nlc.hu
Sztárok

Így él Kurt Cobain özvegye és lánya, Frances

Kurt Cobain lánya a józanságra szavaz, az anyjával pedig nem beszél

Kurt Cobain özvegye és lánya valószínűleg soha nem fog megbékélni egymással. Frances meg sem hívta esküvőjére az anyját, akitől egyébként tucatszor elvette a gyámügy.

1994 tavaszán az akkor 27 éves Kurt Cobain, a Nirvana frontembere, önkezével véget vetett az életének. Halálával kapcsolatban még ma is számos teória kering az interneten, a mostani kamaszok – akik nem is éltek még a ’90-es években – nagy rajongással hordják a fast fashion márkák által piacra dobott Nirvana felirattal ellátott ruhadarabjait. Cobain halála óta már eltelt 28 év, de az élete, zenéje és hagyatéka ma is hatással van nemcsak a környezetére, de a világra is. Nézzük, hogyan él most az a két nő, aki meghatározó szerepet töltött be a zenész életében.

„Én lettem az utált nő”

Courtney Love finoman szólva is megosztó karaktere a szórakoztatóiparnak, bár gyanítható, hogy sokakból inkább negatív érzéseket vált ki a zenész egykori felesége. 1992-ben, 28 évesen ment hozzá Cobainhez, pedig ebben a kapcsolatban nagyon nem volt benne egy esküvő. Miközben Love úgy nyilatkozott, hogy beleszeretett a szerinte „nagyon helyes” énekesbe, addig a férfi bizonytalan volt a kapcsolatot illetően. Alig néhány hónapja ismerték egymást, amikor Courtney várandós lett, és 1992 februárjában végül kimondták a boldogító igent Hawaii-on. Egyetlen gyermekük, Frances augusztusban jött a világra. Ennek a két embernek azonban nem hozott sem megnyugvást, sem békét az esküvő és a családalapítást. Igazi romboló, egymást bántó kapcsolatban éltek, amiben szinte kódolva volt a tragédia. Az egyébként is mentális nehézségekkel küzdő Cobain életébe – egyesek források szerint – az asszony hozta be a heroint, és sodródtak egyre mélyebbre együtt. A zenész számára elviselhetetlen kettősséget okozott a saját lelkivilága, depressziója és az emberek, valamint a szakma rajongása. Ezt a fajta szorongást pedig tudjuk, hogy a lehető legrosszabb módon vezette le. „Sok drogot fogyasztottunk ekkoriban. A fellépéseket, megjelenéseket is csak tablettákkal tudtuk elviselni. Néhány hónapig heroint is fogyasztottam” – mesélt erről az időszakról Love a Vanity Fairnek. Elmondása szerint, ő aztán összeszedte magát, de  férje nem vágyott a külvilágra. „A lakásban akart maradni, heroinozni, festeni és gitározni. Ez az, amire vágyott” – írta önéletrajzi könyvében az özvegye 2015-ben. Bár lányuk érdekében többször próbáltak leállni a függőségeikkel, újra és újra visszacsúsztak. Házasságuk is zátonyra futott, bármennyire közhely, de miközben a legrosszabbat hozták ki egymásból, mégsem voltak képesek elszakadni a másiktól. Amikor 1994-ben, alig két évvel az esküvőjük után Cobain öngyilkos lett, a világ nagy része a nejét vádolta. „Az emberek egy olyan rocksztárnak tartják, aki nem vágyott a hírnévre, nagyon gyenge és törékeny volt, és akit én, az irányító nő az uralma alatt tartott… Ez a mai napig felkavar. Szerettem és mindig is szeretni fogom”- mondta 10 évvel a férje halála után Love.

Kurt Cobain és lánya Frances

Kurt Cobain, Courtney Love és Frances Bean Cobain a ’93-as MTV VMA-n (Fotó: Getty Images)

A ma már 57 éves asszony soha nem házasodott meg újra, ellenben kevés celeb képes annyi botrányt okozni, mint ő. Láthatóan nem sikerült felhagynia a drogokkal, többször végtelenül kínosan viselkedik a rendezvényeken, díjátadókon, és most nemcsak az öltözékére gondolunk. Ha nyilatkozik, akkor is szándékosan polgárpukkasztó dolgokat közöl a sajtóval. Amikor a férje halála után Neil Strauss-nak adott interjút, lerakta a férje hamvait az asztalra és megjegyezte, hogy akár fel is lehetne azt szívni. De előfordult olyan is, hogy Love azért került feketelistára Hollywoodban, mert akkor is ki merte mondani az igazat, amikor senki más. 2005-ben azt kérdezték tőle egy interjúban, hogy mit tanácsolna azoknak a fiatal nőknek, akik be szeretnének futni. Ő így felelt: „Ha Harvey Weinstein bulizni hív a Four Seasonsbe, akkor ne menjetek el!”

A később többszörösen elítélt egykori producernek akkoriban messzire elért a keze, és elintézte, hogy bizonyos hírügynökségeknél Love feketelistára kerüljön a megjegyzése miatt.

Függőségek és gyámügy

Még a legmérgezőbb kapcsolatból is képes születni valami csodálatos, és ez igaz Love és Cobain házasságára is. Egyetlen lányuk, Frances idén nyáron lesz 30 éves, a művészetek szerelmese. Alig volt másfél éves, amikor az édesapja meghalt, anyja pedig soha nem tudta igazán összeszedni magát. Bár alapvetően nem vonzotta soha a rivaldafény, 2006-ban igent mondott az angol Elle magazinnak, és apja egyik leghíresebb ruhadarabjában állt modellt a lapnak. Frances azt a pizsamát viselte, amit Kurt az esküvőjén öltött magára. Két évvel később már a Harpers’s Bazaar címlapján láthattuk. 2017-ben igent mondott a Marc Jacobs felkérésének, és a márka tavaszi-nyári kampányának arca lett, de ebben igazából ki is merült a modellkarrierje. Sokkal inkább művésznek, mintsem ismert celebgyereknek tekinthető. Alkotásaiból több kiállítás is született az Egyesült Államokban.

Frances Bean Cobain

Frances Bean Cobain a Marc Jacobs 2017-es őszi divatshowján New York-ban (Fotó: Jamie McCarthy/Getty Images for Marc Jacobs)

Az, hogy most egy kiegyensúlyozott, harmincéves nő mosolyog ránk az Instagramon, nem azt jelenti, hogy Frances – szüleihez hasonlóan – ne küzdött volna meg a démonjaival. „Az a fajta drogos voltam, akiről senki sem tudta, hogy szerhasználó, mert otthon voltam a saját házamban. A világ nem látott semmit. Ezzel ellentétben az anyám nagyon hangos drogos” – mondta 2019-ben, amikor már tiszta volt. Frances nagymamája egyébként úgy fogalmazott egy interjúban, hogy nagyon nehéz volt végignéznie az unokája harcát, de tudta, hogy nem harcolhat a gyerek helyett. A hírek szerint az apja zenéjét annyira nem kedvelő Frances Cobain immár négy éve teljesen józan. Ma már képes beszélni mindarról, ami gyerekkorában történt vele, de ez korántsem jelenti azt, hogy könnyen megbirkózott az apja elvesztésével, azzal, hogy az anyja drogozott a terhessége alatt, vagy azzal, hogy tulajdonképpen képtelen volt gondoskodó szülőként viselkedni, amíg ő kicsi volt. Alig volt pár hetes, amikor a gyermekfelügyelet először elvette őt a szüleitől, majd 11 évesen ismét kiemelték az édesanyja gondozásából, amikor az asszony Frances előtt lőtte be magát, és neki kellett segítséget hívnia hozzá. A lányt tulajdonképpen az apai nagyanyja nevelte, és 17 évesen maga Frances kérte a bíróságot, hogy a nagymamájánál helyezzék el végleg.  „Nagyon sokáig iszonyatosan dühös, keserű és ideges voltam. Szeretem az anyámat, amikor a jó úton halad, és tiszta. De kétlem, hogy az én véleményem, a helyes útra terelné, vagy befolyásolná a döntéseiben” – mondta 2019-ben egy interjúban.

Frances Bean Cobain és Courtney Love

Frances Bean Cobain és Courtney Love (Fotó: Emma McIntyre/Getty Images)

Fiatalon megkötött házasság

20 évesen aztán megházasodott, Isaiah Silva zenésznek mondta ki az igent, ám az anyját nem volt hajlandó meghívni az esküvőre. De a fiatalon kötött frigy nem bizonyult tartósnak és két évvel később már külön utakon jártak a férjével. „Valójában valamiféle stabilitásra vágytam ebben az egész kapcsolatban” – mondta a befuccsolt kapcsolatról később. Ekkorra már Frances birtokolta apja hagyatékának közel 40 százalékát, azonban a zűrös válása miatt egy-két dolgot elveszített. Többek között apja egyik legendás, milliókat érő gitárját, amit volt férje azzal a szöveggel nyúlt le, hogy nászajándékba kapta a nejétől. A gitárt végül 2020-ban elárverezték. Frances kapcsolata a pénzzel egyébként is nagyon viharos. Egy podcastben beszélt arról, hogy folyamatos bűntudata van, mert a vagyonáért nem ő, hanem az apja dolgozott meg.

Frances Bean Cobain és Isaiah Silva
Megnézem
Összes kép (3)

A Vanity Fair friss beszámolója szerint Frances ismét szerelmes, méghozzá nem is akárkibe. Új párja Tony Hawk gördeszkás legenda fia, Riley. Állítólag még 2021-ben jöttek össze, de a kapcsolatukat csak idén vállalták fel a közösségi oldalakon. Frances sok időt tölt párja szüleinél is. Hogy valaha újra megházasodik-e, arról eddig nem nyilatkozott. Frances számára sokkal fontosabb a biztonság és a stabilitás, igyekszik nemcsak a drogokat, de a toxikus embereket is elkerülni az életben.

Ha ebből indulunk ki, akkor valószínűleg sosem lesz béke Kurt Cobain lánya és özvegye között.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top