A tokiói olimpián magyar vízilabdázók elképesztően teljesítenek, kiegyensúlyozott játék után kerültek az elődöntőbe, így pénteken, magyar idő szerint 8:30-tól játszanak Görögország ellen. Zalánki Gergő olimpikon felesége, Tóth Fruzsina már a csapat indulásakor bízott a sikerükben.
„Természetesen szomorú volt a búcsúzkodás, de hasonló megérzéseim vannak most, mint az EB előtt. Remélem, most is megvalósul, amit az ösztöneim súgnak. Ezekkel a pozitív gondolatokkal engedtem útnak őt.”
A modell és Zalesz tavaly házasodtak össze, és a közösségi oldalakon a sportoló a jobbik felének emlegeti a párját, aki kedves ajándékkal lepte most meg.
„Gergő vetette fel a fotózás ötletét nem sokkal indulás előtt. Befészkelte magát a fejembe a gondolat és végül megvalósítottuk. A cél az volt, hogy sportos mégis nőies anyag szülessen. Abszolút heves szurkoló vagyok, kiabálok és nagyon átérzek egy-egy pillanatot. Így, hogy nemcsak a hazámnak szurkolok az olimpián, hanem személy szerint Gergőnek is, hogy minden a legjobban alakuljon, nagyon stresszes tud lenni egy-egy meccs, főleg most, hogy már kieséses szakaszban vagyunk.”
Így sikerültek Tóth Fruzsina fotói, aki már 14 éves kora óta modellkedik:
A magyar olimpikonokról:
- Tokiói olimpia: kikapott a női vízilabda-válogatott, bronzéremért játszanak az oroszok ellen
- Kajak: Tótka Sándor aranyérmet, Csipes Tamara ezüstérmet szerzett
- Újabb siker: Rasovszky Kristóf ezüstérmet nyert a 10 kilométeres nyílt vízi úszásban
- „Az volt az álmom, hogy mindkét fiam olimpiai érmet nyer” – megszólalt a Lőrincz fivérek édesanyja