Horváth Gréta élete hatalmasat változott, miután férje, Meggyes Dávid egyik napról a másikra elhagyta. Az influenszer szeretne minél hamarabb túllendülni a krízisen, már be is adta a válókeresetet, és eldöntötte, hogy élnie kell tovább az életét.
Talán a szakítás miatt, de Gréta látványosan lefogyott az utóbbi időben. Az Ázsia Expressz 2. győztese a Blikknek ezt azzal is magyarázta, hogy nemrég kiderült, hogy cukorbeteg. Egy endokrinológus megállapította, hogy Gréta inzulinrezisztens, bár azt az influenszer sem tagadta, hogy a fogyásában a stressz is közrejátszott. Emellett szigorú diéta szerint étkezik, elhagyta a szénhidrátot, a cukrot, és mindent grammra pontosan számolnia kell.
Azt nem tudja pontosan, hány kilótól szabadult meg, május végéig ugyanis nem hajlandó mérlegre állni. Abban viszont biztos, hogy legalább már tíz kiló lement, és egy meglepő célt tűzött ki maga elé:
Idén leszek 31 éves, ezért úgy döntöttem, a tíz évvel ezelőtti önmagamhoz szeretnék visszatérni. Úgy szeretnék kinézni, mint 21 évesen, amikor még előttem volt az élet
– határozta el Horváth Gréta.