Gothár Péter állt nyilvánosság elé és kért elnézést mindenkitől.

A Katona József Színház tegnapi közleményében tudatta, hogy komoly szankcióval éltek. Akkor a közleményt változtatás nélkül közöltük:

„A budapesti Katona József Színház vezetőségének tudomására jutott, hogy egy szerződéses munkatársa több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival. 

A sértettek írásbeli bejelentése alapján az Üzemi Tanács megbeszélést hívott össze, ahol a résztvevők egyhangúlag elítélték a történteket, és vizsgálóbizottság felállítását kérték az üggyel kapcsolatban. Az igazgatóság, a korábban nyilvánosan is megfogalmazott és követendőnek tartott belső irányelvek, valamint a két évvel ezelőtt módosított Üzemi Szabályzat 4-es számú melléklete alapján vizsgálóbizottságot állított fel. A vizsgálatot külső szakértők bevonásával lefolytatta, a vezetőség pedig azonnali hatállyal a következő döntéseket hozta meg: az érintett személy a mai naptól, azaz 2019. november 19-től kezdve nem léphet az intézmény területére, illetve a színház a vele való közös munkát a továbbiakban befejezi.

A Katona József Színház társulatát az eset mélyen megrázta, a vezetőség az érintetteknek, valamint az egész társulatnak felajánlotta pszichológus segítségét az ügy feldolgozásához.

Ezzel párhuzamosan a színház, a vizsgálóbizottság felállításával és a fenti lépések megtételével az ügyet lezártnak tekinti, arról a későbbiekben sem a vezetőség, sem az intézmény munkatársai további nyilatkozatot nem adnak. Az érintett kollégák kifejezett kérése volt, hogy személyük maradjon anonim. Bizalmuk megtartása és személyiségi jogaik védelme kiemelten fontos a színház számára, ezért fokozottan kérjük a sajtó képviselőit ennek tiszteletben tartására!”

MTI Fotó: Kollányi Péter

Az nlc is megkereste a színházat nem sokkal a közlemény után, mivel azonnal megindultak a találgatások, ki lehet a Katona József Színházban a zaklató munkatárs, több név is felmerült, így az ártatlanok is gyanúsak lettek. Ma ennek a találgatásnak vetett véget maga az érintett, Gothár Péter. 

Ez Gothár Péter közleménye:

„Eddigi szellemi bázisomat, szeretett munkahelyemet, a Katona József Színházat kérem meg arra, hogy közleményemet a nyilvánosság elé bocsássa.
Egy évvel ezelőtt erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledtem színházunkban egy munkatársnőmhöz. Pár nappal később bocsánatot kértem és kaptam tőle.
Most, hogy ez az eset a színház, s azon keresztül az ország nyilvánossága elé került, szeretném bocsánatkérésemet nyilvánosan is megismételni. Nagyon sajnálom, ami történt. Ahogyan azt is, hogy nyers stílusommal, rossz modorommal vagy erkölcsileg kifogásolható viselkedésemmel valaha bárkit megbántottam.

Gothár Péter”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top