Élete legnehezebb pillanatát osztotta meg a Blikk-kel Németh Kristóf, a Fórum Színház igazgatója. A Drága örökösök című sorozat szereplője telefonon keresztül hallgatta, ahogy anyja sztrókon esik át.
„Telefonon hallgattam, ahogy sztrókot kap az anyám… Ennek most már 15 éve, és azt hiszem, az volt az egész életemben az első olyan igazi pofon az élettől, amikor azt mondtam, „úristen, ezt azért nem gondoltam volna”. Egyik napról a másikra megváltozott minden, és az addig a családunk legerősebb, egészségtől és energiától duzzadó tagja, édesanyám bekerült a kórházba” – emlékezett vissza a színész, aki éppen szabadnapját töltötte, amikor a megérzése azt súgta, hogy fel kell hívnia az édesanyját. Ennek köszönhető, hogy az életét meg lehetett menteni.
„Egy gyógyszerkísérletet ajánlottak föl, s megkaptuk az esélyt az édesapámmal, hogy eldöntsük, belemegyünk-e a kísérletbe, ami 72 órán belül hozhat halált vagy hozhat életet, hiszen vannak kockázatai” – mondta Németh Kristóf, aki végül visszakaphatta édesanyját, akinek a beszédközpontja sérült, így ma is akadozva tud csak beszélni. A színész nem kívánja senkinek azt az érzést, hogy akivel az ember a legtöbbet beszélget az életben, azzal már nem tud úgy kommunikálni, mint régen.