nlc.hu
Sztárok

Tandi Flóra a mellműtét mellett döntött

Tandi Flóra: „Lelkileg megterhelő volt várni, hogy jó- vagy rosszindulatú-e a daganat a mellemben”

Az énekesnőnek nemrégiben minden nő rémálmát kellett átélnie: daganatot találtak a mellében. Mivel Tandi Flóra családjában korábban már volt rosszindulatú emlődaganat, tudta, ilyen helyzetben nem szabad késlekedni, mert azzal a saját gyógyulási esélyeit csökkenti.

Tandi Flóra sikeres énekesnő, akit néhányan Miklósa Erika fogadott lányaként is ismernek, és ő most azért áll ki történetével a nyilvánosság elé, hogy felhívja a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára, így segítve nőtársait.

„Stresszes időszak állt mögöttem, a koronavírus miatt teljesen átalakult az életem, és mint mindenkit, engem is nehezen érintett ez az ismeretlen helyzet. Én ezt a Covid-stresszt nem igazán vezettem le, így a felgyülemlett feszültség is oka lehetett annak, hogy egy csomó alakult ki a mellemben. Ezt az éves nőgyógyászati szűrővizsgálaton vették észre” – mondja az énekesnő a BEST magazinnak adott interjúban. 

Tandi Flóra melldaganata

Tandi Flóra énekesnő egy tavalyi díjátadón (Fotó: DFP)

Nem ez volt az első alkalom, hogy a fiatal énekesnő ijesztő diagnózist kapott, 18 évesen már operálták ugyanezért. Később éppen ezért állt sok mellrákkal kapcsolatos társadalmi megmozdulás mellé, és az első lemezén is énekelt egy kampánydalt ezzel kapcsolatban.

„Tudtam, akár egy rosszindulatú daganat is gyógyítható, ha időben észreveszik, de egy jóindulatúból is lehet óriási baj, ha kezeletlenül marad. Ráadásul a családomban már volt rosszindulatú emlődaganat, ami genetikai alapon is kialakulhat, így aztán nekem különösen oda kell figyelnem. (…) Lelkileg nagyon megterhelő az az időszak, amikor az ember az eredményre vár, hogy megtudja, jó- vagy rosszindulatú-e a daganat a mellében.”

Szerencsére kiderült, hogy a daganat jóindulatú, és bár az orvos várni akart egy fél évet, hogy figyeljék, visszahúzódik-e a csomó, az énekesnő nem akart várni, rögtön kés alá feküdt. 

„Egy percig sem vívódtam ezen. Nem akartam, hogy nagyobb baj legyen, mert tudom, hogy az idő fontos tényező, a daganat elburjánozhat, nőhet, ezért a műtét mellett döntöttem.”

A heg ugyanott van, mint az előző, és Flóra a saját történetével szeretné felhívni az emberek figyelmét a szűrővizsgálatok fontosságára.

Sztárok, akik nekünk meséltek: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top