Az 55 éves Szily Nóra pszichológiát tanult, az ELTE BTK Pszichológia szakán szerzett diplomát. Pályafutása a Magyar Rádiónál kezdődött 1990-ben riporterként, majd 1992-től 1997-ig a Magyar Televízió műsorvezetője lett. 1998-ban szerződött a RTL Klub Reggeli című műsorához, amit Alföldi Róberttel vezetett. Azóta több saját műsora volt az RTL Klubon kívül a TV2 és a Life Tv-n is.
Pszichológus végzettségét a tévében is kamatoztatta, közel 200 híres ember nyílt meg neki az Őszintén Szily Nórával és az Egy kávé Szily Nórával adásaiban.
Szily Nóra jelenleg coachként tevékenykedik. Előadásain olyan témákat vet fel, mint az önismeret, a helyes kommunikáció vagy a halogatás kérdése.
„Mostanában nem vagyok külsősként sem a televíziónál, hanem rendezvényekkel, talkshow-kkal, illetve pszichológiai témájú inspirációs előadásokkal járom az országot… Képzéseket elvégezve összedolgoztam a pszichológiai tudásomat és azoknak a sztároknak az életét, akikkel beszélgettem. Ezekből a lenyomatokból 14 előadásomat dolgoztam ki” – mondta korábban a Reggeli című műsorban.
A nehéz idők sem kerülték el
Szily Nórának a 2019-es év nem volt könnyű, egy hónap leforgása alatt veszítette el az édesanyját és az édesapját.
„Nagyon közeli az élmény, és bevallom, nem nagyon tudok még beszélni róla. Egy hónap leforgása alatt elveszítettem a szüleimet. Az édesanyámmal napi kapcsolatban voltunk, ő volt a legfőbb bizalmasom. Nyáron két hónapig a közösségi médiában is elcsendesedtem a gyász miatt” – nyilatkozta akkor a Best magazinnak.
Mi lett velük?
- Már 65 éves Karen Dotrice, akire mindenki a Mary Poppins szőke kislányaként emlékszik
- Butikos Nelly, Urbán és a többiek – Így élnek ma az Angyalbőrben szereplői
- 60 éves lett és hajóskapitányként dolgozik Pierre Cosso, a Megperzselt szívek szépfiúja
(Nyitókép: smagpix/Korponai Tamás)