nlc.hu
Sztárok
Minden idők legnagyobb kertévés csörtéjét hozhatja az ősz, hacsak a koronavírus nem szól közbe

Minden idők legnagyobb kertévés csörtéjét hozhatja az ősz, hacsak a koronavírus nem szól közbe

Az RTL Klub nem tudja elindítani a mindent verő X-Faktort ősszel, úgyhogy a TV2 joggal reménykedhet abban, hogy folytatván a tavaszi nagy formájukat ismét megszorongathatják a nagy riválist. Mindkét csatorna nehéztüzérséggel fordul rá az őszre, igazából már augusztusban.

A kereskedelmi televíziók számára az augusztus egy ideje már ősznek számít. Lassan bevett gyakorlattá válik, hogy a kertévék egy-egy őszi műsorukat már a nyár végén elindítják, ugyanis ebben a szakmában régi tanulság, hogy ha valaki előbb tudja hozzászoktatni a műsorához a nézőket, az jó eséllyel később, a konkurencia érkezésekor is megtarthatja a figyelmüket. Ezért is alakulhatott úgy, hogy augusztusban mind a Konyhafőnök, mind a Masterchef VIP új évaddal érkezett, sőt az utóbbi már véget is ért.

A két formátum közül eddig a Konyhafőnök működött jobban, csakhogy mivel már tavasz óta dobozban van, a TV2 rá tudott tenni egy lapáttal, és a saját műsorukból a celebes verziót indították, vagyis Fördős Zééknek egy csomó, nagyrészt ismeretlen szakácsaspiránssal kellett felvenniük a harcot olyan ismert emberekkel szemben, mint Stohl András, Győrfi Pál, Gáspár Evelin vagy épp Kautzky Armand. Azonban kiderült, hogy a Konyhafőnök sokkal masszívabb brand, ami a celebek ellenére is verni tudja a TV2 hasonló produkcióját. Kész őrület, hogy nálunk még mindig az a taktika megy, hogy egyes sikerműsorokat a hasonmásukkal próbálják legyőzni, és ezáltal a nézők számára eltűnik az igazi választék. Úgy tűnik, mi magyarok szeretjük, ha mindenhonnan ugyanaz ömlik ránk. A TV2 mindenesetre továbbra is bízik a receptben, ugyanis most a Love Bistro című gasztro-realityvel szállnak szembe Zéékkel. Újabb pofon lesz a vége? Hamarosan meglátjuk.

A tavasz nagy tanulsága: a legnagyobb veszélyt az élő, zenés show-k jelentik

A kereskedelmi tévék egy fontos tanulságot úgy tűnik levontak a tavaszi krach után: igyekeznek kerülni az élőben sugárzott, élő közönség előtt felvett nagyszabású műsorokat. Ennek eredményeként lehetetlenült el például az újabb X-Faktor évad, ami hosszú előkészítést és nagy tömegjeleneteket igényel, ezért érthető is, hogy idén a csatorna a mostani körülmények mellett ezt nem vállalja be.

A TV2-nél ugyan a Sztárban sztár leszek castingjával akadtak fennakadások a járvány miatt, a terv szerint az eredeti Sztárban sztár formátum térhet inkább vissza, méghozzá már augusztus végén, Papp Szabi mellett olyan új zsűritagokkal, mint Bereczki Zoltán, Kökény Attila és Köllő Babett. Bár a nézői szavazás miatt fontos, hogy az adásokat élőben közvetítsék, de ebben a formátumban a casting inkább meghívásos alapon zajlik, el lehet kerülni a tömegjeleneteket, és ugyan a Sztárban sztárnak jót tesz az élő közönség, de nem kulcsfontosságú, anélkül is működhet a dolog. További változás a tavaszhoz képest, hogy az emberek már kevésbé pánikolnak a vírusveszély miatt, így ha egy csatorna megfelelő óvintézkedésekkel vigyáz a stábjára, valószínűleg kevés művész lesz, aki majd visszamondja a szereplést a járványveszélyre hivatkozva.

A Sztárban Sztár hetedik évadának sajtótájékoztatója

A Sztárban Sztár hetedik évadának sajtótájékoztatóján megmutatták a megújúlt zsűrit és a 12 versenyzőt (Fotó: smagpictures.com/Olajos Piroska)

Az RTL Klubnak tavasszal eléggé bejött az Álarcos énekes első évada, és úgy fest, ezt indítják majd – egyelőre úgy fest, némi késéssel –  a TV2 zenés formátumával szemben. A műsor nagy előnye, hogy mivel nincs nézői szavazás, az adásokat nem kell élőben rögzíteni, így már jó előre be lehet spájzolni az adásokból, hogy később, ha netán forróvá válik a helyzet, az évad zavartalanul lemehessen. A titoktartás az első évad során remekül működött, talán ez az egyetlen rizikófaktora az Álarcos énekesnek.

A karanténműsoroknak valószínűleg annyi

A tavaszt mindkét csatorna próbálta sebtében összerakott karanténműsorokkal menteni, de hamar rá kell jönniük, hogy a nézőket egy idő után fárasztotta ez a kissé home videós, félamatőr formátum, és ugyan nem volt mindegyik próbálkozás egyértelmű bukás (a Made in Karantén nézettsége nem volt katasztrofális), az látszott, hogy még egy szezont nem lehet a hasonló műsorokra építeni. Jelen pillanatban úgy fest, hogy egy igen súlyos második hullám se veheti rá az RTL Klubot vagy a TV2-őt arra, hogy még egyszer ilyen típusú műsorokkal próbálkozzanak. Ennek elkerüléséhez azonban az kellett, hogy rájöjjenek: forgatások szintjén mindent ki kell sajtolniuk az idei nyárból, amit csak lehetséges. Egy járvány idején csak az számít biztos műsornak, ami már dobozban van, és ennek szellemében mindkét csatorna kegyetlenül megdolgoztatta a stábjait a nyár folyamán. A karanténműsorok pedig valószínűleg megmaradnak ott, ahová valók: a YouTube-on. Egyébként hazánkban is van tehetséges művelője a műfajnak: Istenes Bence Late Night Show-ja, az IstenEst például egészen ígéretes és ötletes darab volt, csak kár, hogy rövid életű.

Heti sorozatban az RTL lesz erősebb

Egy küzdelem akad, amiben szinte biztosan borítékolható az RTL Klub győzelme: a fikciós heti sorozatok terepén. A TV2-nél ugyanis csak a Stohl András kopaszításáról elhíresült Egyszer volt Budán Bödör Gáspár (röviden: Bödörék) várható e téren, melynek a tavasszal sugárzott első epizódja ugyan szép nézettséget hozott, a kritikák és sok-sok nézői komment szerint viszont csapnivaló volt az eredmény, így nagy kérdés, hogy a kezdeti érdeklődésből mennyi marad a vidékről a fővárosba utazó kissé tahó család kalandjainak folytatásaira.

Az Apatigris is visszatér

Rujder Vivien, Schmidt Sára, Scherer Péter és Michl Júlia, az Apatigris sztárjai (Fotó: RTL Klub)

Az RTL Klub ezzel szemben régi kedvencek sokaságában bízhat. A mi kis falunk évadai majdnem ugyanolyan betonbiztos TV2-verők, mint az X-Faktor, márpedig a nyáron elkészült az ötödik szezon, ami bármilyen műsorsávban kellemetlen pillanatokat okoz majd a konkurenciának, sőt az a pletyka járja, hogy két részre szedik szét, hogy tavaszra is jusson belőle. A Tanár 3. évada Nagy Ervinnel is biztos sikertörténetnek tűnik, kérdés, hogy hatással lesz-e a heti nézettségre, hogy az RTL Most+-on egy ideje már a teljes évad megnézhető. A Scherer Péter főszereplésével készült Apatigris friss versenyző, bár a bemutatkozó rész már ebből is lement tavasszal, és az RTL-nél annyira biztosak a dolgukban, hogy berendelték belőle a második évadot. Az RTL Most+-on ez már szintén nézhető volt, ebben az esetben is kíváncsian várjuk, ez hatással lesz-e a nézettségére.

Régi kedvencek kontra újdonságok

Az olyan külföldön forgatott formátumok, mint az Exatlon, az Ázsia Expressz vagy a Survivor most tiltólistásak a vírushelyzet kiszámíthatatlansága miatt, vagyis mindkét csatornánál a hazánkban leforgatható formátumokra támaszkodnak. Jelen állás szerint az RTL Klub inkább a régi kedvencekben bízik, szemben a TV2-vel, akik több új formátummal is próbálkoznak. Ismét Nádai Anikó vezeti majd a Házasodna a gazdát, amiből egy bemutatkozó adást már meg is mutattak nekünk: ez alapján az új évadban is lesz kraft. Szintén sokan imádják Sebestyén Balázs celebpiszkáló/celebsimogató műsorát, a Nyerő párost, aminek már leforgott az újabb évada, és ha jól sikerült a casting, akkor a TV2-nek rendesen fel kell kötnie a gatyáját, hogy megverhesse.

A TV2-nél arról számoltak be, hogy megszerezték a Dancing with the Stars formátumot, és ha már megszerezték, akkor használni is fogják. Ez tulajdonképpen egy Szombat esti láz-szerű táncos versenyműsor, ami akár még jól is elsülhet, bár talán nem véletlen, hogy az utóbbi években egyik csatorna sem próbálkozott ilyesmivel. Újdonság még a már fent említett Love Bistro, ami egy párkapcsolati reality és egy gasztro reality sajátos keveréke sok-sok sztárral, és már augusztus végén elindul. Itt kérdés, hogy a Konyhafőnök és a Masterchef VIP után/mellett akarnak-e a nézők rögtön még egy gasztro-realityt nézni, amely a Nyerő Páros egy konyhára szűkített verziója. Régi kedvencből pedig a Bezár a bazár című vetélkedő megjelenésére számíthatunk Majkáékkal, valamint a Nicsak, ki vagyokhoz is ígérnek egy új évadot, de azt, hogy hol fognak ennyi mindennek helyet találni az őszi műsortervben, nagy kérdés. Elképzelhető, hogy lesznek köztük formátumok, amik későbbre csúsznak.

A Dancing with the stars amerikai változata

Kelly Osbourne és Louis van Amstel a Dancing with the stars amerikai változatában (Fotó: Adam Larkey/Walt Disney Television via Getty Images)

Napi sorozatok/realityk: az öldöklő küzdelem terepe

A Barátok közt az RTL-en nem különösebben bizonyult ütésállónak, és ha beindul a teljes őszi dömping, nem csodálkoznánk, ha majd az RTL II kínálatában kötne ki, ahol a csatorna másik napi sorozata, az Éjjel-nappal Budapest is tanyázik. Ősszel biztosan jön a Való Világ tizedik évada, ami az RTL II programját fogja majd erősíteni. Szintén lehetett olvasni arról, hogy Hámori Barbara showrunner egy nagyszabású, új napi sorozatot készít elő az RTL Klubnak, de azt még nem tudjuk, hogy ennek már az ősszel, vagy csak jövőre lesz szerepe a műsorrendben, de inkább az utóbbi tűnik valószínűnek. Az RTL-nél leginkább egy másik Hámori Barbara produkcióban, a Drága örökösök újabb részeiben bízhatnak, amiket gőzerővel forgattak a nyáron, és mivel óriási közönségkedvencről van szó, nem lesz könnyű legyűrni.

A TV2 a Jóban-rosszbant szinte biztosan meghagyja a Super TV2-őn, és úgy fest, az őszt teljes mértékben rábízzák a Mintaapák második évadára, ami egy igazi főpróbája annak, mennyire ragaszkodnak a nézők a színészekhez egy sorozat esetében, és meg tudják-e bocsátani, ha egyszerre több kedvencüket is lecserélik. Ha igen, akkor a Mintaapák méltó kihívója lehet a Drága örökösöknek. Valószínűleg szintén napi show lesz a Farm VIP is, ami gyakorlatilag a régen RTL-en futott A farm celebekkel felpumpált változata, amiben két hírességekből álló csapatnak kell elvezetnie vidéken két gazdasági társaságot, miközben egymással versengenek.

Száraz Dénes a Mintaapákban

Száraz Dénes a Mintaapákban (Fotó: tv2)

Őrült ősz várható

Utolsó pillanatban bejelentett műsorokra, ide-oda tologatott kezdési időpontokra számítsunk az ősszel, ugyanis a tavasz után a TV2 hosszú idő után először érezhette azt, hogy nemcsak egy-egy részsikerre van esélye az RTL-el szemben, hanem akár hosszabb távon is győzhet vele szemben. Biztosak lehetünk abban, hogy vérszagot fogtak, ahogy abban is, hogy a tavasszal ellentétben az RTL most nem fogja olyan könnyen hagyni magát, és valószínűsíthető, hogy még nem teregették ki az összes kártyájukat, amivel a TV2 nyomulásának útjába akarnak majd állni. Néznivalóból nem lesz hiány, és ha a harcból szórakoztató műsorok születnek, akkor végül is mi nézők nem járunk rosszul.

Olvass még arról, mi várható a TV2-n és az RTL Klub-on az ősszel:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top