nlc.hu
Sztárok

Fekete Dávid a gyerekeinek üzent

Fekete Dávid ezúttal a gyerekeinek üzent: „Apa komoly problémákba kerülhet”

Fekete Dávid válási csörtéje újabb fejezethez érkezett.

Fekete Dávid múlt héten egy posztban jelentette be, hogy elválik ikrei édesanyjától. Azt is megosztotta, hogy a felesége megcsalta, ezért folytatják külön utakon. Azóta kiderült, hogy mindketten félrementek a kapcsolatuk alatt, ám az igazi gondot az anyagi háttér rendezetlensége jelentette – legalábbis az énekes szerint. Az ügyben Fekete Dávid anyósa is megszólalt és most már a felesége is elmondta a saját igazát. Az egykori megasztáros egy újabb poszttal jelentkezett, ezúttal a gyerekeihez szólt.

Édes kisfiaim és Leiluskám! Az hogy anya, majd még mit fog nyilatkozni vagy mondani rólam az legyen az ő dolga és az ő...

Közzétette: Fekete Dávid Hivatalos – 2021. március 7., vasárnap

Ebben leírta, hogy súlyos problémákkal küzd, állítása szerint több százmillióval tartoznak neki, rossz emberekben bízott és rossz embereknek adott kölcsön, így az anyagi csőd szélére került. Azt is leírta, hogy reméli, ha majd nagyobbak lesznek, megtudják az igazságot. Bár furcsán fogalmaz, de az is szerepel a szövegben, hogy ha nem oldódnak meg a problémák, akkor lehet, hogy egy időre eltűnik. 

„És visszatérve, ha nem sikerül visszakapnom a pénzeimet amik súlyos 100 milliók, akkor apát, lehet hogy jó ideig nem látjátok majd és talán nem is ismeritek majd igazán és ki tudja, mit fogtok rólam hallani… Ezért is írtam le, mert sok mindent hallotok majd, de tudom, hogy a vér nem válik vízzé és szívemberek lesztek és érezni fogjátok eme sorokat…”

– írja, majd hozzátette, mindentől függetlenül szeressék az édesanyjukat és a nagyszüleiket, bízzanak bennük és tegyenek meg mindent, amit kérnek tőlük, mert jó emberek. Majd azzal búcsúzott, hogy reméli, egyszer ezeket majd személyesen is elmondhatja. 

Legfrissebb sztárhíreink: 

fekete dávid kiemelt

Fekete Dávid (Fotó: Facebook)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top