nlc.hu
Sztárok

Erdélyi Mónika csak neki beszélt az Álarcos énekesről

Erdélyi Mónika csak egy embernek árulta el a titkát: „Vele muszáj volt megosztani, mi olyan szimbiózisban élünk”

Rengeteget készült az Álarcos énekes előadásaira Erdélyi Mónika, aki csak egy ember előtt nem tudta titokban tartani, mire készül.

Tegnap este megvolt a nyomzók első találata, mert valóban Erdélyi Mónika volt az Álarcos énekes Dinója. Az adás után vele készült rövid interjúban is látszott, hogy a műsorvezető fáradt volt, és ahogy elmondta, ez nem is meglepő, mivel sem énekelni, sem táncolni nem tud, az utolsó fellépése előtt pedig egyenesen rémálmai voltak, hogy elfelejti a koreográfiát.

Erdélyi Mónika háromszor állt a színpadra az Álarcos énekes Dinójaként

Erdélyi Mónika háromszor állt a színpadra az Álarcos énekes Dinójaként (Fotó: Sajtóklub)

A Dinó jelmez sem könnyítette meg Mónika mozgását, mint mondta, konkrétan olyan meleg volt, mint egy szaunában, és azt is szoknia kellett, hogyan vegyen benne levegőt. 

„A kislányom tudta egyedül. A 12 éves lányom, és ő annyira kis ügyes, mert senkinek egyetlen szót sem mondott. Abszolút titoktartó. Vele muszáj volt megosztani, mi olyan szimbiózisban élünk, hogy gyakorlatilag minden együtt megy.”

Mónika négy évig járt zenei iskolába, mint mondja, tiszta hallása van, de nem képzett a hangja, és olyan mérhetetlenül izgult, mint soha korábban. 

„Ettől függetlenül, egy ilyen megmérettetésen az embernek össze-vissza csúszkál a hangja. (…) A zabszem se… Gondolj bele: ott állsz egy mini szaunában, fejeden egy műanyag vödör, és hiába van elől egy kis rés. Le a kalappal a jelmezkészítők előtt, kilyukasztgatták, mini ventilátort tettek vele, hogy ne fulladjak meg.”

Az Álarcos énekes korábbi kiesői: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top