nlc.hu
Sztárok

Czutor Zoli a Nyeró Páros játékosairól

Czutor Zoli kendőzetlenül elmondta véleményét a Nyerő Páros játékosairól a Reggeliben

Czutor Zoli nemcsak arról beszélt a Reggeliben, hogy szerinte lehet-e szerepet játszani, hanem arról is, hogy mit gondol a Nyerő Páros még játékban maradt sztárjairól. Van véleménye, az tuti.

Czutor Zoltán és párja volt a Reggeli vendége kedden reggel. Amellett, hogy elmondták, megerősítette a kapcsolatukat a Nyerő Páros, azt is elárulták, hogy Járai Máténak és feleségének szurkolnak. „De bevallom őszintén, Krisztiánékat és Dudás Mikit is nagyon megkedveltem – mondta a Reggeliben Czutor Zoli, aki így folytatta: – Szerintem Krisztián és a párja a sok következetlenség ellenére is nagyon ön azonosak.”

De itt nem állt meg az elemzésben Czutor. A múlt héten sok kommentelő által is betámadott Rácz Jenőt vette a védelmébe. „Azt kell, hogy mondjam, hogy a Jenő nagyon narcisztikus, lehet, hogy nagyon törtető és tele van kompenzálással, de ezzel is emberi. És igenis szerethető figura Dórival együtt” – mondta el őszintén a véleményét Czutor Zoli, aki párjával másodikként esett ki a Nyerő Párosból. A kiesésük után egyébként Zoli párja, Zsanett azt nyilatkozta, hogy „Dér Heni nem volt elég tökös” ahhoz, hogy bent tartsa őket.

czutor-kilián zsanett járai máté nyerő páros

Czutor-Kilián Zsanett jó kapcsolatot ápol a Járai-házaspárral (Fotó: RTL Klub)

Talán sok nézőben felmerül a kérdés, hogy melyik páros játszik szerepet, és egyáltalán lehet-e kamerák előtt folyamatosan másnak mutatni magunkat, mint amilyenek vagyunk. Czutor erre így felelt. „Ez pont egy olyan játék, hogy nem lehet szerepet játszani, hiszen éjjel-nappal ott vagy. Nem is érdemes mást mutatni, mint amilyen vagy. Hamar kibújik a szög a zsákból.”

A teljes videót itt megnézheted:

Nyerő párosok:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top