Sztárok

A rövid haj elképesztően nőies, ezt ismert magyar nők bizonyítják

Tartasz attól, hogy megválj a hosszú hajadtól? Néhány sztár példáját elnézve talán bátorságot merítesz.

A hosszú haj nyáron néha csak macera, sokan éppen ezért ilyenkor döntenek úgy, hogy rövid hajat vágatnak. Persze, a rövid is mást és mást jelent mindenkinél, hiszen Demcsák Zsuzsa húsz (!) centitől szabadult meg és még mindig kifejezetten hosszú haja van.

Mi most kifejezetten olyan ismert nőket mutatunk, akik a rövid hajra esküsznek, és jó döntést hoztak, amikor annak idején levágatták a hajukat.

Osvárt Andrea haja egyfajta védjegye is. Annak iején mesélte még, hogy az olaszoknál kifejezetten jól jött, hogy a többi színésznővel ellentétben neki nem hosszú haja volt, erről később is be tudták azonosítani őt az emberek. 

Osvart Andrea rövid hajjal

Osvárt Andrea a NőComment! műsorban rendszeres vendég volt (Fotó: NőComment)

Igaz, a forgatásokon gyakran változtattak az elmúlt években Andrea megjelenésén, a frizuráját is beleértve. Láthattuk Marilyn Monroe-féle szőke hajjal, de hosszú barna parókát is viselt már. Nálunk korábban az nlc olvasók többsége amúgy arra szavazott, hogy Andreának a rövid haj áll a legjobban. 

Íme néhány hosszú hajú fotó Osvárt Andreáról: 

Osvárt Andrea göndör, barna hajjal
Megnézem
Összes kép (4)
Osvárt Andrea göndör, barna hajjal

A rövid haj elképesztően nőies, ezt ismert magyar nők bizonyítják

A rövid haj elképesztően nőies, ezt ismert magyar nők bizonyítják

Osvárt Andrea göndör, barna hajjal
Osvárt Andrea Marilyn Monroe hajjal
Osvárt Andrea hosszú barna hajjal
A loknis szőke haj is jól áll Osvárt Andreának
Fotó megosztása:

Tatár Csilla a saját YouTube műsorában éppen Ördög Nórával beszélt egyszer arról, hogy amióta levágatta a haját, soha többet nem akarta visszanöveszteni. Sőt, amikor néha-néha megoszt egy régi képet magáról a műsorvezető, amelyen még hosszú a haja, minden alkalommal megjegyzi: kéri, hogy senki se mondja, milyen jól áll neki a hosszú haj, mert soha többet nem lesz ilyen. Tatár Csilla nekünk is rövid hajjal az igazi, ráadásul tudja, hogyan hozza ki a maximumot ebből a fazonból is. 

Íme Tatár Csilla rövid és hosszú hajjal: 

Tatár Csillát már rövid hajjal szoktuk meg
Megnézem
Összes kép (2)
Tatár Csillát már rövid hajjal szoktuk meg

A rövid haj elképesztően nőies, ezt ismert magyar nők bizonyítják

A rövid haj elképesztően nőies, ezt ismert magyar nők bizonyítják

Tatár Csillát már rövid hajjal szoktuk meg
Tatár Csilla hosszú hajjal
Fotó megosztása:

Tóth Gabi igazi kaméleon, az elmúlt években láttuk már mindenféle stílust rajta és a frizurája is sokat változott. Például arra már nem is emlékeztünk, de volt amikor hosszú, göndör loknikkal mosolygott a kamerák előtt, pedig korábbi összeállításunkban sokféle hajjal láthattátok Gabit, ahol szavazást is indítottunk, melyik passzolt leginkább az énekesnőhöz.

Tóth Gabi rövid hajjal
Megnézem
Összes kép (3)
Tóth Gabi rövid hajjal

A rövid haj elképesztően nőies, ezt ismert magyar nők bizonyítják

A rövid haj elképesztően nőies, ezt ismert magyar nők bizonyítják

Tóth Gabi rövid hajjal
Tóth Gabi hosszú hajjal
Tóth Gabi hosszú hajjal, kamaszon
Fotó megosztása:

Kálmán Olga szintén azok táborát gyarapítja, akik nem térnének vissza a hosszú hajhoz, bár a műsorvezető nem maga miatt döntött így.

“Magam is nagyon szerettem, amikor hosszú hajam volt, de a férjem rövidhaj-párti, tehát az ő kedvéért vágattam le, és az ő kedvéért maradt is rövid. Az öltözékemmel is ügyelek a visszafogottságra” – mondta erről évekkel ezelőtt a Blikknek, ahol látható volt hosszabb hajjal is. 

Barabás Évinek volt mát ennél rövidebb haja is, sőt pár éve még hosszabb is, de ő sem ragaszkodik a hosszú hajhoz. Hozzá hasonlóan Tallós Rita, Jakupcsek Gabi vagy éppen Máté Krisztina is a rövid (vagy rövidebb frizurára) szavaztak, ahogy azt a galériánkra kattintva láthatod is. 

Kálmán Olga rövid hajjal
Megnézem
Összes kép (8)
Kálmán Olga rövid hajjal

A rövid haj elképesztően nőies, ezt ismert magyar nők bizonyítják

A rövid haj elképesztően nőies, ezt ismert magyar nők bizonyítják

Kálmán Olga rövid hajjal
Kálmán Olgának a hosszabb haj is ugyanolyan jól áll
Tallós Rita hosszú hajjal
Tallós Rita rövid hajjal
Máté Krisztina rövid haja egyfajta védjegye is
Jakupcsek Gabriella rövid hajjal
Jakupcsek Gabi bubi frizurával
Barabás Évi félhosszú hajjal
Fotó megosztása:

Néha jó a változás, sztárok, akik levágatták a hosszú hajukat: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése