Geszti Pétert zenészként ismerte meg a nagyközönség, ám egy idő után a kereskedelmi televíziózásba is belekóstolt: 2010-ben vállalta el az X-Faktor első évadát, mint mentor. Akkoriban sok megkeresése volt, ám több jó ajánlatot visszautasított: lehetett volna a kifutó műsorvezetője, szerepelhetett volna a Heti Hetesben Csiszár Jenő helyett és a Megasztár ötödik szériájába is hívták zsűrizni – ezekről az időkről mesélt Kadarkai Endre műsorában.
„A Megasztárt meg azért nem vállaltam el, mert akkor kértek fel rá, amikor már az X-Faktor is felkért, és vettem a fáradságot, mindkét műsort végigelemezgettem magamban, mielőtt bármelyikre bármit mondtam volna. Megnéztem az X-Faktor addigra már létező angol adásait és azt éreztem, hogy ez egy új dimenzió. Ez az elektromos autó és a Megasztár a dízeles” – fejtette ki Geszti Péter, majd azt is elárulta, hogy azért állt fel a mentorszékből a 4. évad után, mert elege lett a műsorból és úgy érezte, nem tud már többé őszinte arccal szerepelni a produkcióban.
Először beszélt arról, hogy bár ezt a nézők nem láthatták rajta, élete egyik legnagyobb hullámvölgyében volt az X-Faktor alatt. „Egy gödörben volt az én hangulatom akkortájt, miközben egyébként látványosan villogtam az X-Faktorban. Ügyes gyerek vagyok, mert nem látszott rajtam.”