nlc.hu
Sztárok

Ambrus Attila a celebműsorokban

Jó lóra tett a TV2 Ambrus Attilával

Így tört be az egykori bankrabló a show-műsorok és realityk világába, aki az elmúlt években több celebműsorban vendégeskedett.

Amikor Ambrus Attila 2012. januárjában kiszabadult, még az volt a legnagyobb kérdés, hogy vajon melyik tévécsatorna melyik műsorának adja az első interjúját. Most, 2020 végén ott tartunk, hogy már alig tudunk mondani olyan műsortípust, amiben még nem szerepelt volna. Láthattuk, hogyan boldogul Ázsiában és odahaza a konyhában, vagy éppen nomád körülmények között egy farmon, valamint hallhattuk csacsogni hölgykoszorúban, sőt énekelni is.

Ambrus Attila

Ambrus Attila a Farm VIP-ben (Fotó: TV2)

Lássuk a most 53 éves Ambrus Attila útját a sátoraljaújhelyi börtönből a celebműsorok világába!

Váratlan húzás – így jellemezték a bulvárlapok, amikor a TV2 2017-ben Ambrus Attilát kérte fel az Ázsia Expressz című utazós realityje egyik szereplőjének, azzal indokolva, hogy izgalmas és érdekes karakter. Az pedig csak rátett egy lapáttal, hogy Berki Krisztiánt kapta partnernek. A Viszkis ugyan furcsállta a felkérést, de elvállalta, abban bízva, hogy jót tesz majd a médiaszereplés az abban az évben a mozikba kerülő filmjének. Azzal pedig, hogy Berkivel megnyerte az utazós realityt, megállíthatatlanul menetelni kezdett a celebműsorok világába.

Ambrus Attila

Ambrus Attila és társa, Berki Krisztián az Ázsia Expressz 1. évadában (Fotó: Smagpictures.com / TV2 / press.tv2.hu)

Ambrus Attila időközben azt is megmutatta, hogy egy, ízig-vérig nőknek szóló talkshow-ban is megállja a helyét: remekül eltrécselt és elsztorizgatott nők társaságában Várkonyi Andreának a FEM3 csatornán egykor futó Micsoda nők! című műsorában. 

Ambrus Attila

Ambrus Attila Hevesi Kriszta, Majoros Hajni, Kormos Anett és Várkonyi Andrea társaságában (Fotó: Smagpictures.com / TV2 / press.tv2.hu)

Az egykori bankrablóból keramikussá vált Ambrus ezután egy kicsit megpihent, és a vásározás mellett a filmjével, a könyvével és a kerámiakiállításával roadshow-zott egy ideig. A mintegy 2 éves hiátusát a celebműsorokban idén azonban hatványozottan pótolta: 3 újonnan induló realityben is bérelt helyet kapott.

Először a Nicsak, ki vagyok?-ban énekelt Farkas Piroska jelmezbe bújva. Mint utólag elmondta, először semmi kedve nem volt hozzá, de felesége rábeszélte a szereplésre, és végül kifejezetten élvezte a fellépést, még ha nagy kihívás is volt számára a feladat, mivel nincs énekhangja. Ugyan az angol szöveggel és a koreográfiával is meggyűlt a baja Ambrus Attilának, a személye azonban mindvégig rejtély maradt a Sztárcsapatok előtt.

Ambrus Attila

Ambrus Attila leleplezte magát a Nicsak, ki vagyok?-ban (Forrás: TV2 / Nicsak, ki vagyok? – videó)

Az exbankrablót legközelebb a Life TV Vacsorakirály című műsorában láthattuk viszont, ahol a főzőtudományát villantotta meg, 3 fogásos vacsorát készítve Szögeczki Áginak, Muri Enikőnek, Bíró Icának és Osváth Zsoltinak. Előételnek padlizsánkrémet kínált – saját kemencében sütött – csülkös és krumplis kenyérrel, főételnek tepsiben sült malacot, csirkét és kolbászt, míg desszertnek barackos muffint fagylalttal és gyümölccsel – vendégeitől maximális pontot begyűjtve ezzel a menüvel. 

Ambrus Attila

Ambrus Attila nem akármilyen menüvel lepte meg a 4 celeb vacsoravendégét (Forrás: Life TV / Vacsorakirály – videó)

Ambrus Attila idén azt is kipróbálhatta, milyen az élet egy farmon, ahol mindent magának és a társainak kell előállítani. Szerepelt ugyanis a TV2 vidéki kalandrealityjében, a Farm VIP-ben. A keramikus a viselkedése miatt szinte állandóan konfliktusba került a többiekkel, olykor keményen kiosztva celebtársait. Végül alulmaradt a Horváth Évával való párbajon, így a 14 versenyzőből hetedikként esett ki. Ezt azonban nem bánta meg, hiányzott már neki a felesége és a kislánya. Mindenesetre a műsor rávilágította arra, hogy még gyakorolnia kell az önfegyelmet.

Ambrus Attila

Birkát próbál nyírni Ambrus Attila és Kerényi Miklós Máté (Fotó: TV2)

Ezek után már csak egy táncos show-műsor hiányzik a tarsolyából, nem?

Olvass még Ambrus Attiláról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top