nlc.hu
Sztárok

Királynők és hercegnők ugyanabban a ruhában

Királynék és hercegnék ugyanabban a ruhában

Szerinted kinek áll jobban? Ez a szuperhősökre emlékeztető, kicsit sem olcsó estélyi, amit a hercegnék és a királynék szívesen viselnek?

Arról már többször írtunk, hogy Katalin hercegné szereti összeöltöztetni a gyerekeit, vagy ugyanazt a ruhát adni rájuk. De nem térnek el ettől az uralkodói családok felnőtt tagjai sem. Vannak olyan tervezők, akiknek ruháit szívesen viselik, és akadnak olyan fazonok, amelyekhez kifejezetten ragaszkodnak a hercegnék és a királynék. Erre hoztunk egy látványos példát.

Az első képen Meghan hercegnét, vagyis Meghan Markle-t látjuk, aki idén márciusban Londonban viselte ezt az elképesztően elegáns, piros Safiyaa estélyit. A köpenyes kialakítású ruha kékben is kapható, egészen 48-as méretig lehet megvásárolni. Átszámítva pedig kb. 450 ezer forintot kell érte fizetni.

A második fotón Garce Kelly lánya, Karolina monacói hercegnő látható. Bár a ruha tervezője nem ugyanaz, de a fazon szinte teljesen. Karolina 2018-ban viselte ezt a Stella McCartney estélyit, amihez mostanában már szinte lehetetlen hozzájutni, de két éve még megvásárolható volt kb. 350 ezer forintért.

A harmadik felvételen az egykori híradósból lett királyné, a spanyol Letícia látható. Ő 2017. április 29-én, azon a privát születésnapi bulin viselte ezt a Stella McCartney estélyit, amit a holland Vilmos királynak tartották Hollandiában.

Letícia királynénak és Meghan hercegnének egyébként több egyforma ruhája is van. Például egy Hugo Boss bőrszoknya, amit 2019-ben szinte ugyanazon a napon viseltek.

Meghan Markle, Lertizia királynő egyforma ruhában

Meghan hercegné és férje HArry herceg, Karolina Lujza Margit monacói hercegnő, Letícia királyné és VI. Fülöp spanyol király. (fotók: AFP; Getty Images/2018 PLS Pool; Getty Images/Patrick van Katwijk)

Koronák és ruhák:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése