Sztárok

Itt az újabb x-faktoros szerelem! Egymásba szeretett két versenyző

Újabb szerelem szövődött a tehetségkutatóban.

Nemcsak a két mentor, Dallos Bogi és Puskás Peti szeretett egymásba, hanem két versenyző is. Az igazi őstehetségnek tartott, 19 éves Manuel és a szombaton kiesett Take3 zenekar tagja, a 16 éves Edina egymásba habarodott a verseny során – tudta meg a Blikk.

nlc-montázs, fotók: Smagpictures.com / RTL Klub / Sajtóklub

Nagyon hamar szimpatikusak voltak egymásnak. Sok időt töltöttek együtt. Volt, hogy közösen készültek az aktuális produkciójukra is. Egyáltalán nem csináltak titkot abból, hogy egy pár lennének, boldogan vállaltak, látszott rajtuk, hogy boldogok” – árulta el egy bennfentes.

A legutóbbi élő show-ban többek közt a Take3 együttesnek is távoznia kellett a tehetségkutatóból, az elkeseredett és csalódott Edinát pedig Manuel ölelte a színpadon, így vigasztalta. A fiatal énekesek szerelmében azonban nem jelent törést, hogy Edina kiesett a műsorból, nagyon szeretik egymást, és kitartanak egymás mellett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top