nlc.hu
Sztárok

Dárma a Jóban Rosszban szereplőivel

Kibuktak a megszűnő Jóban Rosszban szereplői

Nincsenek könnyű helyzetben a Jóban Rosszban szereplői.

A Blikk információi szerint a Jóban Rosszban színészei a szerződésükben szereplő versenykorlát miatt egy évig nem igazolhatnak másik sorozathoz. A lap úgy tudja, a forgatás már július végével leáll, a szereplőknek pedig megszűnik a munkája.

Jóban Rosszban szereplői kibuktak

Jóban Rosszban-stáb (Fotó: SuperTV2)

A sorozat több színészét is felkereste a lap, de mivel még élő szerződésük van, büntetéstől tartván nem akartak nyilatkozni, nevük elhallgatását kérve annyit elárultak, derült égből villámcsapásként érte őket a változás.

“Alig ocsúdtunk fel a kirúgásból, rádöbbentünk, ugyan végkielégítést kapunk, de júliustól gyakorlatilag nincs munkánk. Mivel még csak folyosói pletyka sem nagyon volt a befejezésről, számoltunk ezzel a feladattal. Bár ebben a szakmában semmi sem végleges, nem érzem korrektnek, hogy a produkció ragaszkodik a versenykorláthoz” – árulta el az egyik szereplő.

Még több sztárhír: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top