Mennyi minden fér bele 91 évbe? A ma elhunyt Ennio Morricone esetében például több mint ötszáz (!) film-, sorozat, tévéfilm, kisfilm és dokumentumfilm zenéje. Morricone hírneve akkora volt, hogy úgy hódította meg Rómából Hollywoodot, hogy a kisujját sem volt hajlandó mozdítani érte. Ha egy amerikai rendező őt akarta, el kellett hozzá repülnie Olaszországba, a mester otthonába beszélgetni. Volt rá példa, hogy egy gyönyörű villát ajánlottak fel neki Los Angelesben, ő mégsem volt hajlandó kimozdulni Rómából. Ha olykor mégis rávették, hogy repüljön (gyűlölt repülőre ülni), igyekezett a lehető legrövidebb időt Amerikában tölteni, és az ilyen kiruccanásoknak mindig rendesen megkérte az árát.
A tehetségéért sorban álló rendezők még azt is bevállalták, hogy tudták: a kommunikáció biztosan nehézkes lesz a Maestroval, ugyanis Morricone nem akart megtanulni angolul: ha valaki őt akarta, annak tolmács segítségével kellett megtalálni vele a közös hangot. Azonban a végeredmény mindig megérte a sok nehézséget: ha egy film főcímén feltűnt Ennio Morricone neve, ott garantálható volt, hogy fülbemászó és emlékezetes muzsika szól majd a képsorok alatt. Morricone azért is egyike volt a legtehetségesebb filmzene-komponistáknak, mert az általa szerzett zenék nem csak a képek kiegészítőjeként működnek: önmagukban is fantasztikus hallgatnivalók, feledhetetlen dallamokkal és egyedi hangulatokkal. Döbbenetesen sokat dolgozott, a mennyiség mégsem ment soha a minőség rovására. A spagetti-westernek hőskorának egyik utolsó nagy alakja távozott.
A Maestro alkot
- Mi volt a titka? Hogy nem csupán alkalmazott művészetként tekintett a filmzenére. Nem akarta magát pusztán a képekre bízni, ezért, ha csak tehette, már azelőtt megkomponálta a filmzene nagy részét, hogy akár egy képet is látott volna a filmből. A rendezők pedig sokszor a forgatáson vagy a vágószobában is hangulatfestőként használták az általa szerzett darabokat, így általában ők alkalmazkodtak Morricone zenéjéhez, nem pedig fordítva. „Mozartot, Bachot és Mahlert hallgatva tanultam meg mindent a zenéről. Én is olyan önmagukban teljes zeneműveket akartam alkotni, ahogyan ők tették” – mesélte erről pár éve a Guardiannek.
- Barry Levinson rendező (akivel a Bugsy és a Zaklatás című filmekben dolgozott együtt) azt nyilatkozta róla, hogy az lepte meg a legjobban Morricone-ban, hogy míg a legtöbb filmzeneszerző a zongorájánál ülve komponál, Morricone csak leül egy asztalhoz, és már írja is le a fejében megszólaló zenét. Nem kell ahhoz eljátszania, hogy hallja, hiszen minden ott van a fejében.
- Saját filmzenéi nem mindenben tükrözték az ízlését: Morricone imádott kísérletezni, komplex zenéket írni és elmosni a határokat zaj/zörej és zene között, de belátta, hogy filmzeneszerzőként többnyire nem zeneínyencekhez, hanem a nagyközönséghez kell szólnia, és megtanult az ehhez szükséges nyelven komponálni. Állítása szerint a zenéinek pusztán 5 százaléka képviseli az általa preferált komplex, maximálisan kísérletezős vonalat.
- A határok ugyanakkor inspirálták: elismerte ugyan, hogy a filmzeneszerzés alkalmazott művészet, ami sosem lehet olyan szabad, mint az önmagáért való zeneszerzés, de szerette azt a kreatív kihívást, hogy adott határokon belül kell a lehető legjobbat nyújtania.
Ennio Morricone, 1985 (Fotó: Marcello Mencarini/Leemage)
- A kissé rigolyás Ennio Morricone-val való kapcsolattartás szigorú szabályokhoz volt kötött: ha valakit beengedett a római otthonába, az őt szigorúan csak Il Maestronak szólíthatta.
- A létező legváltozatosabb filmekhez alkotott zenét, szinte minden érdekelte, kivéve két dolog: sosem szívlelte a romantikus filmeket (bár sok zenéje volt romantikával teli) és a musicaleket. Utóbbiból a West Side Story az egyetlen, amit értékelni tudott.
- Ha csak tehette, elkerülte a forgatásokat, úgy gondolta, filmzeneszerzőként neki ott nincs sok keresnivalója. Egyetlen filmje van, melynek forgatásán sokszor járt kint: Az óceánjáró zongorista legendája, ahol a főszereplő egy zongorista, és Morricone személyesen járt ki, hogy ellenőrizze, Tim Roth hogyan játszik a forgatáson.
- Élete utolsó egy-két évtizedében kissé lassult a munkatempója annak köszönhetően, hogy délutánra rendszerint elfáradt, és mindig le kellett feküdnie pár órát szundikálni, így az értékes munkaideje csupán délelőttre összpontosult.
Sikerek szárnyán
- Élete során több mint hetvenmillió eladott album kötődik a nevéhez, ami egy filmzeneszerzőtől elképesztő teljesítmény. Csak a Volt egyszer egy vadnyugat zenéjéből tízmillió példányt adtak el.
- Szerzeményeivel rendszeresen járt turnézni, a koncertjeivel többször járt hazánkban is. Elmondása szerint ezt azért tehette meg, mert olyan filmzenéket ír, melyek a film nélkül is élvezhetők, ezért az emberek önmagukban is szívesen hallgatják őket. „Az a jó filmzene, amire felfigyelsz. Az a filmzene, amire nem figyelsz, az nem jó” – mondta el hitvallását a BBC róla szóló dokumentumfilmjében. Bár kiválóan vezényelt, csak a saját maga szerezte zenéket volt hajlandó vezényelni, más szerzeményeit sosem.
- Az elképesztő teljesítményéhez mérten elég csekély szám, hogy csupán ötször jelölték Oscarra, és ebből egyszer kapta meg (az Aljas nyolcasért), viszont az Akadémia 2006-ban egy életműdíjjal vigasztalta. Erre ő azonban egyáltalán nem vigaszdíjként tekintett: szerinte egy-egy filmzenei Oscart erősen befolyásol a film aktuális sikere és népszerűsége, és nem mindig a legjobb filmzene kapja a díjat, ugyanakkor az életműdíj a valós teljesítmény értékelése, ezért nagyon sokra tartja, hogy ezzel jutalmazták.
- Egyetlen munkáját sem bánta meg, sőt mindre nagyon büszke, inkább csak azokért a munkákért fájt a szíve, amik nem jöttek neki össze. Stanley Kubrick például eredetileg őt kérte fel a Mechanikus narancshoz, de végül az együttműködés nem valósulhatott meg, és Clint Eastwood is vele szeretett volna dolgozni a saját rendezéseinél is, de ezt sem sikerült nyélbe ütni, ahogy a Becstelen brigantykra is kénytelen volt nemet mondani Tarantinonak, mert a rendező túl kevés időt adott neki a komponálásra, így Tarantino végül régebbi Morricone szerzeményeket használt fel a filmben, a közös munkára pedig egészen az Aljas nyolcasig kellett várni.
Ennio Morricone és Quentin Tarantino a Hírességek sétányán, Hollywoodban (Fotó: Todd Williamson/Getty Images for The Weinstein Company)
Westernek
- Bár elsőre mindenkinek a westernfilmek zenéi jutnak eszébe Morricone-ról, ő nem igazán szeret ezekről beszélni, és biztosan nem tartja magát western-zeneszerzőnek. Ezt azzal szokta indokolni, hogy 1963 és 1980 között több mint 300 filmhez komponált zenét, melyek közül „csak” 35 volt western, mégis mindenki ezekről akarja kérdezni.
- Úttörő volt abban, hogy először használt gitárt westernzenében.
- Bár Sergio Leone-val egy évig egy iskolába jártak Rómában (amiről Morricone egy fotóval is rendelkezett, amit előszeretettel mutatott meg az őt kérdezgető újságíróknak), amikor a rendező eljött, hogy felkérje őt az Egy maréknyi dollárért filmzenéje megkomponálására, egyáltalán nem emlékezett, hogy ők ketten gyerekként ismerték egymást. Végül Morricone emlékeztette őt a korábbi ismeretségre.
- Leone teljesen szabad kezet adott neki, sőt annyira fontosnak tartotta a zenéjét, hogy ha egy jelenet túl rövidnek bizonyult hozzá, igyekezett hosszabbra vágni, hogy Morricone összes zenéjét felhasználhassa hozzá. „Nemcsak Leone dolgozott így, Giuseppe Tornatore munkamódszere is hasonló”– mesélte a Maléna és a Cinema Paradiso rendezőjéről a Maestro.
Horrorok
- A westernek mellett a másik nagyobb csoportot a Mester horrorfilmjei jelentik az életműben. Morricone alaposan kivette a részét az olasz giallo-k sikeréből, amikhez igyekezett az őrületet zenés formában megkomponálni: disszonáns hangzású, pszichedelikus szerzemények sora jellemzi a horror-zenéit.
- Morricone legjobb horrorzenéje azonban nem egy olasz giallo-hoz, hanem egy híres amerikai filmhez, A dologhoz kötődik. John Carpenter rendező elrepült hozzá Rómába, és megmutatta neki a film félkész változatát, de mivel rohannia kellett, hogy elérjen egy gépet, a vetítés után nem értek rá igazán beszélgetni. Egyetlen instrukciót adott, hogy Morricone minél kevesebb hangot használjon a filmzenénél, amihez tartotta is magát, de ezt leszámítva fogalma sem volt, mit akar tőle a rendező. Mivel még félkész filmhez komponált, Carpenter végül saját szerzeményekkel volt kénytelen kiegészíteni a Morricone által írt zenét, sőt néhány általa komponált művet nem is tudott felhasználni: ezek később Tarantino Aljas nyolcasában kerültek felhasználásra.
Család
- Még 1956-ban vette feleségül Maria Traviát, akivel négy közös gyerekük született. A nyolcvanas években vásároltak a római Trevi-kút közelében egy látványos rezidenciát, ahol a Maestro az élete utolsó évtizedeit töltötte.
Ennio Morricone és felesége Maria Travia a 2016-os Oscar díjátó gálán (Fotó: Jason Merritt/Getty Images/AFP)
- Morricone minden egyes díjátadón elmondta a köszönőbeszédében, hogy mennyire hálás a feleségének a türelméért. A felesége minden koncertjére elkísérte.
- Bár fiát, Andreát megpróbálta lebeszélni arról, hogy a nyomdokaiba lépjen, mert attól tartott, hogy az apja árnyékában nem tud majd érvényesülni, Andrea Morricone végül a hazájában sokat foglalkoztatott, sikeres filmzeneszerző lett. A vér nem válik vízzé.
Andrea Morricone (Fotó: Profimedia)
A magyar vonal
- Ennio Morricone a karrierje során vezényelte a Győri Filharmonikusokat, dolgozott együtt a debreceni Kodály Kórussal és a Modern Art Orchestraval is.
- A Maestro magyar filmek zenéit is vállalta. Szerzett zenét Gyarmathy Lívia A csalás gyönyöre című 1992-ben készült filmjéhez, valamint írt zenét Koltai Lajos Sorstalanságához is, ami Kertész Imre Nobel-díjas regényéből készült.
- Kevesebben tudják róla, hogy a zeneszerzés mellett a másik szerelme a sakk volt, amiben szintén kiemelkedően tehetségesnek bizonyult. Vívott sakkjátszmát Lékó Péter és Polgár Judit ellen is, de ezekben a küzdelmekben alulmaradt.
Morricone és a popzene
- A nyolcvanas évek végén a Maestro-t a Pet Shop Boys kérte fel egy közös munkára. Először egy félkész dalnál kérték a segítségét, de Morricone inkább valami újon dolgozott volna, és így született meg az It Couldn’t Happen című szám. Eredetileg komolyzenészek segítségével vették volna fel a dalt, de a Pet Shop Boys menedzsmentje elfelejtette leszerződtetni a zenészeket, így végül szintetizátorral dolgoztak.
- Ha jártál már Metallica koncerten, akkor tudod, hogy a zenészek minden bulijához az intrót Ennio Morricone zenéje, A jó, a rossz és a csúfból származó The Ecstasy of Gold szolgáltatja már 1984 óta. Eredetileg egy lüktető szívverés felvételét használták koncertnyitányként, de az akkori menedzserük azt elég rossznak találta, és ő javasolta a Metallica-nak a híres Morricone szerzeményt.
- Morricone zenéje számos popzenészt inspirált, legyen szó a Radiohead OK Computer című albumáról vagy a Musa Black Holes and Revelations-jének néhány kompozíciójáról, de felhasználták a zenéit olyan alkotók is, mint Jay Z, Gnarls Barkley vagy a The Orb.
- Ennio Morricone-t kérték fel az 1978-as argentin futball világbajnokság himnuszának megírására, és igazi örömzenét szerzett a fociszurkolóknak. Az eredményben nagyot csalódott: ő azt szerette volna, ha a szerzeménye a meccsek előtt felvételről szólal meg a stadionokban, de a FIFA élő zenekarral akarta előadni mindenhol, és Morricone számára borzalmas volt hallgatni, ahogy élőben minden egyes alkalommal rosszul játszották a dalát.
