Fülöp herceg temetése kapcsán sokan úgy emlékeztek meg a hercegről, mint a férfiról, aki mindig tudta, hogy két lépéssel a királynő, vagyis a felesége mögött kell mennie. Tudta, hogy bár a családban ő a mindent összetartó szikla, a világ előtt, ő a „második”, a felesége után. Fülöp feladta görög-dán hercegi rangját, nevét, korábbi életét, hogy elvegye Erzsébetet, s élete végéig támogatta őt, hűségesen sétált két lépéssel mindig mögötte, akár egy árnyék.
Ám nem Fülöp az egyetlen, akinek hasonló sors jutott a történelemben. A jelenleg is uralkodó II. Margit dán királynő három éve elhunyt férje, Henrik herceg pontosan tudta, hogy milyen érzés egy uralkodónő mögött másodiknak lenni. Henrik egyébként nem viselte olyan jól ezt a szerepet, mint Fülöp. Idősebb korában többször úgy nyilvánult meg, hogyha a királyok feleségeiből királynék válnak a házasság után, akkor neki és a hozzáhasonló herceg is megérdemelnék a királyi rangot. Amikor pedig idősebb fiából trónörökös lett, így nyilatkozott. „Évek óta mindig csak a második vagyok. Nagyon elégedett vagyok ezzel a szereppel, de a sok Dániában eltöltött év után nem akarok hirtelen a harmadik helyre kerülni és valami fárasztó tartozékká válni.”
Hasonlót érezhetett Viktória királynő imádott férje, Albert is. Ám nem kell a királynők között kutakodnunk, hogy árnyékban élő férfiakat találjunk az uralkodói házakban.
A haditengerész, akit azonnal befogadott a család
II. Erzsébet egyetlen lánya, a személyiségében apjára ütő Anna hercegnő kétszer ment férjhez. Második választottja Timothy Laurence tengerésztiszt, akihez 1992-ben ment feleségül. Házasságuk azóta is stabil, s talán ez nagyban köszönhető annak is, hogy bár Laurence egészen 2011-is aktívan szolgált, közben nem feledkezett meg arról sem, hogy egy hercegnőt vett feleségül, s ennek fényében, bizonyos eseményeken, ő „csak mint támogató”, s nem mint főszereplő van jelen. „Emlékszem, amikor először mentem el Balmoralba, ahol Anna bemutatott a családjának. Nevetés és szeretetet jellemezte az egész összejövetelt… Sokan cikkeznek Anna és az édesapja közötti hasonlóságokról, de én azt is látom, mennyi hasonlóság van közte és az édesanyja, a királynő között. Kettejüket összeköti a humor, a szórakozás, a lovak, és a sport szeretete is” – emlékezett vissza egy 2020-as interjúban Laurence.
Amikor Anna hercegnő 70. születésnapja kapcsán interjút adott az egyik tévécsatornának, és a neje korábbi házasságáról kérdezték, így felelt. „Nos, elég mulatságos, hogy az első férje egy katonatiszt volt, majd hozzáment egy haditengerészhez, vagyis hozzám. Tehát kimondhatjuk, hogy Annában van valami, ami vonzza a katonákhoz.” A férfi elárulta azt is, hogy számos közös szenvedélyben osztoznak feleségével, megannyi kedvenc sportjuk van, ám ellentétben nejével, őt soha nem babonázták meg igazán a lovak.
A sportoló, aki mindenkit megnevettet
Anyjához, Anna hercegnőhöz hasonlóan Zara Tindall is olyan férfit választott magának, akivel megannyi közös hobbi, szenvedély köti össze. Az immár háromgyermekes Zara olimpiai ezüstérmes lovastusázó, egy szintén profi sportolóba szeretett bele még 18 évvel ezelőtt. A profi rögbijátékos Mike Tindall és II. Erzsébet unokája, Zara 2003-ban, Ausztráliában ismerkedett meg egymással. Nem is akármilyen ismerkedés volt. Egy nívós Sydneyben lévő bárban mutatta be őket egymásnak a nő unokatestvére, Harry herceg. Hét évvel később, 2010-ben jelentették be az eljegyzésüket, és a következő év nyarán össze is házasodtak. Azóta mindketten visszavonultak a profi sporttól, és három gyermek – két lány és egy fiú – büszke és boldog szülei. Nem aktív tagjai a királyi családnak, így hivatalos eseményeken ritkán képviselik az uralkodói házat, de mind a királynő, mind a család többi tagja is maximálisan számíthat a Tindall házaspárra. A pandémia alatt Mike saját podcast csatornát indított, ahol egyébként olykor-olykor a családjáról is beszél. Kettejük kapcsolata sokkal inkább az egyenlőségen alapul, ezen pedig sokat segít az is, hogy Zara nem kapott semmilyen rangot a születése után, s így teljesen hétköznapi, civil életet élhet. Ennek ellenére Mike Tindall tökéletesen beilleszkedett a királyi családba, mi több, lapértesülések szerint ő a család mókamestere, akire minden esküvőn, szülinapi összejövetelen számítani lehet, hogy jó hangulat legyen.
Mike soha nem hiányzik felesége mellől, legyen szó olyan örömteli eseményről, mint valamelyik családtag királyi menyegzője, vagy olyan szomorú alkalomról, mint Fülöp herceg temetése. „Ahogyan Katalin és Vilmos, úgy mi is idén ünnepeljük a 10. házassági évfordulónkat. Kicsit zajos, izgága család a miénk, de ettől egyedi – mondta idén április végén egy tévéinterjúban Mike Tindall, aki elárulta azt is, hogy gyermekei nagyon sokat összejárnak Vilmos herceg csemetéivel, és fontosnak tartják, hogy szoros kapcsolat legyen köztük, és mindig számíthassanak egymásra.
Svéd boldogság
Jelenleg Európában Spanyolországban és Svédországban nő az első számú trónörökös. (Női uralkodó lesz Norvégiában is, ám a 17 éves Ingrid Alexandrát még megelőzi édesapja a trónöröklési sorban – a szerk.) Eleonóra spanyol királyi hercegnő csak 15 esztendős, ám Viktória svéd királyi hercegnő már 43 éves, férjezett és két gyermek anyja.
Viktória követi majd apját, XVI. Károly Gusztávot a svéd trónon. A hercegnő 2010-ben mondta ki az igent egykor személyi edzőként dolgozó szerelmének, Daniel Weslingnek, akiből a ceremónia után bizony herceg lett. A kapcsolatot korábban sokan bírálták, Viktóriának nemcsak a népet, de szüleit is meg kellett győznie arról, hogy Daniel számára és a hazája számára is az igazi, a legjobb választás. „A közös életünk számomra elsősorban a koronahercegnő támogatását jelenti, hogy segítsem őt munkájában, feladataiban és a Svédország felé tett esküjében. Remélem, hogy rászolgálok a svéd emberek bizalmára” – mondta az eljegyzésük után adott interjúban Daniel. Az idő őket igazolta. Ma már két gyermek boldog szülei, és nagyítóval sem lehet botrányokat találni az életükben.
A visszahúzódó hősszerelmes
II. Erzsébet egy másik lányunokája, Eugénia hercegnő még 2018-ban mondta ki a boldogító igent civil párjának, Jack Brooksbank menedzsernek. A visszafogott, 35 éves üzletember nem mondott le civil munkájáról, nem dőlt hátra azután, hogy „beházasodott” a királyi családba. Még 2010-ben ismerkedtek meg, egy népszerű svájci síparadicsomban, amikor Eugénia 20, a férfi pedig 24 esztendős volt. „Ez bizony szerelem volt első látására. Mindkettőnket ugyanazok a szenvedélyek, elhivatottságok hajtanak, így remek párost alkotunk” – mondták az eljegyzésük utáni első interjúban.
Brooksbank azok közé a családtagok közé tartozik, akik a háttérben maradnak, s akiket többnyire csak családi eseményeken láthatunk. Legutóbb Fülöp herceg temetésén támogatta kismama feleségét. „Nagyon speciális dolog ennek a csodálatos családnak a tagja lenni. Nagy boldogság, hogy Eugénia nagymamája, a királynő ilyen kedvesen és szeretettel fogadott engem az első perctől” – magyarázta a BBC-nek adott interjúban az üzletember, aki az elmúlt 3 évben, ahogy felesége is, távol tartja magát a sajtótól.
Edo, aki nagyot nőtt II. Erzsébet szemében
Eugénia testvére, Beatrice hercegnő is civil férjet választott magának. Bár esküvőjét Edoardo Mapelli Mozzival többször el kellett halasztani, végül 2020-ban egy szűk körű szertartáson mégis kimondták az igent.
Az angol ingatlanfejlesztő ugyan még nem volt házas, de korábbi kapcsolatából már van egy kisfia. Mozzinak esze ágában nem volt feladni jól jövedelmező munkáját az esküvő után, azonban gondoskodó árnyként követte várandós feleségét Fülöp herceg áprilisi temetésén.
Edoardo, vagy ahogyan mindenki hívja a családban, „Edo”, kerüli a felhajtást és a rivaldafényt. Bár nem okoz gondot neki, ha ki kell öltözni, remekül elvan, farmerben, tornacipőben és nyári kalapban, vállán pedig mindenféle pucc nélkül hazacipeli az aznapi bevásárlást.
II. Erzsébet számára rettentő szimpatikus, hogy unokája egy olyan férjet választott magának, aki saját vagyonából hozott létre egy jótékonysági szervezetet, mely a sport erejével szeretné felhívni a figyelmet, és változást elérni olyan mélyen gyökerező társadalmi kérdésekben, mint a nemek közti egyenlőtlenség.