nlc.hu
Sztárok
Aurelio új szerelme

Aurelio először beszélt új szerelméről

Nehéz időszakot él meg életében Aurelio, akit akár négy év börtönre is ítélhet a bíróság.

Ahogy azt ő maga megfogalmazta, amióta szerepelt a VV-ben Aurelio, vagy a csúcson vagy, vagy a padlón. A valóságshow-hős egy időben szinte minden műsorban szerepelt, ám egy ideje csak kevés felkérést kap. Elmondása szerint ennek az emberrablási ügye az oka, amiért első fokon négy év szabadságvesztésre ítélte a bíróság. Reménykedik, hogy másodfokon más ítéletet hoznak, addig is próbál abból megélni, amit a siker előtt csinált. Édesanyja és új párja tartja benne a lelket.

„Vagyok valakivel, egyébként. Már nem vágyom arra a csajozásra, mint régebben. Lehet, hogy ez a korból adódóan is jön. A húszas éveim elején, amikor megismert az ország, akkor azért mentem az éjszakába rendesen. Nem csajozok már annyit, nyilván, mivel most párkapcsolatban élek, már abszolút nem. Régebben sajnos voltak ezzel kapcsolatban problémák” – mondta a Mokkában Aurelio, aki elárulta, boldog családapa szeretne lenni, gyereket akar. Ez az egyetlen újévi fogadalma. 

Valóságshow-hősök:

aurelio

Aurelio (Fotó: Instagram)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top