nlc.hu
Sztárok
Ilyen volt Oroszlán Szonja New York-i esküvője

New York-i esküvőjéről vallott Oroszlán Szonja: ,,Egy western csizma volt a menyasszonyi ruhám alatt”

Először beszélt arról a 43 éves színésznő, hogyan házasodott össze egyik napról a másikra a tengerentúlon.

A Life TV csütörtök este adásba kerülő Bréking! című műsorában többek között a “beilleszkedés egy új családba” témát vesézi Demcsák Zsuzsa és Szabó Dóri a meghívott vendégeikkel. Ennek kapcsán Oroszlán Szonja először beszélt az amerikai esküvőjéről. A 43 éves színésznő – akinek mindössze másfél évig tartott a házassága – elárulta, hogyan házasodott össze New Yorkban a volt férjével, és az is kiderült, hogy apukájától telefonon kérte meg Szonja kezét az akkori párja.

Oroszlan Szonja

Volt férjével New Yorkban házasodott össze Oroszlán Szonja – Forrás: Life TV / Bréking! – videó

Bármennyire is konzervatívak a szüleim, … én úgy házasodtam a volt férjemmel, hogy egyszer csak New Yorkban összeházasodtunk egyik napról a másikra, és gyakorlatilag telefonon kérte meg aputól a kezemet. Ami nagyon jó volt, mert így teljesen nem értette, hogy mi történik, ‘de jó, ok, mikor lesz az esküvő?’, mondtuk: ‘holnap’. Elhitte, hogy nem viccelünk vele, kicsit sokkot is kaptak egyébként. Ők ezt egyáltalán nem vették zokon. (…) Én egy egyke gyerek vagyok, nekünk van egy kis családunk, a kis gombócunk, és sose akartak semmilyen nagy habos-babos dolgot, én sem szerettem volna. És ezért ebből nem volt probléma. A barátok jobban megsértődtek”  – mondta el Oroszlán Szonja, aki azt is részletezte, hogyan zajlott az esküvő és mit viselt a nagy napon.

A New York-i esküvő azért volt nagyon jó, mert – mint a Szex és New Yorkban – rendesen a Városházán, New Yorkban, (…) sorszámot kell húzni. Kapsz egy időpontot, és bemész, kell egy tanú, (…) egy gyerekkori barátomat hívtuk el. Én azért tartottam a hagyományt, hogy kell hogy legyen valami új, valami régi, valami kék és valami kölcsönkért. A ruhám volt új, vettem egy laza, tök szép kis esküvői ruhát, a régi az egy csizma volt, gyakorlatilag egy western csizma volt a menyasszonyi ruha alatt, kék volt a zoknim, és a Városházán a virágboltban kértem kölcsön egy hajdíszt. (…) Ültünk, aztán jött a sorszám, megjelenik a sorszám a kijelzőn, az ember bemegy, megvan, ki kell tölteni, aláírni, utána elmentünk egy vacsorára. (…) Volt egy kosármeccsre jegyünk a Madison Square Gardenbe, egész véletlenül azt már rég megvettük. Ez volt az estének a csúcspontja. (…) Vannak ott azok a csókolózós kamerák. Mondtam a volt a férjemnek, milyen lenne, hogy ma házasodtunk és megtalálna minket a nagy arénában a kamera. Mennyi sansz van, hogy megtalál a kamera éppen az esküvőd napján. És megtalált a kamera minket! (…) Mutattuk a gyűrűnket a kamerába, hogy ma volt az esküvők, és az egész aréna neked kiabált. Ez egy nagyon gyönyörű, teljes nap volt. Bár ha ott lettek volna a szülők, az is jó lett volna” – mesélte a Valami Amerika-filmek sztárja.

Ezek is a Bréking!-ben derültek ki:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top