nlc.hu
Sztárok

Járai Máté és Járai Kíra felkészült a legrosszabbra

Járai Máté: „Egyet tudtam érteni a negatív kommentekkel is”

Eredetileg nem tervezte, hogy visszanézi magukat a Nyerő Párosban Járai Máté, de végül az elmaradt színházi előadások miatt másképpen alakult. Neki is van véleménye a saját a teljesítményéről.

Már a műsor előtt rettegett Járai Máté, hogy amikor adásba kerül a Nyerő Páros, akkor mit lát majd vissza. Színházi emberként sem szereti magát visszanézni, ráadásul ezúttal magát adta, és nem szerepet játszott, így komoly szorongás volt benne.

„Egyébként a negatív kommentelőkkel egy csomó helyen egyet tudtam érteni, például, hogy egérhangú. Ezzel nem tudtam vitatkozni” – mondta a színész a Balázsék ma reggeli adásában, ahol Kírával meséltek arról, hogyan élték meg a forgatást és az azóta eltelt időt.

Jarai Máté és Járai Kíra Balázsék vendégei voltak a Rádió1-en

Jarai Máté és Járai Kíra Balázsék vendégei voltak a Rádió1-en

„Még a forgatás előtt beszéltük, hogy annyira rosszat nem tudnak ránk mondani, amit esetleg mi nem gondolunk magunkról olykor” – tette hozzá Járai Kíra. 

Sebestyén Balázs maga is megdöbbent, hogy némelyik páros milyen indulatot tudott kiváltani egyes hozzászólókból, miket mondtak többek között a Járai házaspárra is az adások alatt. Miközben Balázs szerint ez nem a párosok ellen szólt, sokkal inkább az ország mentális állapotának a lenyomata, és ezzel Máté és Kíra is tisztában vannak. 

A színész csak az utolsó két hetet látta végig, előtte vannak részek, amiket vissza sem nézett még, de amennyit látott, azzal kapcsolatban örült, amiért profi módon vágták össze azt a napi 17 órányi felvételt, ami készült. Rákóczi Ferit leginkább az érdekelte, van-e olyan jelenet, amit bánnak, hogy nem került adásba. 

„Úgy éreztük, volt olyan rész, ahol már tényleg nagyon-nagyon sűrű volt a konfliktus, és azt néztük, hogy ha tényleg ilyen lett volna 24 órából 24, akkor valószínűleg ezt nem bírtuk volna ki. Tehát egy pici kis feloldás jó lett volna” – válaszolt Kíra. 

Kiderült, hogy Máté még a villában tisztázott mindent Dallos Bogival, kamerák előtt; Kíra szerint utólag jöttek rá, hogy mégsem sikerült annyira tisztázni a helyzetet, mint ahogy azt a férje gondolta. Járaiék a Nyerő Páros alatt rengeteg rosszindulatú megjegyzést kaptak, egészen a fináléig, amikor átfordult minden és még azok is dicsérték a házaspárt, akik előtte nem kedvelték őket. Legnagyobb visszhangja a nyílt kapcsolatuknak volt, amiről ők sem gondolták, hogy ekkora port kavar, de el akarták mesélni, mert így tartották tisztességesnek.  

„Abszolút szándékos volt. Nagyon sok kommentelő megkérdezte, hogy  újra bevállalnánk-e, újra elmondanánk-e, hogy ekkora támadási felületet adtunk? Azt mondtam, hogy bármikor újra elmondanám.”

Máté szerint az volt a furcsa, hogy senki nem jött oda és kérdezte őket arról, hogyan működik, akkor azt gondolták, milyen megértő mindenki és csak utólag derült ki, hogy a többiek kibeszélték őket, és nem ment hozzájuk oda senki.  

nyerő páros járai kíra járai máté

Járai Máté és Kíra a Nyerő Páros-villában (Fotó: RTL Klub)

Kíra az egész játékkal kapcsolatban is úgy érzi, tudtak volna másképpen játszani, hogy megszeresse őket mindenki, és akkor talán nem lett volna ilyen sok konfliktusuk, de másodszorra sem változtatna semmin. Visszanézve az adásokat, meglepte őket, hányszor beszéltek róluk a többiek, és a legtöbb párról nem változott a véleményük, akiket bent szerettek, azokat most is. Ha valami is változott, az inkább kicsit negatív irányba.

A fináléban Mátéék 1 óra 47 percet álltak a jeges víz alatt, amit sokan a készítőknek felróttak, hogy ez egy feleslegesen veszélyes feladat, a pár másképpen emlékszik vissza a megpróbáltatásra.

„Életünk legszebb egy óra negyvenhét perce volt (…) Mi így élünk, ilyen szimbiózisban, csak hétköznap nem zubog ránk a hatfokos víz” – mondta Máté, Kíra pedig hozzátette, hogy akkor ott csak ők léteztek egymásnak és csakis magukat kellett legyőzni. Járaiék boldogok, amiért elvállalták ezt a műsort, és hogy egymásnak is tudtak még újat mutatni. 

Járai Máté és Járai Kíra a Nyerő Páros bronzérmesei

Járai Máté és Járai Kíra, a Nyerő Páros bronzérmesei

„Még szorosabb lett a kapcsolatunk, ha lehet ilyet mondani. Sok olyan dolgot tapasztaltunk bent, amit nem is vártunk, nem is gondoltunk. (…) Egy játékot kétszer végigélni, egyszer ott a helyszínen, egyszer a tévében, én úgy izgultam, hogy Kíra többször rám szólt, hogy ugye tudod, mi a vége?” 

Balázsék műsorának a vendégei voltak Rácz Jenőék is, Dér Heniék azonban csak telefonon jelentkeztek be. Ők ott mondták el, hogy szerintünk ezt csak egy játéknak kellett volna felfogni, és a durva hozzászólásokat annak tudja be az énekesnő, hogy a járványhelyzet mindenkit megviselt. Ők maguk csak két szavazaton lepődtek meg: Dudás Mikiékén és Zámbó Krisztiánékén, ahol az indoklást sem értették, amúgy tudták, hogy Jenőék nyernek majd. 

Rácz Jenő és Dóri a Járai házaspárral együtt voltak Balázsék vendégei: 

A Nyerő Páros idei évada erősre sikerült: 

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése