Az Eufória második évada azzal kezdődik, hogy megmutatja, hogyan nevel egy gangszta nagymama vérbeli gengsztert az unokájából, és akkor még nem ejtettünk szót az epizódban látható rengeteg nyíltan megmutatott péniszről, vagy a durva erőszakkitörések pillanatairól. Amikor 2019-ben az Eufória bemutatkozott az HBO-n, egyszerre érte rengeteg dicséret és kritika a sorozatot. Dicsérték amiatt, mert kendőzetlenül tudott beszélni a fiatalkorúak függőségeiről, a gimisek szexuális életéről vagy a bullyingről, ráadásul főszereplőnek tett meg egy transznemű színészt, Hunter Schafert, méghozzá úgy, hogy nem hangsúlyozta ki a transzneműségét, egyszerűen a karaktere csak egy volt a szereplők közül. Ráadásul világsztárt csinált a korábbi Disney-sztár Zendayából, aki a múltja miatt az Eufóriáig csak cuki csajokat játszhatott, itt pedig egy drogfüggő, depressziós, cinikus kamasz képében tudta megmutatni, mennyivel több van benne.
Felfokozott érzelmi állapot
Sam Levinson (az Esőembert rendező Barry Levinson fia) sorozata azonban rengeteg negatív kritikát is kapott. Sokan öncélúnak találták, és számos helyen elhangzott, hogy ugyan tényleg vannak problémák a gimisekkel, de ez a fajta bűntények tömkelegébe oltott életmód és iszonyatos mennyiségű drámázás azért borzasztó távol áll a valóságtól. Ebben tényleg van valami, viszont rögtön hozzá is kell tenni, hogy az Eufória nem egy realista sorozat, és már a ránk zúdított audiovizuális orgiával is bizonyítja, hogy itt
egy elemelt valóságban járunk, ahol minden egy kicsit több az átlagosnál, minden egy kicsit sok.
Levinson ahelyett, hogy valósághűen próbálná ábrázolni a mai amerikai kamaszok életét, inkább arra használja a sorozatát, hogy a tinédzserek felfokozott érzelmi világát fogalmazza meg vizuális formában. Kamaszként minden szerelem az igazi és örökké tart (aztán véget ér egy hónap múlva és jön is a másik…), minden barátság szent és egy életre szól és minden vita egy gigászi összeveszés, árulás és persze örök harag. Az ember tizenéves fejjel felfokozott érzelmi állapotban él, és az Eufória képes arra, hogy mind a történetmesélés, mind a stílus szintjén bemutassa ezt nekünk. Ebben már az első évadban is sikerrel járt, a másodikban pedig szintet lépett.
Barbie Ferreira, Sydney Sweeney és Alexa Demie (Fotó: Profimedia)
A férfiak, akikre nem lehet számítani
Már az első évad során is jelen volt, de a második szezonban vált csak igazán láthatóvá, hogy mi a szerepe a férfiaknak az Eufóriában. Látványos az apahiány, amit a sorozat bemutat: nemcsak a sorozat narrátora és főszereplője, Rue (Zendaya), hanem Cassie (Sydney Sweeney) és Lexi (Maud Apatow) is küzd az apahiánnyal, de a sorozat aranyszívű drogdealere, Fezco (Angus Cloud) sem számíthatott soha apára. Ez a szál még az olyan mellékszereplőknél is előjön, mint például Samantha (Minka Kelly), akihez Maddy (Alexa Demie) jár babysitterkedni. Ahol azonban van apa, ott sincs benne feltétlenül köszönet. A Jacobs családon belül láthatjuk, hogy milyen károkat képes a gyerekeiben okozni egy elfojtásokkal küzdő, a fiainak mindig, mindenben rossz példát mutató apa. Az Eufória azonban nem démonizál: még a legkevésbé szerethető szereplői is olyan hátteret kapnak, amiből ha meg nem is kedveljük, legalább megértjük őket. Sok sorozat követi el a hibát, hogy egy-egy epizód erejéig elmerül flashbackekben a szereplői múltjában, és ez gyakran egyáltalán nem lesz olyan izgalmas, mint a jelenben játszódó jelenetek, de az Eufóriában ez nincs így. A Cal Jacobs fiatalkoráról szóló epizód igazi történetmesélési bravúr, ritkán sikerül egy karakter jelenkori tetteit ilyen jól összeegyeztetni és alátámasztani a múltbeli történésekkel.
Az Eufória így végeredményben a nők filmje. Nőké és lányoké, akik az életük során legtöbbször nem támaszkodhatnak férfiakra, mert azok vagy otthagyták őket, vagy sosem voltak jelen, vagy ha mégis jelen vannak, akkor inkább bajt kevernek ahelyett, hogy segítenének. A nyolcadik, záró epizódban különösen erős az a kép, amikor a lányok együtt ülnek Rue-ék házának lépcsőjén, és tudjuk: csak egymásra számíthatnak.
Stílus mindenek felett
Az Eufória a második évadjában nem csak a történetmesélésben, hanem a karakterépítésben is szintet lépett. Míg az első szezon főként Rue és Jules kapcsolatára fókuszált, és persze néhány mellékszereplő (Kat, Maddie, Nate…) is csilloghatott, a második évadban sok olyan szereplő kerül reflektorfénybe, aki az előzményekben még nem volt annyira fontos. Közülük mindenképp kiemelkedik a Cassie és Lexi testvérpár, akik a mostani események mozgatórugóivá válnak, de Fezco is jelentősebbé válik.
Sam Levinson jól bánik a szereplőivel, szinte mindenki izgalmas karakterívet kap az író-rendezőtől. Az egyetlen kivétel Kat (Barbie Ferreira), aki az első évad során az egyik legizgalmasabb figura volt a szexuális önfelfedezés útján járva, most azonban a forgatókönyv láthatóan nem tudott mit kezdeni vele. A pletykák arról szólnak, hogy Levinson és Ferreira összeveszett a forgatáson, ezért végül megkurtították a színésznő történetét, de ezt nem lehet biztosan tudni.
Dominic Fike és Zendaya (Fotó: Profimedia)
Nemcsak karakterábrázolásban, hanem stílusban is fejlődött a sorozat. Már az első évad is fantasztikusan nézett ki, de még így is sikerült szintet lépni. Hazánk fia, Rév Marcell operatőr képei egészen frenetikusak, tévésorozatok képi világa nagyon ritkán ennyire mozifilmszerű, és a digitális érában azzal is kitűntek, hogy sokszor filmre forgattak, még mozisabbá téve a végeredményt. Gyakorlatilag minden epizódnak saját kis világot alkottak, beemeltek régi slágereket és filmzenéket, és ugyan sokszor érezhetjük magunkat egy nagy-nagy videoklipben, a klipes látásmód nem válik öncélúvá. Egészen nagy különbségek vannak abban, ahogy Levinson Rue drogos ámokfutásáról mesél ahhoz képest, ahogy mondjuk a sorozat végi iskolai színdarab részt elég meta módon ábrázolja, de a vad váltások nem lesznek az Eufória kárára, sőt, inkább erősítik azt.
Bemutatkoznak a jövő sztárjai
Az Eufória második évada a maga provokatív, rámenős és kissé erőszakos módján, mégis tökéletesen ragadja meg azt az érzelmi hullámvasutat, ami a kamaszlét maga. A felnőtté válás küszöbének bizonytalanságát és félelmeit, a felfokozott érzelmeket és azt az elképesztő energiát, amivel az ember tizenévesen rendelkezik. Különösen jó látni, hogy egy férfiak által készített sorozat ennyire feminista álláspontot képvisel (bár hozzá kell tenni, hogy Levinson egyes kritikák szerint túl sok színésznőjét kéri vetkőzős jelenetekre). A színészi gárda egészen kiemelkedő: biztosak lehetünk abban, hogy a jövő Hollywoodjának számos leendő (Zendaya már nem csak leendő sztár, ő már most is sztár) sztárja bontakozhatott itt ki először.
Bár kétségtelen, hogy akadnak – leginkább elhanyagolt szálak miatti (Rue drogdealeri kitérője meglepő módon egyelőre következmények nélkül marad) – hibái, az Eufória megmutatta, hogy 2022-ben is lehet nagy sikert elérni kísérletező kedvvel, újszerűen, bátran, kompromisszumok nélkül mesélve. Az HBO-nál a harmadik évadot már berendelték, aminek nagyon örülök, miközben azért reménykedem abban, hogy remélhetőleg nem akarják majd a végtelenségig húzni.
Az Eufória évadai az HBO GO kínálatában láthatók.
