nlc.hu
Sztárok

Az Álarcos énekes: Kiszel Tünde csak őt avatta be

Kiszel Tünde: „Újra együtt élünk, így nehéz lett volna titkolózni”

Az Álarcos énekes legutóbbi leleplezettje Kiszel Tünde volt, aki mesélt arról is, mit jelentettek a rejtélyes nyomok.

Tegnap lelepleződött a Kacsa, és bár elhangzott Kiszel Tünde neve az előadása után, a végső tippek között már nem szerepelt, így a Nyomozók most sem szereztek pontot. 

„Nagyon jól szórakoztam, amikor hallottam Vadon Jani és Rudolf Péter nevét, nem gondoltam, hogy ennyire meg tudom vezetni a Nyomozókat” – kezdte Tünde, aki büszke arra, hogy az Álarcos énekes idei évadában majdnem a hat legjobb közé került, bár szíve szerint egészen a döntőig menetelt volna.

„Miután bedobták rám a Szuperkártyát, az megnyugtatott. Biztosra vettem, nem mernek majd újra próbálkozni és nem pazarolnak rám újabb kártyát. Az, hogy Oszvald Marikának néztek, roppant megtisztelő, Marikát személyesen is ismerem, és csodálom a munkásságát.”

Kiszel Tünde volt a Kacsa az Álarcos énekesben

Kiszel Tünde élvezte a játékosságot (Fotó: Sajtóklub)

A Nyomozók ezúttal nemigen tudtak a jelmezből sem kiindulni, mert nem sokat árult el a viselője alkatáról, legfeljebb a magasságáról. Tünde gyorsan megszokta a nehéz maskarát, meg is szerette, viszont a méretéből adódóan igazán meleg viselet volt.

„Állandóan kértem, hogy legyezzenek, vagy tegyenek ventilátort a maszk elé, és hálás vagyok a segítségért. Mivel a térdem környékén ért véget a Kacsa jelmez test része, így járni is alig tudtam, a lépcsőzésben is segítettek, bár attól nem féltem, hogy leesek, mert tudtam, a jelmezem felfogná az ütést. Viszont az biztos, túl látványos koreográfiáról szó sem lehetett.”

Két magyar dal után Tünde végül angolul és oroszul adta elő a t.A.T.u. slágerét, amit külön kihívásnak élt meg, éppen ezért sokat készült rá. Nemcsak az énektanárral, hanem otthon is gyakorolt, miután már a lányát beavatta a titokba, hogy az Álarcos énekesben szerepel.

Kiszel Tünde jót nevetett azon, hogy férfinak nézték

Kiszel Tünde jót nevetett azon, hogy férfinak nézték (Fotó: Sajtóklub)

„Eleinte nem akartam elárulni, valahogy a próbafolyamatok közben jött el az a pont, amikor már nem tudtam neki mit mondani, hova megyek. A mi viszonyunk Donatellával nagyon szoros és nem akartam neki hazudni, persze nem is lett volna kivitelezhető. Újra velem lakik, amióta Szegedről átjelentkezett ide, a Zeneakadémiára. Azért pedig egyáltalán nem aggódtam, hogy ő elszólja magát. Donatella aztán igazán tud titkot tartani.”

Donatella együtt örült az édesanyjával a Kacsa sikerének, és annak, ahogyan megvezette a Nyomozókat. Tünde testvére és barátai csak tegnap este tudták meg, hogy ő volt a maszk mögött, igaz, akadt olyan, aki már korábban felismerte.

„Amikor felhívtak, egyből mondtam, hogy ez már az előző évadban is volt, amikor azt hitték, én vagyok a Szörnyecske, szóval könnyű volt hárítani. Csak egy barátnőm tartott ki, őt nem tudtam eltántorítani.”

A nyomok nem sokat segítettek a Nyomozóknak a tegnapi adásig, ahol legalább már felmerült bennük Kiszel Tünde neve.

„Valóban spórolós vagyok, ezt szerintem sokan nem is gondolnák rólam. Nem szeretek felesleges dolgokra költeni, a testvéremmel úgy neveltek bennünket, hogy a pénzért meg kell dolgozni, annak értéke van. De az is igaz, ha a lányomról van szó, akkor neki bármit megadok, valamint a művészetre sem sajnálom a pénzt. Szóval ez a nyom ilyen értelemben inkább meglepetés lehetett, mint például az is, hogy a szomszédaimmal milyen a viszonyom. Rosszban ugyan nem vagyunk, viszont hektikus az időbeosztásom és valóban van, hogy éjjel mosok, takarítok, ami zavaró lehet.”

Leginkább a Dubaj nyom volt az, ami félrevitt sokakat, ez a közösségi oldalon olvasható tippekből is látszik.

„Tényleg sokszor hívtak Dubajba, főleg szépségversenyek miatt, de előfordult az is, hogy a barátaim hívtak meg bennünket családi nyaralásra, de nem mentem. Szóval ez nem olyan értelemben volt dubajos meghívás, és hozzáteszem, arra is határozottan nemet mondanék.”

Tünde jelenleg a huszonegyedik naptárán dolgozik, amely hamarosan nyomdába megy, nemrégiben kapta meg a képeket, amellyel elégedett.

„Legyen meglepetés a tematika, remélem, az idei is nagy siker lesz. Donatella már nem szerepel benne, ő már a saját karrierjét építi, erre különösen büszke vagyok, pláne, hogy nemzetközi elismerést kapott, ahol aztán tényleg nem számít, kinek a lánya. Azt csakis a tehetségének köszönheti.”

Csak egy embernek mondta el Kiszel Tünde, hogy az Álarcos énekesben szerepel

Csak egy embernek mondta el Kiszel Tünde, hogy az Álarcos énekesben szerepel (Fotó: Sajtóklub)

Az Álarcos énekes korábbi leleplezettjei: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése