nlc.hu
Sztárok

Bay Éva férje, Marczali László balesetet szenvedett

Hét perc alatt kiértek a mentősök Bay Éva férjéhez

Egyedül látott neki Bay Éva férje a medence beüzemelésének, közben komolyan megsérült.

Nem először állította fel Bay Éva férje, Marczali László a kerti medencéjüket, ezért sem gondolta, hogy bármi gond lehet. A műsorvezető éppen vidékre utazott, a férfi egyedül volt otthon, amikor a baleset történt. 

“A medence összeszerelése hosszadalmas és nehézkes feladat, ráadásul idén kisebb javításokat is kellett végezni rajta. A férjem csinálta védőfelszerelés nélkül, ami felelőtlen döntés volt – mesélte a műsorvezető a Borsonline-nak. – Nem fért oda rendesen a javítandó részhez, a flex lecsúszott, és majdnem amputálta a kezét. Az volt a szerencséje, hogy a gép elvágta a saját zsinórját, így nem vágta le a kezét, de csontot ért a korong és a lábán is zúzódások keletkeztek. Úgy megijedt, hogy elfelejtette a mentők számát, ezért Ica barátnőmet hívta fel, de ő nem tudott hirtelen érte menni. Aztán végül átjött a szomszéd fiú segíteni, megfogta a kutyákat, amíg a mentősök, akik egyébként hét perc alatt kiértek, elvitték.”

Bay Éva s férje már túl vannak az első nagy sokkon

Bay Éva s férje már túl vannak az első nagy sokkon (Fotó: Smagpictures)

A baleset óta eltelt három hét, de mivel csontot ért a fűrész, nem tudni biztosan, mi történik majd. Lászlónak szerencsére mozognak az ujjai, de lelkileg nagyon megviseli a helyzet Bay Éva amúgy rendkívül tevékeny férjét.

“A vívóversenyeit le kellett mondania, ami nagyon megviseli, ahogy a tehetetlenség is. A fiunk jött át segíteni füvet nyírni, mert Laci fél kézzel nem tud­ja irányítani, én pedig nem tudom elvezetni azt a hatalmas gépet.”

Ahogy Éva fogalmaz, még most is mérges Lacira, de a kezdeti sokkon mindenki túl van. Jelenleg éppen a névnapi kerti partira készülnek, mivel Éva fia és férje is László és ezen a napon ünnepel, így több, mint húsz embert látnak majd vendégül a hétvégén.

“Nevetünk azon, hogy Laci keze úgy áll, mint egy periszkóp, mintha folyamatosan integetni akarna.”

Bay Éváról írtuk: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top