nlc.hu
Sztárok
ValóVilág 10: Merci és Virág balhéja

Virág és Merci balhéjától hangos a ValóVilág Villa – te kinek a pártjára állnál?

Ezen a héten Vivi megy Párbajra, pedig a jelek szerint sokkal nagyobb feszültség van Virág és Merci között, amit a nézők tudnának rövidre zárni.

ValóVilág tizedik évadánál már az elejétől tudtuk, hogy a műsor egy igazi érzelmi hullámvasút lesz, ahol a bezártság miatt pitiáner gondok, normális esetben könnyen múló érzelmek is felerősödnek. Napi szinten ez egyre inkább azt jelenti, hogy míg a szerkesztők feladatokkal igyekeznek lekötni a villalakókat, ők már javában a ki mit mondott kinek és mikor körben vergődnek, a miértekre pedig teóriákat gyártanak, és elég egy szó, máris robban a bomba. Most éppen Virág és Merci balhéjától hangos a Villa, és a bentiek már a két lány Párbajára készülnek, pedig hol van az még?

VV Virág és VV Merci vitája parttalan volt

VV Virág és VV Merci vitája parttalan volt (Fotó: Sajtóklub)

A zöld kendő szombaton Vivire került, és a saját szavazásunkon úgy tűnik, a lánynak van esélye visszatérni hétvégén, ám ahelyett, hogy a többiek azt találgatnák, kit visz majd ki, sokkal inkább az köti le az energiákat, hogy Virágot és Danit lenyugtassák.

Ha láttad, mi zajlott le, akkor már most tudsz szavazni, kinek a pártján állsz. Ha nem láttad, de érdekel, lentebb összeszedtük, mit lehet a jelenleg zajló balhéról tudni. 

Te hogy látod a mostani balhét?
Dani megkavarta a szálakat azzal, hogy rosszul idézte fel az elhangzottakat, a két lány pedig egymásnak esett
Virág és Dani már saját világukban élnek, saját teóriákat gyártanak, ez a gond gyökere
Merci és Virág ugyanannyira hibás
Merci hibája az egész, mert ő generálta a feszültséget
Virág hibája az egész, Mercinek igaza volt
Created with Survey Maker

Lényegében a történet már korábban kezdődött, de a szombati kiválasztáson, amikor Merci és Virág egymásra rakták a jeleket, mindketten elmondták a véleményüket a másikról.

Merci így fogalmazott: „Én egy olyan emberre fogom tenni a jelemet, aki – megmondom őszintén, ha gáz, ha nem gáz – a múltkori kiválasztáson megsértett olyan szavakkal, ami szerintem nem illik rám. És tényleg, én nem mondanám, hogy nem tudok vele együtt élni, sem azonosulni, én úgy gondolom, hogy barátok voltunk, annak ellenére, hogy ő azt mondta, hogy nem. Mert én úgy gondolom, azok a barátok, akik együtt sírnak, együtt nevetnek, tanácsokat adnak egymásnak és én őt igenis barátnak gondoltam. Sajnos, ez nem így volt, és igazából ez csak egy tanács: nagyon örülök, hogy ki tudod mondani a véleményedet és nagyon szép, csak lehet, hogy nem csak akkor kell, amikor a táblánál vagy valamilyen feladatnál, hanem nyugodtan elmondhatod nekem is legközelebb, Virág.”

Virág tartotta magát a korábban elmondottakhoz: „Én egy olyan emberre fogom tenni a jelemet, akiről már a múltkor is kijelentettem – igen, lehet, hogy sértő volt, de így fejeztem ki magam, hogy nem tudok együtt élni vele –, de nem tudok veled azonosulni. Szerintem sosem volt egy olyan mély, nem mondom azt, hogy barátok voltunk, olyan nagy tanácsokat nem is adtunk egymásnak. Az, hogy te adtál nekem egy tanácsot, hát igazából a saját kapcsolatodat sem tudod úgymond megoldani, és úgy adsz másoknak tanácsot. Tényleg nem tudok azonosulni ezzel a hangos – még egyszer kimondom, ha sértő, ha nem –, ezzel a feltűnési viszketegségeddel, Merci.”

Dani és Virág később a zuhanyzóban beszélgettek a történtekről, ahol mindenféle plusz tartalommal töltötték fel Merci mondandóját. 

Dani kicsit másképpen emlékezett Marci beszédére

Dani kicsit másképpen emlékezett Merci beszédére

Itt pedig a kiválasztás utáni szóváltást láthatod, egyedül az hiányzik belőle, ahogyan Bálint és a többiek is Merci mellé állnak, és igyekeznek megnyugtatni Danit:

 A Valóvilág 10 szereplői:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top