nlc.hu
Sztárok

Semmit sem változott Baranyi László

A 94 éves Baranyi László, a Família Kft. nagypapája alig változott a sorozat óta

Az elmúlt 20 év alatt semmit sem változott a Família Kft. nagypapája, Baranyi László.

Baranyi László 1927-ben született és részt vett Budapest ostromában a védők oldalán 1944-45-ben. 

1957-ben szerezte diplomáját Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában, ezt követően az Állami Déryné Színház, majd a kaposvári, a pécsi, a szolnoki és a kecskeméti színházban is játszott. 1976-tól fellépett a Mikroszkóp Színpadon, 1980-tól a Nemzeti Színházban, 1986-tól pedig újból a Mikroszkóp Színpadon játszott. A mai napig aktívan játszik a József Attila Színházban. 2019-ben Gobbi Hilda-életműdíjjal tüntették ki. Sporttal és az unokáival tartja magát fitten.

Baranyi László akkor és most

Baranyi László 2006-ban (Fotó: smagpix/Anikó Hortolányi) és napjainkban ( Fotó: Olajos Piroska/smagpix)

Rengeteg híres magyar filmben szerepelt, mint A tanú, A Noszty fiú esete Tóth Marival vagy a Te rongyos élet, de szerepet kapott a Borgiák, az Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát vagy Az operaház fantomja című nemzetközi koprodukciókban is. Feltűnt a Szomszédok, az Angyalbőrben és a Linda című sorozatokban is, az országos hírnevet azonban a Família Kft. című sorozatnak köszönhette, ő alakította Ágica édesapját, Ferenc nagypapát. 

A koronavírus ledöntötte a lábáról

„Rengeteget fogytam, tizenkét kilót öt nap alatt. Pergamenszerű lett a bőröm, szinte teljesen elfogyott alóla a hús. A súlyomat már sikerült visszaszednem, de az erőm nem tért vissza, pedig világéletemben sportoltam. Még a betegség előtt is rendszeresen gyúrtam és úszni is jártam… Bízom benne, hogy összeszedem magam, így most legalább a karomba próbálom visszahozni kicsit az erőt, ezért emelgetem a háromkilós kézi súlyokat” – mesélte korábban a Blikknek Baranyi László. 

Baranyi László semmit sem változik

Baranyi László feleségével (Fotó: Olajos Piroska/smagpix)

Nagy tervei vannak

A koronavírusos megbetegedése után komoly dologba kezdett, írt egy forgatókönyvet, minden álma, hogy idén filmre vigyék írását. A Borsnak azt is elárulta, mitől lenne számára tökéletes 2022. „Sok mindent szeretnék, de az lenne a legnagyobb kívánságom, hogy végre világbéke legyen, és szeressék egymást az emberek… Írtam egy forgatókönyvet, amit leadtam Deák Kristóf rendezőnek. Az Unoka című filmben dolgoztunk együtt, és nagyon jól működtünk. Bízom benne, hogy ez az álmom is valóra válik, és film formájában megoszthatom a közönséggel az írásomat” – mondta a színész.

(Nyitókép: Olajos Piroska/smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top