A hosszú haj nyáron néha csak macera, sokan éppen ezért ilyenkor döntenek úgy, hogy rövid hajat vágatnak. Persze, a rövid is mást és mást jelent mindenkinél, hiszen Demcsák Zsuzsa húsz (!) centitől szabadult meg és még mindig kifejezetten hosszú haja van.
Mi most kifejezetten olyan ismert nőket mutatunk, akik a rövid hajra esküsznek, és jó döntést hoztak, amikor annak idején levágatták a hajukat.
Osvárt Andrea haja egyfajta védjegye is. Annak iején mesélte még, hogy az olaszoknál kifejezetten jól jött, hogy a többi színésznővel ellentétben neki nem hosszú haja volt, erről később is be tudták azonosítani őt az emberek.
Igaz, a forgatásokon gyakran változtattak az elmúlt években Andrea megjelenésén, a frizuráját is beleértve. Láthattuk Marilyn Monroe-féle szőke hajjal, de hosszú barna parókát is viselt már. Nálunk korábban az nlc olvasók többsége amúgy arra szavazott, hogy Andreának a rövid haj áll a legjobban.
Íme néhány hosszú hajú fotó Osvárt Andreáról:
Tatár Csilla a saját YouTube műsorában éppen Ördög Nórával beszélt egyszer arról, hogy amióta levágatta a haját, soha többet nem akarta visszanöveszteni. Sőt, amikor néha-néha megoszt egy régi képet magáról a műsorvezető, amelyen még hosszú a haja, minden alkalommal megjegyzi: kéri, hogy senki se mondja, milyen jól áll neki a hosszú haj, mert soha többet nem lesz ilyen. Tatár Csilla nekünk is rövid hajjal az igazi, ráadásul tudja, hogyan hozza ki a maximumot ebből a fazonból is.
Íme Tatár Csilla rövid és hosszú hajjal:
Tóth Gabi igazi kaméleon, az elmúlt években láttuk már mindenféle stílust rajta és a frizurája is sokat változott. Például arra már nem is emlékeztünk, de volt amikor hosszú, göndör loknikkal mosolygott a kamerák előtt, pedig korábbi összeállításunkban sokféle hajjal láthattátok Gabit, ahol szavazást is indítottunk, melyik passzolt leginkább az énekesnőhöz.
Kálmán Olga szintén azok táborát gyarapítja, akik nem térnének vissza a hosszú hajhoz, bár a műsorvezető nem maga miatt döntött így.
“Magam is nagyon szerettem, amikor hosszú hajam volt, de a férjem rövidhaj-párti, tehát az ő kedvéért vágattam le, és az ő kedvéért maradt is rövid. Az öltözékemmel is ügyelek a visszafogottságra” – mondta erről évekkel ezelőtt a Blikknek, ahol látható volt hosszabb hajjal is.
Barabás Évinek volt mát ennél rövidebb haja is, sőt pár éve még hosszabb is, de ő sem ragaszkodik a hosszú hajhoz. Hozzá hasonlóan Tallós Rita, Jakupcsek Gabi vagy éppen Máté Krisztina is a rövid (vagy rövidebb frizurára) szavaztak, ahogy azt a galériánkra kattintva láthatod is.
Néha jó a változás, sztárok, akik levágatták a hosszú hajukat:
- Peller Mariann állig érő hajjal nagyon vagány
- Dallos Bogi jócskán levágatott a hajából, a rövidebb is jól áll neki