nlc.hu
Sztárok

Fekete Dávid Facebookon fohászkodik

Fekete Dávid ezúttal megbocsátást kér: „Szégyent hoztam rád”

Fekete Dávid napok óta hosszú posztokban fejti ki a véleményét – ezúttal megbocsátást kért.

Fekete Dávid két héttel ezelőtt posztolta a közösségi oldalán, hogy válnak a feleségével, akivel a közös gyerekeik mindössze egyévesek múltak. A bejegyzésre reagált az anyósa, és bár eleinte nem akart, a felesége is nyilatkozott a sajtónak. Az énekes aztán a gyerekeihez szólt a Facebook-oldalán, de az is kiderült, hogy több százmilliós tartozása van, ráadásul a volt párja nevére is tetemes adósságot halmozott fel. Ezúttal Istenhez szólt és megbocsátást remél.

Már, csak egy valakinek tartozom, egy vallomással és egy kéréssel! És az a valaki, Te vagy Uram! Gyermekkorom óta,...

Közzétette: Fekete Dávid Hivatalos – 2021. március 11., csütörtök

Posztjában leírja, hogy eddig mindent megkapott, amiért imádkozott: anyagi javakat, a megasztáros szereplést, egy csinos feleséget és saját gyereket. Most azonban eljött a törlesztés ideje, hiszen sokat hibázott az elmúlt pár évben. 

„(…) Uram mára már csak 1 kéréssel szeretnék hozzád fordulni: A kérés nem lenne más: csak, hogy kérlek, bocsáss meg mind azért, amivel megbántottalak, amivel másokat megbántottam és mind azt a dolgot, dolgokat, amiben hibáztam és amivel szégyent hoztam rád. Sajnálom! Kérlek, bocsáss meg Nekem!” – írja Fekete Dávid. 

Fekete Dávid drámája: 

fekete dávid

Fekete Dávid (Fotó: Facebook)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top