nlc.hu
Sztárok
Felrúgtak minden szabályt, és ez csak a kezdet – meglepő hasonlóságok Sisi és Meghan hercegné között

Felrúgtak minden szabályt, és ez csak a kezdet – meglepő hasonlóságok Sisi és Meghan hercegné között

1837. december 24-én mondhatni karácsonyi ajándékként született meg Miksa bajor herceg és neje, Ludovika lánya, Sisi, a későbbi Erzsébet császárné. Életét áttekintve meglepő, hogy mennyi hasonlóság van közte és Meghan hercegné között.

Hosszú évek után idén először fordul elő, hogy egyik csatorna kínálatában sem látjuk a Sisi életéről szóló trilógiát, de úgy gondoltuk, hogy azért idén se maradjunk teljesen az uralkodónő nélkül, ezért egy újfajta megközelítésben mutatjuk most be.

Ha Erzsébet császárné, vagyis Sisi életéről olvasunk, gyakran találkozhatunk olyan jelzőkkel, hogy már a saját korában is extravagáns volt, mondhatni, egyfajta anticsászárnénak számított. Lázadó, a szigorú bécsi udvarba egyáltalán nem illő, öntörvényű nőként ábrázolják, ami meglepő módon igencsak közel áll azokhoz a jelzőkhöz, amelyeket mostanában Meghan hercegnére használnak.

Fotók: Getty Images

Esküvő előtti aggodalmak

Sisire senki nem gondolt Ausztria jövendő császárnéjaként. Ferenc József kissé ellenőrzésmániás anyja, Zsófia főhercegnő Sisi nővérét, Ilonát nézte ki a szerepre, ám imádott fiának teljesen más tervei voltak: életében talán először nemet mondott a drága mamának, és a szívére hallgatva inkább a kisebbik lányt, Sisit jegyezte el. Zsófia aggódott, hogy hogyan hat ez a frigy a birodalomra, és lássuk be, félelme nem volt alaptalan: Ferenc József uralkodóként rosszul döntött, mivel a 16 éves lány gyakorlatilag gyerekként került be egy olyan közegbe, ahová igazából soha nem vágyott.

Meghan esetében ezzel szemben kicsit sem igaz, hogy anyósa és közte elkeseredett küzdelem folyna: Diana hercegné halála után Kamilla sosem folyt bele Harry és Vilmos magánéletébe. Ám mégis voltak olyanok, amikor már az esküvő előtt aggodalmukat fejezték ki Harry választása miatt. Amikor például a most 98 éves Fülöp herceg megtudta, hogy unokája egy színésznővel randevúzik, azt találta mondani: „Szívesen mutatkozunk színésznőkkel, de nem vesszük őket feleségül!”

Bulvárosnak tűnik? Talán, de az biztos, hogy Fülöp herceg szókimondását ismerve egyáltalán nem karakteridegen ez a megjegyzés. És nem is Fülöp volt az egyetlen, aki kétkedve figyelte Harry és Meghan kapcsolatát. Vilmosnak már az esküvő előtt is voltak aggályai, azt érezte, hogy öccse nem ismeri eléggé a nőt, akit oltár elé akar vezetni. Véleményét finoman, de határozottan közölte a testvérével is, és ettől addig szilárd kapcsolatukban valami eltört – azt pedig tudjuk, hogy azóta sem képesek igazán félretenni a sértettséget. Vilmos nem kritizálta Meghant, azonban olyan meglátásai voltak, hogy a hercegné által az udvarban eszközölt változások túlságosan gyorsak, és az egykori színésznő gyakran ad támadási lehetőséget a sajtónak, amin változtatnia kellene. Harry meg sem hallotta testvére szavait, pedig Vilmosnak igaza lett, ezt most már biztosan tudjuk.

meghan markle

Fotó: Getty Images

Felrúgni minden szabályt

Sisi jobban kedvelte a vidéket, mint a várost. Szabad életre vágyott, képtelen volt feldolgozni, hogy kötelezettségeknek és szabályoknak kell megfelelnie – folyamatosan lázadt is ellenük, sőt gyakran hosszú hónapokra magára hagyta a férjét is. Hibáztatni azonban nem szabad ezért, legalábbis a fiatalkori öntörvényűségéért semmiképpen: hiszen akkor lényegében gyerek volt még, aki csak a korának megfelelő életformához ragaszkodott. Anyósát mindenesetre így is gyakran az őrületbe kergette, amiért nem tett eleget a kötelességeinek, és új hagyományokat akart megteremteni. 

Ha minden alkalommal egy tízezrest kaptunk volna, ahányszor Meghan Markle megszegett valamilyen szabályt, vagy felrúgott egy hagyományt, már milliomosok lennénk. Ő ezt modernizálásnak hívja, ami még jó is lenne, csak épp sokan hiányolják belőle a tiszteletet.  Meghan például nem volt hajlandó részt venni Trump elnök fogadásán a Buckingham Palotában – annak ellenére nyilvánított ezzel véleményt, hogy a brit királyi család tagjai nem tesznek nyilvános politikai állásfoglalást (még a királynő sem, pedig bizonyára megvan a maga véleménye a világ dolgairól). Máskor lezáratott egy egész lelátórészt, amikor a barátnője teniszmérkőzését nézte, és azt is megtiltotta, hogy fotózzák az emberek – erre eddig szintén nem volt példa korábban. A sor végtelen, de II. Erzsébet királynőnek a legfájóbb talán az a tény, hogy idén kétszer is visszautasította a meghívását az unokája és annak felesége.

Sisi

Sisi (Kép: Getty Images)

Akár a papa

Sisi, akárcsak az apja, nyughatatlan, zabolátlan lélek volt. Vágyott a szabadságra, inkább beszélt a művészetekről és a túrázásról, mint komoly témákról. Furcsa kettősség lakott benne: az egyik percben még a melankólia uralkodott el rajta, a másikban már mosolygott, vagy énekelt. Zsófia is gyakran vágta a menye fejéhez, hogy olyan, mint a mindig bolondozó, komolytalan apja.

Ha azt gondoljuk, hogy Meghan Markle semmiben nem hasonlít az apjára, nagyon tévedünk. Mindketten nagyon is jól tudják irányítani, ha úgy tetszik, manipulálni a médiát. Meghannel az apja szerettette meg a show-bizniszt, a filmek világát is. Mindeközben mindketten mély sebet viselnek, képtelenek egymás felé közeledni, és talán közös makacsságukat is mutatja, hogy egyikük sem képes kimondani a sajnálom szót. 

meghan-harry

Meghan és Harry (Fotó: Getty Images)

Pazar esküvő

Amikor az esküvője napján a bécsiek megláttak a törékeny, csodaszép Sisit, mindenki ámulatba esett. Harsányan éljenezték a szelíd mosolyú bajor lányt, aki bájos félénkségével még inkább megszerettette magát a néppel. Pompa a köbön – mondhatni, ez jellemezte a ceremóniát, amelyet április 24-én este fél hétkor tartottak Bécsben az ágostonosok templomában. Az esküvőt közel tizenötezer gyertya, tízezer szál virág, aranydíszek, valamint drágakövek és az arisztokrácia díszruhában felvonuló képviselői tették még előkelőbbé.

Meghan és Harry esküvőjét elképesztő hisztéria övezte, hiszen az amerikaiak is megkapták végre a maguk Disney-hercegnőjét, és a képernyőn keresztül vizslathatták, ahogyan az egykori színésznő beházasodik a számukra kissé rideg brit királyi családba. Az esküvőre 600 vendéget hívtak meg, azonban a pár úgy döntött, hogy sem angol, sem amerikai politikusok nem kerülnek fel a listára. Az esküvő előtti este Meghan kevesellte a kápolnát díszítő virágokat, és megduplázta a számukat, nem kis hisztériát okozva ezzel.

Az udvarias férj

Kapcsolatuk elején Ferenc József rendkívül figyelmes, szeretetreméltó, lovagias vőlegény volt. A császár sok-sok ajándékkal lepte meg imádott választottját, és jegyességük kezdetén minden alkalmat megragadott, hogy Bajorországba menjen. Olykor-olykor még arra is képes volt, hogy egy vitában kiálljon a felesége mellett az anyjával szemben, azonban a házasságuk alatt már inkább törődött a politikával, mint a szerelemmel. Előfordult azonban ekkor is, hogy a kötelességeit hanyagolva elszökött néhány napra a feleségével.

Sisi

Ferenc József, Sisi és gyermekeik (Kép: Getty Images)

Harry herceg rajongva imádja feleségét, oroszlánként védelmezi őt a kezdetektől fogva. Hogy mennyire látja reálisan a párja viselkedését, azt persze nem a mi tisztünk eldönteni, ám az tény, hogy Meghan miatt sokszor szembement már a családjával is. Amikor például az esküvő előtt az amerikai nő nem azt a tiarát kapta meg az uralkodótól, amit korábban kinézett magának, Harry hangosan közölte a személyzettel és a családdal is: „Amit Meghan akar, azt Meghan meg is fogja kapni!” És ez a mottó nem csak a nagy napon volt jellemző: egyre látványosabban jelen van az életükben. Ha Meghan magángéppel akar Olaszországba repülni, akkor megkapja. Ha Meghan hathetes szabadságra vágyik, és minden kötelezettséget Zsófia hercegnőnek kell átvállalnia, akkor azt is megkapja. Harry ráadásul nem habozik akkor sem, ha a nyilvánosság előtt kell megvédenie a nejét. Egyre többször ad ki olyan nyilatkozatot, melyben azt közli, hogy feleségének nyugalomra van szüksége. 

Mindenki csak bántja őket – vagy mégsem?

A házasélet során Ferenc József mindig előtérbe helyezte a munkát, így a császári pár még nászútra sem ment. Sisi az udvarhölgyének, Festetics Máriának így beszélt erről az időszakról: „Úgy éreztem magam a kastélyban, mint egy aranyketrecbe zárt madár… Kora reggeltől késő estig egyedül voltam. Sokan árgus szemekkel néztek, és dicséretet nem kaptam. Csak becsmérlő szavakat.”

Sisi nem nyilvánosan panaszkodott, Meghan azonban ezen a téren sem óvatoskodott: a férjével közös riportfilmben mondta el problémáit, amit ők hagytak jóvá, ők engedélyeztek és ők ellenőriztek. Az egyébként normális, nyilvánosságtól mentes életre vágyó hercegné így fogalmazott: „A támadások közepette (itt Meghan leginkább az internetes kommentekre és cikkekre gondolt – a szerk.) senki nem kérdezte meg tőlem, hogy jól vagyok-e.”

Pompa és kötelezettségek

Zsófia és Sisi kapcsolata annyira megmérgezte az ifjú császárné lelkét – anyósa még azt sem engedte meg neki, hogy ő nevezze el a saját gyerekeit –, hogy az állandó lázadások közepette igencsak elhanyagolta kötelezettségeit. Bár a filmekben felvázolt kép szerint ő volt „az osztrák császárné”, ha a puszta tényeket nézzük, akkor bizony Sisi a feladatait szándékosan szabotálta. De hogyan másképp dacolhatott volna egy fiatal nő, akitől elvették gyerekeit? Sisi nem tett semmit – főleg azután nem, hogy egy magyarországi utazást követően a legidősebb lánya elhunyt. Csak sok évvel később lépett fel Zsófiával szemben a gyerekei érdekében, akkor, amikor a trónörökös Rudolf belebetegedett a szigorú, sőt olykor már szadistának tartott katonai neveltetésbe. Sisi ekkor vette vissza az irányítást a gyerekei élete felett, ám igazán szoros kapcsolatot már nem sikerült kialakítania velük.

Sisi

Sisi (Kép: Stefano Bianchetti / Corbis via Getty Images)

Meghan Markle furcsán értelmezi a kötelezettségeket, melyek együtt járnak a címmel, a ranggal és a vagyonnal. Ő szívesebben szerkeszt Vogue-különszámot, mert úgy véli, ezzel a nőkért és az esélyegyenlőségért harcol. Kénye-kedve szerint vesz ki szabadságot is: a 2019 januárja és októbere közötti időszakra már elérhető az a statisztika, amely azt mutatja, hogy a királyi család egyes tagjai mennyi eseményen vettek részt, mennyi kötelezettségnek tettek eleget, és Meghan csak a 13. a sorban – bár azt azért ne feledjük, hogy idén hozta világra a gyermekét. Meghan mindenesetre idén körülbelül 50 eseményen jelent meg, míg a háromgyerekes Katalin esetében ez a szám 100 felett van. (Harry és Vilmos egyébként 150-150 hivatalos eseményen vett részt, de a listavezető az apjuk, Károly herceg, aki decemberre eléri az 500-at. Külön érdekesség, hogy Anna hercegnőtől Zsófia hercegnőig mindenki megelőzi a kissé túlságosan körülrajongott négyest, vagyis Katalint, Harryt, Meghant és Vilmost.)

„Erzsébet élete szinte kizárólag egyéniségének önmegvalósítási kísérleteiben és már-már mániákus szépségimádatban telt” – írja egyik könyvében Friedrich Weissensteiner, emlékeztetve arra is, hogy a császári pár házasságából hamar elmúlt a szenvedély, az uralkodó mindent nejére hagyott, és miután fiuk, a trónörökös elhunyt, Sisiből végleg eltűnt az a szabadságra vágyó, életvidám nő, aki egykor volt. Azt ismerjük, mi lett a császári pár sorsa: egykor maga Erzsébet szerezte a szeretőket férjének. Hogy merre viszi az élet Meghan és Harry házasságát, most még nem tudjuk. Ellentétben az osztrák párral, az ő esetükben a herceg is vágyik a szabadabb életre – ám hogy a nép mennyire nézi jó szemmel a kevés kötelezettséggel, de sok kiváltsággal járó életet, már más kérdés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top