nlc.hu
Sztárok
Bradley Cooper nem öregszik

Wow! Bradley Cooper alig változott 20 év alatt

Bradley Cooper megküzdött a démonaival, és jobban néz ki, mint valaha.

Bradley Cooper január 5-én már 46 gyertyát fújhat el a szülinapi tortáján, ami egy cseppet sem látszik rajta, ahogy ez a hollywoodi színészeknél és színésznőknél oly gyakran előfordul. Persze, ha egymás mellé tesszük a huszonéves és mai Bradley-t, akkor azért látni a különbséget, de mint általában a férfi színészek, úgy Bradley Cooper is szépen öregszik, mondhatjuk azt is, hogy beérik, mint a jó bor, és az idő múlásával csak egyre vonzóbbá és sármosabbá válik.

Pedig Bradley élete sem volt csupa móka és kacagás, annak ellenére, hogy a hírességekről azt feltételezzük, hogy nekik még a kerítés is kolbászból van. Bradley Cooper már azelőtt alkoholfüggő volt, mielőtt berobbant volna a karrierje, ami rányomta a bélyegét az első pár évben a színészi munkájára is. A saját bevallása szerint soha nem lett volna sztár belőle, ha 2004-ben nem dönt a józanság mellett:

„Nem tudtam volna olyan felelősséget vállalni, amit most vállalok. Nem tudtam volna úgy törődni az apámmal a betegsége idején, mint ahogy törődtem” – mondta Cooper a józanságról. Ebben a kontextusban máris jobban érthető, hogy Brad Pitt miért pont Bradley Coopernek köszönte meg nyilvánosan, hogy segítette az alkohol elleni küzdelmét a válása után.

20 év alatt nem változott Bradley Cooper

Bradley Cooper 26 évesen és 45 évesen (Kép: Getty Images)

Bradley Cooper szakmai élete a leszokása után szárnyalt, ám nem mondható el ugyanez a magánéletéről. 2019-ben, négy év után elváltak feleségével, a szupermodell Irina Shaykkal, azóta pedig a kislányukra koncentrálnak és igyekeznek közösen gyereket nevelni úgy, hogy nem élnek egy fedél alatt. A hollywoodi pletykák szerint Lady Gaga volt az egyik válóok, akivel Bradley eléggé összebarátkozott a Csillag születik című film forgatásán. Lady Gagával nem lettek egy pár, de azóta a színész körül nem nyugszanak a kedélyek, 2020-ban épp Jennifer Garnerrel hozták hírbe, mert a színésznővel együtt strandolt. A két színész között egyébként barátság szövődött közös sorozatuk, az Alias forgatása során és máig jó kapcsolatot ápolnak.

Mielőtt megházasodott volna, Bradley népszerű volt a sikeres és világhírű színésznők között, olyan barátnői voltak, mint Renée Zellweger (2009), Jennifer Lopez (2011) vagy Zoe Saldana (2011). Ez a 2011-es év nemcsak a hódítások sokasága miatt volt sikeres Bradley számára, hanem mert ebben az évben kapta meg a People magazintól a Sexiest Man Alive címet, amit teljesen megértünk és azóta is minden évben simán kiosztanánk a színésznek.

Nézd meg, hogyan változott az évek és filmek során Bradley Cooper!

Bradley Cooper akkor és most
Megnézem
Összes kép (11)

Kiemelt kép: Bradley Cooper és Lady Gaga a Csillag születik című filmben (Forrás: IMDb)

Akkor és most!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top