Jean-Paul Belmondo szeptember hatodikán elhunyt, a halálhíréről elsők között szerzett tudomást Alain Delon. A két francia színészóriás barátsága legendás volt, rengeteg filmben szerepeltek együtt. Delon az Europe 1 csatornának összetörten nyilatkozott.
„Összetörtem. Elvesztettem a barátomat, akivel hatvan éve ismerjük egymást. Nagyon közel voltunk egymáshoz” – mondta az interjúban.
Delon és Belmondo kapcsolata túlzás nélkül legendás volt, ahogy az interjúban is elhangzik, a Légy szép, és tartsd a szád! című filmben szerepeltek először együtt, igaz, akkor csak mellékszereplőként tűntek fel a vásznon.
„Mi vagyunk a francia mozi két legendája. Nem beszélhetünk az egyikünkről anélkül, hogy a másikat megemlítenénk. Nagyon fáj nekem az elvesztése, egyidősek voltunk” – mondta Delon.
A színész szerint csak a legnagyobbakkal lehet egy napon említeni Belmondót, aki hatvan éven át varázsolta el a közönséget. A CNews-nak Delon úgy fogalmazott: az lett volna a jó, ha együtt távoznak, hiszen az életük összeforrt, amióta együtt elindult a karrierjük.