Sztárok

Munkába áll Demcsák Zsuzsa férje, Krishan – kitalálta, miből tudna megélni Magyarországon

Kétórás előadást tart Demcsák Zsuzsa férje.

Sokakat meglepett, amikor kiderült, hogy Demcsák Zsuzsa férjhez ment az Ázsia Expressz második évadának forgatása alatt. A műsorvezető olyannyira biztos volt a döntésében, hogy egyből lefoglalták a thaiföldi nászutat, és azt is megbeszélték, mikor költözik a férje Magyarországra. Krishan novemberben tette át székhelyét Budapestre, most pedig ténylegesen munkába áll, kétórás workshopot tart a belvárosban – írja a Bors

„Az úriember első alkalommal lesz nálunk, először fogunk vele együtt dolgozni. Tervezetten 20-30 főt várunk az eseményre. Maga a jógaóra egyórás lesz, utána pedig egy indiai ihletésű, vegán vacsorával várjuk a vendégeket” – mondta a szervező a lapnak. Az is kiderült, hogy eddig jógaoktatóként tevékenykedett, és ezt továbbra is szeretné tartani. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top