„Egyszerre volt teli aggodalommal a lelkem, hogy nehogy erre a pályára kerüljenek, meg egyszerre drukkoltam is magamban, hogy de igen, szülessen meg annak a folytatása, amivel én próbálkozom. Petránál akkor figyeltem fel a színészi vénára, amikor láttam, ahogy egy-egy családi fotóhoz beállt, és mindig a legmegfelelőbb pofiját mutatta, pedig még kisgyerek volt” – emlékezett vissza Haumann Péter a nappalijában nosztalgiázva. Fiáról, Haumann Mátéról pedig egy igazán színes kis történetet adott elő:
„Volt egy vacak kis Polski Fiatunk – akkoriban még erre futotta – , ami annyira rossz volt, hogyha becsaptam a vezetőülés ajtaját, akkor leszakadt az ablak. Ragtapasszal volt rögzítve a kocsi tetejéhez, hogy ne szakadjon le. Mindenki mondta nekem, hogy adjuk már el, már csak azért is, mert kanyar után nehéz volt visszavenni a kormányt, szóval veszélyes volt a dolog. Egy vacsoránál együtt ült az asztalnál a család, és a hatéves Máté kipenderült a konyha közepére, ráült a hokedlira, fogott egy fedőt a kezébe – az volt a kormány -, és eljátszotta azt, hogy először az egyik kerék gurul el, aztán a másik kerék, a harmadik, majd a negyedik is, lerepül az autó teteje, szétesik az autó, de én még mindig ott ülök a kormánynál, és továbbra is menni akarok ezzel az autóval. Szenzációs volt. Abban a pillanatban győzött meg, hogy ez a pálya neki való. Egy hét múlva eladtuk az autót”.
A következő Haumann generáció
És hogy mi lesz majd a következő generációval? Lánya, Petra szerint felesleges ezen aggódnia, mert ha a lányai is ezen az úton akarnak járni, úgyis ez fog történni. „Ha azt mondanám nekik, hogy ne akarják ezt, mérhetetlenül hiteltelenné válnék, hiszen én ezt nagyon szeretem csinálni. Miért ne akarnám, hogy nekik is jó legyen, és ők is jól érezzék magukat a bőrükben? Próbálom minél nyitottabban fogadni az ötleteiket. Az egyik 14, a másik 8 éves, és én nem próbálom meg őket befolyásolni, maguktól is mindenhol ezt látják. Rengeteg színész van a családban, két nagyapjuk, mindkét szülőjük, a nagybátyjuk, és rengeteget járnak színházba, ráadásul az imádott oldalát láthatják a szakmának hátulról, a színpad mögül, amik még testközelibbé teszik az élményt. Nincsenek olyan illúzióik, mint a nézőtéren lévő gyerekeknek, ők pőrén látják az egészet”.
Haumann Péter, Haumann Petra és Máté (Fotó: Gálos Viktor)
Amikor mindenki színész
Amikor arról érdeklődöm, volt-e Petra és Máté között féltékenykedés, Petra rögtön megcáfolja az elméletem: „Nem volt versengés köztünk, egyrészt, mert rettenetesen szeretjük egymást, másrészt meg nem pályázunk ugyanazokra a szerepekre, plusz van köztünk egy nagyobb korkülönbség is. Közben derült ki az is, hogy Máté erősen a film felé fordul, én meg inkább a színpadhoz ragaszkodom. Nyilván mindkettőt szeretjük, de úgy alakult, hogy én inkább a színpadon vagyok, Máté meg nagyon sokat filmez”.
Édesapja hozzáteszi, hogy a családban ugyan sokszor szakmáznak, de szó sem lehet rivalizálásról. „Amikor beszélgettünk egymással erről a hivatásról, soha nem merült fel sem az életkorunk különbözősége, sem az, hogy ki mire jutott a szakmában: mindig szigorúan csak szakmai szempontból beszéltünk a másik teljesítményéről. Volt, hogy Máté beszólt nekem, hogy jól csinálod te ezt a szerepet, apa, de azért látom rajtad, hogy ellenedre van az egész szerep”.
Haumann Máté a The Last Kingdom c. sorozatban
Felvetem, hogy ez nem fáj-e, ha kritizálják egymást, de ezt egyikük sem tartja kritikának, inkább valamiféle támogató véleménynyilvánításnak. „Olyan ez, mintha asztalosok lennénk egy nagy műhelyben, és valahogy együtt rakjuk össze ezt az egészet. Egymást segítjük, és egymást nézzük. Ezek technikai dolgok, megfigyelésük, amit mindhármunk elvár a másiktól. Olyan szakmaiság van benne, amit az ember szívesen vesz. Ha ettől szebb lesz az asztal, akkor csináljuk úgy” – mondja Haumann Máté.
Az egész egy nagy játék
A Haumann család tagjait összeköti, hogy mindannyian imádják a szakmájukat, és nem is munkaként, inkább játékként tekintenek rá. „Amikor este elmegyünk otthonról, nem azt mondjuk, hogy munkába megyünk, hanem azt, hogy megyünk játszani” – magyarázza Máté. „Egy nagy játék ez” – teszi hozzá Petra.
Egyik legnagyobb közös élményük az volt, amikor együtt állhattak a Pesti Magyar Színház színpadára A fösvény című darabban. „Volt benne egy jelenet, amiben egészen közel álltunk Mátéval egymáshoz, kb. kétarasznyira volt az arcunk egymástól, és apám, aki színész szeretett volna lenni, egyszer csak megjelent ott köztünk a kettőnk közös jelenetében. Éreztem a jelenlétét” – mesélte Haumann Péter. Petra pedig hozzátette, hogy A fösvénnyel színpadra állni olyan érzés volt számára, mintha nem is egy színpadon állna, hanem otthon játszana a szőnyegen az apjával és az öccsével.
Haumann Péter és Haumann Máté Moliére: A fösvény című komédiájának próbáján (MTI Fotó: Marjai János)
A tévézés múltja és jövője
A beszélgetést amúgy a Vodafone TV hozta össze, melynek szolgáltatása jövő időbe helyezi a tévézést (az ugrást ahhoz hasonlították, mintha valaki a butatelefonjáról okostelefonra váltana), hiszen lehetővé teszi, hogy a tévék alkalmazkodjanak hozzánk, ne pedig mi az ő műsoraikhoz, az intelligens ajánló pedig elintézi, hogy az ízlésünkhöz passzoló programajánlatokat kapjunk. Ez alkalomból a Haumann család arról is mesélt, hogy milyen volt a régi idők televíziózása, és milyen a mostani. Náluk ennél alkalmasabb családot nehéz találni, hiszen Haumann Péter ott volt a magyar televíziózás kezdeteinél az ötvenes években, fia, Haumann Máté pedig a külföldi mozifilmek mellett a most legdivatosabb platform, a Netflix két sorozatában, a Vajákban és Az utolsó királyságban is szerepel. Haumann Péter így foglalta össze, milyen volt a tévében dolgozni sok-sok évtizeddel ezelőtt:
„Komótos volt a televíziózás, minden egy kicsit lassú volt, nyugodt, ugyanakkor aggodalommal teli. Akkoriban az anyagok, amikre a felvételeket rögzítették nagyon drágák voltak, a színészek hetekig próbálták a jeleneteket. Hatalmas kamerákkal dolgoztunk, amik lassan mozogtak. A kránokat – amik felemelték a kamerát, hogy felülről vegyék a jelenetet – nagyon ritkán vették elő. Amikor bepróbáltak mindent, leszúrták a három kamerát, megbeszélve, hogy melyik pillanatban melyik kamera melyik színészt rögzíti – csak akkor kapcsolt be a kamera, amikor éppen sorra került az a színész. Az egészet egy rendezőhelységből a rendező kapcsolgatta, miközben a monitorokon nézte a kamerák képét. Kockázatos volt a nyersanyag, mert könnyen sérülhetett vagy megsemmisülhetett. Ráadásul szívesen használták újra ugyanazt az anyagot. Kicsit unalmas is volt, mert nem volt olyan mozgékony, nem volt annyi képváltás, nem lehetett olyan könnyedén mozogni a kamerával. A régi kamerákba a mostaniak tizenötször belefértek volna”.
Az MTV stúdiója: Zaharij ikonfestő bűnös szerelme című műve alapján készülő tévéfilm forgatása 1971-ben. Előtérben Haumann Péter és Őze Lajos színművészek, mögöttük Bornyi Gyula operatőr és Dömölky János rendező (Fotó: Fortepan)
Casting akkor és most
A magyar színészeknek sokáig arról sem volt fogalma, mi az a casting. „Azt láttuk, hogy megjelentek a Filmgyárban idegen ajkú filmesek, akik másképp viselkedtek, és más volt a mentalitásuk. A magyar rendszerben az emberek ismerték egymást, mindenki tudta, hogyha főtörzsőrmesterre van szükség, akkor Farkas Antalt kell hívni, ha munkás arc kell, akkor Molnár Tibort és így tovább. Elkezdődtek a castingok, és úgy ültünk ott a folyosón, mintha fogorvoshoz kellett volna bemenni. Én Raksányi Gellérttel együtt mentem be. Bevilágították – már ez szokatlan volt – , ott volt a rendező, az operatőr… Kérték a bevilágított Raksányit, hogy forduljon kicsit magának balra. Megtörtént. Megint egy negyedet, legyen olyan kedves! Megvolt. Még egy negyed fordulatot kértek tőle, és a negyedik negyednél megáll Raksányi, nyihogott egyet, mutatta a fogait, mintha lóvásárról lenne szó, és kirohant a szobából. Mindenki megkövült a német stábban” – emlékezett vissza az első castingjára Haumann Péter nevetve.
Haumann Péter, lánya Petra és fia Máté A hentes, a kurva és a félszemű című film díszbemutatóján 2018-ban (Fotó: Vörös Szilárd)
Ma már sokszor egészen másképp megy. Máté például felvesz egy casting videót, és az pár perc alatt ott van Los Angelesben vagy Londonban, pedig emlékszik az időkre, amikor régen még ő is futárszolgálattal küldözgette a DVD-ket. A Netflixes sorozatai közül a Vaják castingja nehéz és hosszadalmas volt, sok videót kellett küldözgetnie magáról, ezzel szemben Az utolsó királyságnál csak besétált a szobába, egymásra mosolyogtak a rendezővel, és rögtön tudták, hogy ők ketten együtt fognak dolgozni. A castingokhoz persze olykor vicces élmények is kötődnek. Máté például egyszer régen a jelenete végeztével kezet fogott a producerrel és a rendezővel, majd elindult kifelé, de a kijárat helyett egy ott lévő szekrényt nyitott ki, és annak ajtaján ment be…
Haumannék és a karantén
Haumannék a karantént is optimistán élték meg, Haumann Péter például rászokott a Zoomozásra (fia, Máté tanítgatja őt a technikai trükkökre, például a Zoom mellett a Vodafone TV használatára is – állítása szerint édesapja már középhaladó szinten van), és úgy hiszi, ez majd később, a veszélyhelyzet elmúltával is megmarad az emberek életében. „’57-ben kezdődött a magyar televíziózás. Miután kevesen jutottak tévékészülékhez, a szomszédok átjártak egymáshoz. Vitték magukkal a hokedlit, a süteményt, a borocskát… Baráti közösségek alakultak ki a tévézések közben. Azt hiszem a karanténban a Zoom és a többi hasonló webkamerás chatszolgáltatás lesz az, ami közelebb hozza egymáshoz az embereket. Rászoktunk ebben a két hónapban arra, hogy sokszor hívjuk fel így egymást, látjuk az indulatokat és látjuk az örömöket. Úgy érzem ez javára vált az embereknek, és folytatni fogják ezt a dolgot. Ismerek társaságokat, akik így Zoomon többet találkoznak, mint azelőtt: leülnek például délután ötkor teázni, és beszélgetnek. Nagyapaként is többet érzékelek az unokáim valóságából, mintha csak telefonálnék velük: időnként szinte belerohannak a kamerába, és csodálatos, hogy láthatom így őket”.
Haumann család a Zoom-on
Petra pedig leginkább azon csodálkozott, hogy ugyan a színházakat az elsők között zárták be, a szakmabéliek mégis nagyon gyorsan elkezdték feltalálni magukat. „Pillanatok alatt megtaláltuk a lehetőségeket az internetben. A szakma elkezdett abból főzni, ami van, és ez milyen jól sikerült: sorozatok születtek meg, kapcsolatok szövődtek, és kiderült, hogy van egy olyan része a sorozat-, illetve filmgyártásnak, ami igenis otthonról is rögzíthető minőségi módon. A járvány után ez nem fog eltűnni, hanem lehetőségként velünk marad majd”.
Erről az öccse, Máté tud igazán sokat mesélni, aki egyrészt az otthonában forgatta le az RTL Klub Segítség, itthon vagyok! című karanténsorozatát, másrészt pedig odahaza vett fel két kisfilmet is, amiből az egyik dán, és hamarosan forgatni kezdi. Tudják, hogy a színházak újranyitására még várni kell, de azt remélik, a forgatási munkák hamarosan beindulhatnak, Petra pedig legalább szinkronszínészként újra munkába állhat a kapukat újranyitó szinkronstúdiókban.
