nlc.hu
Sztárok

Gáspár Virág féltékeny

A szerelme szerint Gáspár Virág betegesen féltékeny

Krisztián azt mondja, nem adott rá okot, de Gáspár Virág ennek ellenére nagyon féltékeny.

Gáspár Virág a Győzike show óta, azaz gyakorlatilag 10 éve nem szerepelt a médiában, a közösségi oldala is privát volt. Január végén azonban a Story magazin címlapján mesélt az életéről és új szerelméről, Krisztiánról. Azóta pedig az is kiderült, hogy a családjával együtt elvállalták a Van életünk! című műsort, úgyhogy – igaz, nem az eredeti formájában – visszatért a Gáspár család a nappalinkba. A műsorban Virág párja is szerepel, aki a tegnapi részben kifejtette, hogy mennyire féltékeny a 18 éves lány.

A tegnapi adásban ellátogattak egy ruhaboltba, ahol egy fiatal lány köszönt Krisztiánnak, aki természetesen visszaköszönt. Ez feltűnt Virágnak is, aki nem hagyta szó nélkül az incidenst. Megkérdezte szerelmét, honnan ismeri a lányt, mire ő annyit válaszolt, hogy emiatt nem kell aggódnia, ezután pedig kitört a féltékenység Virágból

„Virágot nagyon féltékenynek tartom, kissé beteges szerintem. Nagyon féltékeny, pedig nem adok rá okot. Ami a boltban is történt… Egy régi ismerősöm volt a lány, de már rá is féltékeny volt. (…) Nézünk egy filmet, és megkérdezi, Krisztián, szép az a lány? Hát, mondom nem rossz, és estig azt dobálja fel, azt a nőt”

– vallotta be Fábián Krisztián.

krisztián és gáspár virág

Gáspár Virág és párja (Fotó: Life TV)

Ez történt még a Van életünk!-ben:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top