Sztárok

Tüneményes videó Kulcsár Edina és Csuti gyerekeiről – így puszilgatja Medox a kis Ninát

Kulcsár Edina és Csuti úsznak a boldogságban.

Két héttel ezelőtt hozta világra második gyermekét Kulcsár Edina, a kicsit Ninának nevezték el. Pár nappal a szülés után már otthon lehettek együtt, és mint kiderült, hamarosan be is költözhetnek az új házukba. A szépségkirálynő és férje, Csuti nagyon boldogok, nem tudnak betelni a látvánnyal, amit – most már – a két gyermekük nyújt. A műsorvezető egy nagyon cuki videót posztolt a lányáról és a fiáról: Medox ilyen gyengéden puszilgatja a kishúgát.

,,A gyermekeim! Edina, köszönöm” – írja a közösségi oldalán Csuti, akiről korábban a következőket mondta a felesége.

„Szerencsére az előzetes óvintézkedéseket követően beengedték Csutit a klinikára. Bevallom, a második császár sokkal rosszabb volt, mint az első, de valamit valamiért. A férjem végig fogta a kezem, simogatott, és amiben tudott, segített. Tökéletes társam volt most is, ahogy mindig” – mesélte a Story magazinnak a kétgyermekes anyuka.

Olvass még Kulcsár Edina és Csuti családjáról az nlc.-n:

Kulcsár Edina és Csuti

Kulcsár Edina és Csuti (Fotó: Instagram)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top