nlc.hu
Sztárok
Schell Judit külföldre költözött

Párja nélkül költözött külföldre Schell Judit a gyerekekkel

A színésznő a kisfiával és lányával már két hete elhagyta az országot, miközben a kicsik édesapja, Schmied Zoltán Budapesten maradt.

A Thália Színház évadbejelentő közleményében egyetlen rövid mondat utal arra, milyen nagy változás történt a népszerű színésznő életében: „Schell Judit – aki továbbra is a teátrum művészeti vezetője –  egy iskolai évet külföldön tölt, futó szerepeit Szinetár Dóra és Mórocz Adrienn veszik át.” A BEST magazin utánajárt, vajon miért és hova vonult el egyéves „pihenésre” a közkedvelt művész.

Schell Judit

Schell Judit már régóta tervezte ezt – MTI Fotó: Kallos Bea

Kiderült, Schell Judit a két kisebb gyerekével – Boldizsárral és Borbálával – már két hete Spanyolországban él. A 12 éves fiú és a 8 éves kislány idén ősszel már ott kezdik meg a tanulmányaikat, és egy éven át ott élik az iskolások mindennapjait. „Judit régóta készült erre, és mindent gondosan elő is készített. Még jóval a járványhelyzet előtt eldöntötte, hogy a gyerekekkel külföldre költözik” – tudta meg a sztármagazin egy színházi bennfentestől.

Schmied Zoltán

Párja Schmied Zoltán, A mi kis falunk papját játszó színész – Fotó: Smagpictures.com / RTL Klub / Sajtóklub

A gyerekek édesapja, Schmied Zoltán azonban itthon maradt. A színész továbbra is forgat A mi kis falunkban, és színházi szerepeit is megtartotta.

Bővebben a legfrissebb BEST magazinban!

BEST magazin

Olvass még Schell Juditról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top