nlc.hu
Sztárok
Tamáska Gabi átváltozása

Így él ma az X-Faktor 2018-as felfedezettje, Tamáska Gabi

A fiatal énekesnő a tehetségkutató óta több neves előadóval dolgozott együtt és sorra készíti a színvonalas feldolgozásdalokat is. Tavaly a modellkedésbe is belekóstolt és a magánéletéről is nyíltan beszélt.

Tamáska Gabit 2018-ban, az X-Faktor nyolcadik évadában ismerte meg az ország.  A 21 éves székesfehérvári lány, aki akkoriban egy gyorsétteremben dolgozott a válogató első fordulóján Lukas Graham 7 Years című dalát adta elő. A megmérettetésen elárulta: 2017-ben, a sárosdi rotációskapa-versenyen lépett először közönség elé, ott azonban még nem kapott igazán pozitív visszajelzéseket. A tehetségkutató zsűrijét azonban annál inkább meggyőzte. Olyannyira, hogy bejutott az élő műsorfolyamba is, ahol Gáspár Laci mentoráltjaként versenyzett és végül a harmadik helyezést szerezte meg az USNK és a Stolen Beat mögött és egyben ő lett az évad legjobb női énekese is.

Tamáska Gabi az X-Faktor színpadán

Tamáska Gabi az X-Faktor színpadán (Fotó: RTL Magyarország/Smagpictures)

Első saját dalát, a Bárholt már a műsor alatt előadta. 2019-ben pedig Lotfi Begivel és Fluor Tomival adott ki közös számot, A mi számunk címmel mely abban az évben a Strand fesztivál hivatalos himnusza lett. Még ugyanebben az évben Puskás Petivel is készített egy duettet, mely a Hellosziaélet címet kapta. Az énekesnő tavaly, a koronavírus-járvány ellenére sem tétlenkedett. Saját Youtube-csatornát indított, ahová vlogokat, illetve olyan világsztárok dalaiból készült saját feldolgozásait tölti fel, mint például Billie Eilish vagy Lady Gaga. Mindemellett tavaly ősszel Gerendás Dániellel adott ki közös dalt, Elég címmel, melyhez videoklipet is forgattak.

„Mikor megírtam a zenét, abszolút Gabi személyisége és stílusa lebegett a szemem előtt, egy ilyen laza, kicsit borongós hangulatú modern dalt szerettem volna vele megcsinálni. Szerencsére sikerült is eltalálni az Ő zenei világát, nagyon tetszett neki az első pillanattól kezdve a szám” – nyilatkozta akkoriban a dalról Gerendás a Recordernek.

Gabi tavaly mindemellett a modellkedésbe is belekóstolt: a Marie Claire magazin különleges, a vírushelyzet esküvőire szabott beauty editorialjának egyik modellje volt.

Tamáska Gabi

Tamáska Gabi 2018-ban és 2021-ben (Fotók: Smagpictures –RTL Magyarország/Instagram@tamaskagabihivatalos)

Az énekesnő decemberben a Youtube-csatornáján közzétett kérdezz-felelek videóban nyíltan beszélt arról, hogy biszexuális: úgy fogalmazott, egy férfival is el tudja magát képzelni, de egy nővel még inkább. Reméli, hogy tíz éven belül Magyarországon is legalizálják egyneműek házasságát és egy ilyen együttélési forma is családnak fog számítani. Hozzátette, hogy gyereket is szeretne majd.

Bár az elmúlt hónapokban kevesebbet hallatott magáról, a közösségi oldalait azért időről időre frissíti egy-egy fotóval vagy videóval. Legutóbb ezt a Mac Miller és Ariana Grande közös dalából készült feldolgozást osztotta meg rajongóval.

Mi lett velük?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top