Járai Kíra szeretne jó formába lendülni, ezért egy ideje már rendszeresen sportolnak a férjével, Járai Mátéval. A szinkronrendező azonban nem elégszik meg ennyivel: mivel zavarták a homlokráncai, úgy döntött, botoxoltatni fog, ám utólag nem annyira volt elégedett a kezeléssel.
„Most már nem annyira sima, már elkezdett mozogni. (…) Egy bizonyos kor után az ember látja a változásokat, de az igazi durva eszmélés akkor történt, amikor egy hónapig néztem magam a Nyerő Párosban. Az ember azért általában nem látja magát folyamatában, smink nélkül, iszonyatos világításban, amikor felkel, ásít bele a kamerába… Még jó, hogy többen néztük együtt, mert így nem kaptam idegösszeomlást. És akkor ott volt az Életünk története is. (…) Mindig nagyon féltem ettől a beavatkozástól, mert mi van, ha nem fog mozogni az arcom, vagy ha ne adj Isten lebénul. De aztán végül kipróbáltam”
– árulta el Járai Kíra, akit mindenki megdicsért, hogy milyen jól néz ki, és ő is szívesen nézett tükörbe. Jött azonban egy újabb felismerés: nem mozgott úgy az arca, ahogy azt megszokta. „Teljesen ránctalan volt az arcom, de életemben először megállapítottam, Úristen, ez egy negyvenes nő, akinek ugyan nincsen ránca, de valamit csinált magával” – mondta Kíra, aki rájött, hogy jobb, ha marad a természetes külsőnél, hiszen szerinte a ráncok az élet velejárói.