nlc.hu
Sztárok

Molnár Piroska interjú a Keresztanyuról és a visszavonulásról

Molnár Piroska: „Kánkánt már nem fogok táncolni”

Ahhoz képest, hogy márciusban még arról olvashattunk, hogy Molnár Piroska visszavonulni készült, most egy napi sorozat, a Keresztanyu nem is akármilyen címszerepében láthatjuk viszont. De hogy jutott el a visszavonulás gondolatától idáig? Természetesen ezt is megkérdeztük tőle.

Elég nagy az átfedés a Drága örökösök alkotógárdája és a Keresztanyu alkotói között. Forgatni szinte olyan volt, mintha a Drága örökösöket folytatta volna?

Én a Drága örökösökben alig fordultam elő, inkább csak a vége felé, úgyhogy számomra teljesen új volt az élmény, bár tény, hogy sok ismerős kolléga van benne. Meg persze egy csomó fiatal is, akiket nem ismertem korábbról, és öröm megismerni őket.

Imponál az embernek, ha a címszerepre kérik fel?

Valóban hízelgő, ha az emberre ráosztják egy sorozat címszerepét. A Drága örökösök szerepe kapcsán ismertem meg a sorozat showrunnerét, Hámori Barbarát és neki jutott eszébe, hogy ez lehetne a mi következő közös munkánk. Nekem színészként nagyon jólesik, ha érzem, hogy még kellek, észrevesznek és számolnak velem. Ez ráadásul nem kis feladat, mégis csak egy napi sorozat címszerepe.

Félreértettük Molnár Piroska visszavonulását

Molnár Piroska (Fotó: Nagy Zoltán)

Sok panaszt lehet olvasni/hallani napi sorozatokban játszó színészektől, hogy ez a műfaj rengeteg munkával jár. Hogy bírja?

Szerencsére figyelembe veszik a koromat és a fizikai állapotomat is, és ennek függvényében kibírható mennyiségű munkát bíznak rám.

Ilyenkor naponta ingázik a forgatási helyszín és az otthona között, vagy ott lakik valahol a forgatás közelében?

Ó, hát dehogy lakom a helyszínen. (nevet) Hogy laknék én ott? A helyszín egy műfalu, afféle, amilyet a Drága örökösökben is láthattunk, de persze nem ugyanaz. Amikor van munka, akkor hoznak-visznek engem.

Mikor fordult elő utoljára, hogy egy forgatás kedvéért hosszabb időre elköltözött otthonról?

Évekkel ezelőtt Erdélyben forgattuk szegény Kamondi Zolival a Dolina című filmet. Azon a nyáron hét hetet töltöttem Sepsiszentgyörgyön. Fenn a hegyekben forgattunk egy elhagyott kaolinbányában, és eközben egy sepsiszentgyörgyi szállodában laktunk.

Efféle kalandokat ma már nem vállalna be?

Fiatalon szerettem ezt, most már azért nagyon nagy kihívás lenne.

Mesélne nekem a Keresztanyu címszereplőjéről?

Egy idős hölgy, aki első látásra egy egyszerű falusi asszonynak tűnik, aztán kiderülnek róla mindenféle dolgok, és rájövünk, hogy nem is olyan egyszerű néni, aki egy csempészhálózatot tart fenn a magyar-ukrán határon. Rendkívül jó szervezőkészséggel bír, és ahogy a nagy maffiózók, ő is két-három családot tart a hálózatában.

Molnár Piroska interjú a Keresztanyuról és a visszavonulásról

Nagyon könnyű a pizsamás életre áttérni azután, hogy az ember fejvesztve rohangált reggeltől estig évtizedeken át (Fotó: RTL Klub)

A maffiafilmek- és sorozatok közel állnak önhöz?

Nem igazán szoktam ilyesmiket nézni. A keresztapát nyilván én is láttam, de az egy teljesen más kategória, mint a többi. Az utánfutóit már nem kedvelem annyira, azok már egy kaptafára mentek. A Keresztanyu nagyon más, a maffiafilmekhez nincs túl sok köze, már csak azért sem, mert ez nem egy véresen komoly sorozat, inkább a humor van előtérben. A humorra szükség van, hogy a nézők egy ilyen sorozatot élvezettel nézzenek.

A sorozatok aranykorát éljük a tévécsatornákon és streamingen is. Próbálja követni a jelenlegi áradatot?

Én is beállítottam magamnak a Netflixet, és ott rengeteg sorozat megy fantasztikus színészekkel. A koronát például nagyon szerettem. Az életrajzi meg a történelmi témák állnak nagyon közel hozzám. Emellett a magyar sorozatokba is belenézek, különösen, ha olyan kollégák játszanak benne, akiket szeretek nézni. Azért olyan sokat nem tévézek. Éjszaka, ha nem tudok aludni, bekapcsolok ezt-azt, de nem vagyok egy nagy tévénéző. Mostanában persze én is többet tévézek, de amikor folyamatosan játszom, úgysincs rá időm. Egy-egy csemegét kinézek a műsorból, és akkor azt felveszem, hogy később visszanézhessem.

Hogy viseli, hogy idén már másodjára állították le a színházakat?

Istenien. Olyan keveset voltam itthon egész életemben, hogy ez most nagyon-nagyon jólesik. (nevet)

Könnyű a forgatások és a színpad pörgését maga mögött hagyni?

Nagyon könnyű a pizsamás életre áttérni azután, hogy az ember fejvesztve rohangált reggeltől estig évtizedeken át.

Most, hogy kiderült, ennyire élvezi a lazítást, szeretne még visszatérni a nagy pörgésbe?

Az ember mit szeretne, azt már nem tudom, de természetesen én is azt kívánom, hogy minél előbb vége legyen ennek a vírusmizériának, és mehessen minden a maga útján, mehessünk vissza a színházba. Szomorúan olvastam valamelyik nap, hogy Judi Dench, a híres angol színésznő azt nyilatkozta, hogy úgy érzi, ezután az ő életébe már nem tér vissza a színház. Ez rendkívül szomorúvá tett, bár biztos csak egy elkeseredett pillanatában mondta.

Molnár Piroska interjú a Keresztanyuról és a visszavonulásról

A Keresztanyu szereplői (Fotó: RTL Klub)

Március legelején, nem sokkal a járvány kitörése előtt még úgy nyilatkozott, hogy még ezt az évadot befejezi a színházban, aztán visszavonul. Ezzel szemben november elején még mindig gőzerővel játszott, és nem úgy tűnt, mint aki vissza szeretne vonulni a színháztól. Mi történt március elején?

Egy kicsit félreérthető mondat hagyta el a számat, mert természetesen nem hagyja ott az ember azokat a produkciókat, amikben benne van, és amik még mennek. Annyi történt, hogy igyekszem újat nem vállalni, és főleg olyat nem vállalni, ami az én fizikai teljesítőképességemet már meghaladja.

Hol vannak most a teljesítőképessége határai?

A lábam, a térdem már nehezen bírja, ott vannak csúnyaságok. Az ember fizikai állapota 75 év után azért kezd elfáradni. Kánkánt már nem fogok táncolni. (nevet)

Hány színdarab szövegkönyve van a fejében?

A járvány előtt tizenkét előadásban vettem részt.

Ezeknek a szövegét kell otthon gyakorolnia, hogy ne felejtse el őket?

Igen, időnként el szoktam mondani őket, főleg a monodrámákat, vagy egy-két olyan darabot, ahol nagymonológjaim vannak. Hajnalban felébredek – olyankor még friss az ember agya –, és elkezdem mondogatni őket, hogy emlékszem-e még. Ezeket frissen kell tartani magamban, mert bármikor megtörténhet, hogy nyitnak a színházak, és újra szükség lesz rájuk. Hálistennek a memóriámmal sosem volt problémám, de talán pont amiatt, mert folyton edzem. Nagy rejtvényfejtő vagyok, talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy pörögjön az agyam, meg ott van ez a rengeteg szöveg.

A szövegeit igyekszik szöveghűen mondani, vagy a saját szájízére szokta igazítani őket?

Egy nagy szerző komoly szövegénél az ember nyilván ragaszkodik a szó szerinti szöveghez, hiszen nem véletlenül írta úgy a szerző, de mondjuk egy olyan sorozatnál, mint a Keresztanyu, már szabadabban bánok a szöveggel, időnként átfogalmazom kicsit, de az írók meg is engedik ezt nekem. A tartalom persze ilyenkor is ugyanaz marad.

Amikor elvállalt egy tévésorozatot, sosem tartott attól, hogy beskatulyázzák, és a neve túlságosan összeforr a sorozatban játszott karakterrel? Előfordult önnel ilyen?

Amikor ment a Munkaügyek, akkor sokan azonosítottak az ott játszott Elvirával. Akkoriban még lejártam a csarnokba vásárolni, és a biztonsági őr a szerepnevemen szólított. (nevet) Ilyenek előfordultak, vicces volt. Szerencsére soha nem skatulyáztak be, engem ez elkerült. Karakterszínésznő vagyok, mindenféle műfajban megfordultam.

Félreértettük Molnár Piroska visszavonulását

Kánkánt már nem fogok táncolni (Fotó: RTL Klub)

Már a pályája kezdetén tisztában volt vele, hogy karakterszínész lesz, vagy volt egy pont, ami után tisztában lett azzal, hogy többnyire nem ön fogja játszani a nagy főszerepeket?

Fiatal színésznő korában az ember ugye naiva akar lenni, aztán tragika, de nálam gyorsan kialakult, hogy mindenfélét játszhatok. Már a főiskolán különböző életkorú szerepeket osztottak rám, mondjuk a Rómeó és Júliában voltam a dajka, de Júlia is.

Jól tudom, hogy a negyvenéves kor komoly választóvonal volt a karrierjében, amikor sok szerephez még túl fiatal, viszont sok szerephez már túl öreg volt?

Pont ez a kor az, amire olyan kevés jó női szerepet írtak, és mi sokan is voltunk egy színháznál. A fiatalabb szerepeket már a fiatalabb kolléganők játszották, az idősebbeket pedig még az idősebbek. Ezután újra elmentem Kaposvárra, ahol aztán játszhattam a koromnál fiatalabbakat és idősebbeket is. Nem álltam meg egy helyben, hanem kerestem mindig az alkalmakat, hogy színes legyen a színházi életem.

Mit gondol, a mostani negyvenes színésznőknek még mindig ugyanezzel a problémával kell szembenéznie?

Hogyne. A klasszikusok meg vannak írva, azok nem változnak, azokban pedig kevés a jó szerep a negyvenes nőknek. Az új darabok? Azokat annyira nem ismerem, hogy ilyen szempontból véleményt nyilvánítsak róluk.

Amikor igent mondott a Keresztanyura, belegondolt abba, hogy amennyiben egy ilyen sorozat sikeres lesz, akár éveken át készülhetnek a folytatásai?

Ilyenekbe nem gondol bele az ember. Belemegy, aztán majd lesz valami. Végül is az ilyen sorozatokból ki is lehet írni az embert, ha úgy alakul az élet. Ugye a Dallasban az is előfordult, hogy valaki meghalt, a nézők kívánságára mégis visszahozták, szóval bármi lehetséges. (nevet)

Olvasnál még tartalmas sztárinterjúkat az nlc-n?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top