Sztárok

Köllő Babett édesanyja nyert a zöldkártya-lottón, 50 évesen kezdett új életet Amerikában

Köllő Babett szerint az édesanyja egy nagyon bátor nő.

Talán csak kevesen tudják, hogy Köllő Babettet több ezer kilométer választja el az édesanyjától, méghozzá azért, mert ő Los Angelesben él. A luxusfeleség egy posztjában írta ezt le, nekünk pedig elmesélte, hogy került az anyukája Amerikába.

View this post on Instagram

Anyukámmal!!! Nagyon imádom !!!!

A post shared by Köllő Babett (@kollobabett) on

„Nagyon egyszerű a történet, nyert a zöldkártya lottón és kihasználta a lehetőséget. 49 évig Bonyhádon, az én szülővárosomban élt, majd gondolt egyet, és jelentkezett a játékra. Akkoriban volt egy amerikai levelezőpartnere, aki a családjával Palm Springsben élt, ami nagyon megtetszett neki, ezért odaköltözött az akkor még gimis öcsémmel. Megkapta a zöldkártyát, bankszámlát nyitott, állást keresett, a tesómat pedig beíratta az iskolába” – meséli az nlc.-nek Köllő Babett.

„Később Los Angelesbe költöztek, azóta ott laknak. Az öcsém közben bekerült egy elég jó helyi egyetemre, ahova 40 ezer diák járt. Volt egy 40 fős elit osztály, ahova csak a legjobb tanulókat vették fel, a tesóm pedig summa cum laude diplomázott, ezzel egyszerre két papírt kapva, pénzügy irányban. Azóta egy szuper ingatlanos cégnél dolgozik és nagyon élvezi a kinti életet” – árulta el Babett, majd arról is beszélt, hogy az édesanyja megtalálta-e a számításait a tengerentúlon.

„Imád kint élni, nem is tervezi, hogy hazajön. Egy Beverly Hills-i magánklinikán dolgozik egy magyar doktornő mellett, ő viszi a közösségi médiát. Emellett esküvőket fotóz, és mindig talál valami új hobbit. A munkám miatt sajnos csak évi 1-2-szer tudjuk meglátogatni, de a kislányom, Milla napi szinten beszél vele telefonon.”

View this post on Instagram

Amikor terhes lettem,az egyik legnagyobb aggodalmam az volt,hogy a születendő gyermekem hogyan fog tudni jó kapcsolatot kialakítani az Édesanyámmal,aki sok ezer kilométerre èl tőlünk és jobb esetben is csak évente egyszer látják majd egymást.Így is lett,valóban évente egyszer találkoznak csak,de naponta többször is beszélnek telefonon.☺️Annyira jó barátnők,hogy néha Milla előbb osztja meg “Katkával” ( anyum ) a titkait,mint velem.Minden évben készül ajándèkkal Anyák napjára és ez idén is így lesz.Az @ourstoryhungary könyvét teljesen egyedül szerkesztette😳🙏 ,én csak a rendelést intéztem😀! Kivàlasztotta a karaktereket és kettőjük kapcsolatát meséli el benne! Esküszöm megkönnyeztem! A legjobb ajándék és nem csak erre az ünnepre! Személyes,meghitt,érzelmes,vicces! Boldog lennék,ha nekem valaki ilyet ajándékozna! Szóval,csak egy jó ötlet..hátha segít Nektek is!❤️☺️#reklam #ourstory#ourstoryhungary#egyedikonyv

A post shared by Köllő Babett (@kollobabett) on

Babett azt is elárulta, hogy mivel az utóbbi hónapokban sokkal több a szabadideje, úgy döntött, végre kitölti a zöldkártyához szükséges papírokat, hogy ő is megszerezhesse. „Anya már évek óta nyaggat, hogy csináljam végig a procedúrát, hiszen még hasznos lehet. Én szeretek itt élni, nem hiszem, hogy kiköltözök Amerikába, viszont ha a lányom később egy ottani egyetemre járna, akkor megkönnyíti a dolgát a zöldkártya. Hiszen, ha én megkapom, és Milla akkor még kiskorú, akkor ő is automatikusan kettős állampolgár lesz. Most, hogy van egy csomó időm, végre beadtam a derekam, és megigényeltem.”

Olvass még Köllő Babettről az nlc.-n:

Köllő Babett a Feleségek luxuskivitelben 3. évadában (Fotó: VIASAT3/Udvardi Attila)

Köllő Babett a Feleségek luxuskivitelben 3. évadában (Fotó: VIASAT3/Udvardi Attila)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top