nlc.hu
Sztárok
Még egy állás kell G.w.M. exének

G.w.M. exe nem tudja eltartani a gyerekeit a rádiózásból: „Másik állást is szereznem kell”

Kisgyerekei mellett most heti két napot dolgozik Nagy Melanie, de ez nem nyújt elég anyagi biztonságot a családja számára.

Egyedül neveli két kisgyermekét Nagy Melanie, mivel a rapper párja, G.w.M, azaz Varga Márk elhagyta, majd pedig összejött Kulcsár Edinával. A kétgyermekes anyukának, akit – állítása szerint – elnyomott az exe a házasságuk alatt – januárban egyik napról a másikra kellett munkát találnia, hogy eltarthassa a gyerekeit.

Nagy Melanie

Nagy Melanie a Rádió Dikh műsorvezetőjeként – Forrás: RTL Klub / Fókusz – videó

Nem voltam könnyű helyzetben, hogy megteremtsem számunkra a szükséges anyagiakat. Ekkor jött a felkérés a Rádió Dikhtől. Bár semmilyen tapasztalatom nem volt ebben a szakmában, belevágtam. (…) Jelenleg heti két napot dolgozom. (…) Éjjel a műsorvezetőtársammal, Szandival vágjuk az anyagokat, délelőtt pedig felkészülünk az interjúkra, vendégeket hívunk be, sok a teendő. Sajnos ez a munka nem elég arra, hogy eltartsam a családomat, ezért hamarosan másik állást is szereznem kell, de a rádiózást nem szeretném feladni” – árulta el a Blikknek Nagy Melanie, akinek lelkileg sem egyszerű feldolgozni a történteket, egy újabb párkapcsolat gondolata pedig teljesen messze áll tőle.

Arra egyelőre nem is gondolok, hogy mikor leszek nyitott egy újabb kapcsolatra. Ez nem prioritás az életemben” – vallotta be G.w.M. exe, aki hamarosan a tévéképernyőn is feltűnhet. Felmerült ugyanis, hogy Melanie és műsorvezetőtársa, Szandi párosa nemcsak az éterben, hanem a tévéképernyőn is működne, ezért tervben van, hogy oda is gyártanak majd műsort.

Olvass még Nagy Melanie-ról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top