Sztárok

A 20 éves magyar válogatott kosaras, Gereben Lívia legyőzte a leukémiát

Gereben Líviánál egy évvel ezelőtt diagnosztizálták a leukémiát, mára túl van a szörnyű időszakon.

Sokként érte a magyar kosárlabda társadalmat, amikor tavaly ilyenkor kiderült, hogy a magyar válogatott bedobója leukémiás. Gereben Lívia nővére, Dorka közölte a szörnyű hírt. A család, a barátok, a csapattársak és a sportvilág támogatását élvezte a küzdelem alatt, sokan szorítottak és imádkoztak érte. Mint kiderült, sikeresen, hiszen egy év után gyógyultnak mondhatja magát, és egy ideje már a családja körében lábadozik. 

Líviával nemrég egyébként három éves szerződést kötött a szekszárdi csapat, ami azt jelenti, hogy hosszú távon számítanak rá. A kosaras már elkezdte a felkészülést a következő szezonra, ám a világjárvány betett a terveinek, de így is kitartóan edz, hogy formába lendüljön. 

Gereben Lívia legyőzte a leukémiát

Gereben Lívia legyőzte a leukémiát (Fotó: Instagram)

Kitartásának köszönhetően egy év alatt legyőzte a gyilkos kórt. „Ezen a napon kezdtem el életem legnagyobb harcát. De nem voltak negatív gondolataim, mert erős lettem. Köszönöm Istenem, hogy itt lehetek” – írta egy másik Instagram sztoriban a fiatal kosaras.

Olvass még Gereben Lívia harcáról az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top