Pénteken kiderült, hogy Bóza Roland lett az idei Konyhafőnök – a vele készült interjúnkat itt elolvashatod. A versenyző a nézők nagy kedvence volt: sosem panaszkodott, tette a dolgát és csodákat tett a zsűri elé. Azt azonban gyakorlatilag senki nem tudta, milyen fájdalmakat élt át a verseny alatt.
„A casting után lettem rosszul, a mentő egyből kórházba vitt. Kiderült, hogy begyulladt a vakbelem, perforált, így azonnal műteni kellett. Mielőtt elaltattak, azt mondták, ne aggódjak, minden rendben lesz, és mivel laparoszkópiás a műtét, három pici vágás lesz az egész. (…)Amikor felébredtem, csípőtől keresztbe voltam vágva, egy harminccentis seb volt a hasamon. A műtét közben derült ki, hogy nagy a baj, végül a vakbelemet, az epémet és a vastagbelemből harminc centit vettek ki. A műtét jól sikerült, de engem nagyon megviselt, hogy egy ilyen hatalmas heggel kell tovább élnem” – mesélte a Blikknek a versenyző, aki a saját felelősségére folytatta a versenyt.
„Bár a feleségem mindenáron szerette volna lebeszélni a forgatásról, hajthatatlan voltam. A felvételek alatt többször volt, hogy átvérzett a kötés, felszakadt a varrat, én pedig éreztem, hogy a lábamon folyik a vér. Nem szóltam senkinek, mert attól féltem, hogy leállítják a forgatást, vagy nem folytathatom a versenyt. Hatalmas fájdalmaim voltak szinte végig, néha pedig a sok gyógyszertől voltam tompa. Bár többször kerültem emiatt mélypontra, örülök, hogy nem adtam fel a versenyt. Sem a műsor alatt, sem most nem akarom, hogy bárki sajnáljon” – részletezte Bóza Roland.