Sztárok

Lengyel Tamás: „Eszenyi nem engedett el nagyapám halálos ágyához”

Lengyel Tamás, A mi kis falunk sztárja is őszintén beszélt a Vígszínház igazgatójáról.

Őszintén beszélt arról Lengyel Tamás, hogy milyen visszaéléseket, szorongást keltő légkört tapasztalt a Vígszínházban. A mi kis falunkból vagy a BÚÉK-ból ismert színész 2017-ben hagyta ott a Vígszínház társulatát. Most a hvg.hu interjújában beszélt arról, hogy döntésében szerepet játszott a színházban tapasztalható abúzus, amit az igazgató, Eszenyi Enikő felelősségének tart.

Lengyel szerint Eszenyi próbáira jellemző volt a folyamatos verbális agresszió. Ha az igazgatónak nem tetszett valami, azzal viccelődött, hogy „nem baj, sok munkanélküli színész van”. Próba miatt Eszenyi nagyapja halálos ágyához sem engedte el Lengyelt, pedig a színész tudta, hogy nagyapjának már csak órái vannak hátra. Mint mondja, ezt soha nem tudta megbocsátani az igazgatónak.

Lengyel Tamás, Bata Éva

Lengyel Tamás és Bata Éva a Nemek és igenek című előadásban (fotó: MTI/Mohai Balázs)

Már torkig vagyok a képmutató viselkedéssel, a színészek kihasználásával, a sok hazugsággal, és mentettem a lelkiismeretemet. Végre tiszta levegőt vehettem. Hogyan nézel tükörbe, ha hallgatásoddal a nyilvánvaló igazság helyett a hazugság mellé állsz?” – mondta Lengyel annak kapcsán, hogy eddig nem beszélt nyilvánosan a rossz tapasztalatairól.

Az utóbbi hetekben a Vígszínház számos egykori és néhány jelenlegi dolgozója, színészek, rendezők, asszisztensek beszéltek arról, hogy Eszenyi Enikő rendszeresen agresszíven, abuzív módon viselkedik munkatársaival. Az igazgatóválasztás előtt álló színházban egy belsős szavazáson a résztvevők 96 százaléka arra szavazott, hogy nem Eszenyit, hanem a Vígszínház vezetésére szintén pályázó Rudolf Pétert látnák szívesen igazgatóként.

A Vígszínház-ügyről

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése